Szia!
Ne haragudj, hogy hosszúra sikerült levelemmel zavarlak, de az Adrenalinjátékot olvasva úgy éreztem, írnom kell Neked. Ha adódik egy kis időd, kérlek, olvasd el és válaszolj!

A nevem … és egy 29 éves tervezőgrafikus vagyok. A Képzőművészeti Főiskolán szereztem diplomát. Lassan tíz éve dolgozom a reklámszakmában mint kreatív. Természetesen art direktori minőségben kezdtem, de a tíz év alatt kreatívigazgattam és „ügyfélkapcsolattartottam” éveken keresztül. Először a …-nál dolgoztam, ami azóta megszűnt, majd a … következett, ami … lett később, majd ismét a …, ahová kreatívigazgatói minőségben kerültem vissza. 97-ben hagytam ott ezt a helyet, visszatértem a grafikusi szakmához, és grafikai stúdiót alapítottam. Számtalan ügynökségnek dolgoztam és dolgozom mint külsős grafikus és kreatív munkatárs. Kisebbeknek és nagyobbaknak egyaránt. Volt alkalmam dolgozni hatalmas ügyfelekkel, és lehetőségem volt belefolyni a reklámcsinálás szinte minden területébe. Emiatt aztán magam is belelátok a magyar rekláméletbe, az ügynökségek menetébe, jól ismerem az itt felbukkanó és dolgozó embertípusokat, a munkaköröket betöltő társadalom sokféleségét és szokásait, az ügyfelek és vezetőik típusait.

Akárcsak Neked, nekem is életem ez a szakma, és úgy érzem, nem vagyok boldog, ha nem csinálhatom. Ez a szellemi öttusa és adrenalinhajhászás, amit a reklámügynökségen a kreatívoknak végezni kell, a szenvedélyemmé vált. Amikor az éjszaka közepén érkezik a pizza és fogy a Red Bull, akkor érzem/éreztem boldognak magam.

Sajnos azonban rá kellett jönnöm, hogy a reklámban töltött évek, a sok elviselhetetlen és haszontalan ember, a lehetetlen igények, az üzenet nélküli briefek, a hozzá nem értő, de mindenbe beleszóló, parancsolgató és felsőbbrendűen sétálgató külföldiek megtették a magukét. Azt hiszem, Neked feleslegesen sorolom a magyarországi reklámügynökségi kultúra negatív szereplőit és tényezőit, hiszen valószínűleg hatványozottabban ismered, mint én, hiszen könyved fele a hibákról szól, és ezek a hibák sajnos léteznek.

A végeredmény természetesen az lett, hogy lassacskán elveszítettem a kreativitásomat, kezdtem kiégni, és úgy éreztem, másról szól ez, mint amiért én szerettem. Mindig azok jutottak előbbre, akik igazából nem csináltak semmit. Visszagondolván be kell látom, hogy egy kezemen meg tudom számolni, hányszor kaptam elismerést vagy jó szót annak ellenére, hogy ügyfelek tucatjait szerezték meg ügynökségek az általam kidolgozott tervekkel és összeállított kreatív koncepciókkal.

Sokszor vágyakozom arra, hogy ismét ügynökségnél dolgozzam, de amikor felidéződnek bennem az emlékek, elborzadok. Nem tudom, képes lennék-e elviselni még egyszer, hogy gigászi munkákat kellene olyan projektekbe beleölni, amiknek a sikere eleve halálra van ítélve. Amikor mondvacsinált okok miatt veszítünk el tendereket, ügyfeleket és a hitünket. Nincs borzalmasabb annál, mint amikor az ember érzi, hogy szakemberből kreatív rabszolgává prostituálódik, és rámegy a magánélete, a gyerekeivel és a feleségével való kapcsolata, hiszen nem látja őket, és ha látja, akkor is maximum alszanak már. Ha netán ébren vannak, akkor meg előbb-utóbb kitör valami veszekedés, mert a feszültségek kiborulnak. Rengeteg rossz élményem van, és azt hiszem, nem tudom igazán elfelejteni őket. Sokkal több, mint amit egy ilyen levélben érzékeltetni lehetne. Nem is ez a célom.

Furcsa nyomorékja vagyok én a reklámszakmának, akire joggal lehetne mondani, magára vessen. Én úgy gondoltam, nem vagyok képes már Magyarországon visszakapcsolódni a rekláméletbe, mert az első rossz emlékek megjelenésekor újból elkedvetlenednék. Arra az elhatározásra jutottam, hogy családommal együtt külföldre, Kanadába települök, ami január 5-én be is fog következni. Abban bízom, hogy talán ott ismét magára talál a kreativitásom, és a hajdani, határt nem ismerő munkabírásom. (…) Mindenesetre remélem, kevesebb csalódás vár. Én a környezetváltozásban látom az agyam életre kelésének lehetőségét.

Nem vagyok naiv, és tudom, a reklámszakma problémáinak jelentős része az emberi tényezőkön, és nem az országon vagy reklámkultúrán múlik. Mégis lehet valamifajta különbség, ami esetleg jó táptalaj lehet nekem. Nagyon szeretném ismét jól érezni magamat a reklámszakmában.

Ha úgy gondolod, (…) kérlek, írj pár sort! Azt hiszem, Te (…) valóban felfogtad a reklámügynökségi életben húzódó problémákat, és emiatt talán az én gondolataimat is megérted.

Ennyi hát az üzenet. Amiből azért hagytam ki minden olyan részletet, amely a feladóját azonosíthatja, mert úgy gondolom, a levél nem róla, nem az ő sorsáról szól. Hanem annál sokkal többről.