Itt mindenki lemesterezi a másikat, ráadásul egymás háta mögött is, a tanárok büszkék a tanítványaikra, a tanítványok pedig büszkék, hogy tanítványok lehettek – ez tűnt fel elsőként, amikor a háttérbeszélgetéseken információkat gyűjtöttem a cikkhez. Pedig volt köztük olyan is, aki soha nem végzett sem tipográfiai, sem pedig más grafikai tanulmányokat, vagy ha végzett is, akkor nem fejezte be. Maguk helyett mindig másokat ajánlottak a figyelmembe, sosem a saját munkáikat küldték el emailben, Facebookon, és sajnos meg sem tudtam nézni mindegyiket, annyi név landolt nálam. Van tehát egy összetartó, előzékeny, közösségi, mégsem szektás erő a magyar tipográfusokban. A más szubkultúrákra gyakran jellemző irritálóan bennfentes viselkedésformát, modort nem éreztem – hacsak az idősebbek részéről néhány arisztokratikus elszólást nem veszünk idegesítőnek –, és még szakszavakkal sem fárasztott egyikőjük sem.

Ennek a békének alighanem az is az oka, hogy a nemzetközi és hazai sikerekből egyre többeknek kijutott az elmúlt tíz-tizenöt évben. Akár a klasszikus alkalmazott betűtervezést, akár a művészi kalligráfiát, akár a kísérleti, újhullámos tipográfiát nézzük, mindegyik területen találunk kiemelkedő magyar eredményt.

A kiindulópontot a szakma szerint Szőnyei György 1997-es Morisawa-díja jelentette, a japán nyomdaipari cég nemzetközi különdíját európaiként egy kandzsi-betűkészlet megtervezésével nyerte el. A kísérleti tipográfiában Vajda Péter 2010-ben a világ egyik legfontosabb kreatívfesztiválján, a One Show-n részesült Interactive Merit elismerésben a Typeflash.com nevű online interaktív betűtervező programjával, Szűcs Krisztina és Cziner Máté az OECD globális infografikai pályázatán nyertek, Vasvári Péter nemzetközi díjairól pedig a Kreatív Online is rendszeresen beszámolt. Ezek a sikerek természetesen nem a semmiből jöttek.

Az oktatás és a nemzetközi kapcsolatok terén szintén óriási előrelépések történtek, amelyek megalapozták a magyar tipográfia újjászületését. A Moholy-Nagy Művészeti Egyetem (MOME) és a Képzőművészeti Egyetem (MKE) mellett Budapesten a Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskolán (BKF) és a KREA Kortárs Művészeti Iskolában is lehet tipográfiát tanulni. Budapesten kívül Sopronban a Nyugat-Magyarországi Egyetem Alkalmazott Művészeti Intézetében (Nádai Ferenc köre), illetve Szegeden (Kóthay Gábor köre) alakultak ki a magyar tipográfia vidéki központjai. A nemzetközi sztártipográfusok közül Cristel Llop kalligráfus, Jonathan Barnbrook és Matthias Hillner is járt Magyarországon az elmúlt években. Ezek csak az intézményi és infrastrukturális hátterei a magyar sikereknek, amelyek alapvetően fontosak, de mindegyik beszélgetőpartnerem külön kiemelte előbb a számítógép, majd az internet eljövetelét, mint amelyek a magyar tipográfusok hazai és nemzetközi lehetőségeit kitágították.

Új korszak

„A számítógép megjelenésével együtt a grafikustársadalom viszonya a betűhöz alapvetően megváltozott. Nem volt nehéz többé a betűk genetikájába belenyúlni, darabokra szedni és újra összerakni. Ez hatalmas inspirációt adott a kreatív formai újrateremtésnek. A kísérletező tipográfusok számára már nem a betűkkel közölt üzenet tartalma volt a legfontosabb, hanem maga az üzenet, a közlés ténye vált hangsúlyosan megjelenítendő céllá, sokkal szélesebb asszociációs lehetőséget adva a grafikusoknak, tipográfusoknak” – veti fel a számítógépek egyik hozadékát Lelkes László Munkácsy-díjas grafikusművész, az MKE egyetemi adjunktusa, a Magyar Tervezőgrafikusok és Tipográfusok Társaságának (MATT) elnöke.

Ennek megfelelően nagyon sok magyar grafikus tervez betűt is egyéb munkái mellett, érdekes módon a legkomplettebb gyűjteményt a nevekből és alkotásokból mégsem itthon találjuk meg. A belga Luc Devroye világhírű matematikaprofesszor a tipográfia iránti rajongásáról is hírhedt, saját, sűrűn frissülő honlapján, a Hungary aloldalon több mint százötven magyar alkotót és csoportot tart nyilván, és közülük van, aki alig tizennyolc éves.

Néhány font cikkünk szereplőitől

Kóthay Gábor Jancsó Áron Kiss Miklós

De nem csak a szakma lehetőségeit tágította ki a számítógép és az arra telepíthető szoftverdömping, ebből eredően a tervezőgrafikusok elitizmusa leginkább a laikusokkal, a titkártipográfusokkal szemben mutatkozik meg. De kinek a zsebében nem nyílt még ki a bicska, amikor egy hivatalosnak szánt levélben egyszerre nyolc, ráadásul különböző színű betűtípust talált a küldő kísérletező kedvének bizonyítékaként, vagy amikor egy-egy sziporkázónak szánt írás humorosságát egy idétlen betűtípussal kívánta a szerző nyomatékosítani?

„A magyar ember, ha kést kap a kezébe, műt is. Ez nem vicc. A szoftvergyártóktól kezdve a pc-felhasználókig mindenki abban a hazugságban él, hogy elég a gép és a szoftver, mintha elég volna az általuk kínált megoldásokkal kompromisszumokat kötni” – véli Kóthay Gábor, szintén Munkácsy-díjas tipográfus, tanár, aki eddig 49 betűt, betűcsaládot tervezett.

De ha a számítógépek és a szoftverek már természetükből adódóan is ilyen megosztó hatást váltottak ki, akkor mi jött az internettel? A 27 éves Jancsó Áron bemutatkozása és sikerei pont az internetnek köszönhetőek. „Öt éve Amerikában tanultam egy évet, és hogy az itthoniaknak meg tudjam mutatni, hogy miken dolgozom, regisztráltam a Flickr-en. Az iskolai munkák mellett feltöltöttem a saját indíttatásúakat is, köztük betűtípusvázlatokat, aztán megkeresett a Gestalten.” „Csak így, néhány Flickr-kép alapján?” – kérdeztem vissza. „Ja, aztán szerződtünk, és sikerült is jó eladásokat produkálni” – mondja. Az 1995-ben létrehozott német Gestalten egy vizuális kultúrával foglalkozó kiadó és kereskedőház, Jancsó jelenleg négy betűtípusával szerepel a kínálatukban.

Generációk

Noha a bevezetőben a generációk egymás iránti feltűnő tiszteletének kiemelésével kezdtem, a köztük lévő szemléletbeli különbségek is nyilvánvalóvá váltak a beszélgetések során. Ma Magyarországon a tipográfusok három nemzedéke aktív, az első még a számítógépek megjelenése előtt tanulta a szakmát, a második nemzedék egy átmeneti korszakba született bele, a harmadik pedig a most huszonéves, kora harmincas korosztály.

Az első, idősebb generációba tartozó betűtervezők Lelkes László szerint nagyon zárt, szigorú szabályrendszerek szerint működő társaság volt. „A tervezőgrafika és tipográfia kapcsolata akkor még nem volt ennyire szoros. A nyolcvanas évek elején egy tipográfus egy teljes grafikai munkát tudott azzal szabotálni, ha szerinte a grafikus által megtervezett betűtípus nem felelt meg a szabályoknak” – emlékszik vissza Lelkes. Ezzel szemben a legfiatalabbak nyilván kontrasztját jelentik ennek a szakmai szigornak.

Ugyanis a tapasztalatok azt mutatják, hogy a fiatalok egy, egyelőre még kis része kimegy tanulni, vagy egyszerűen az internet és a könyvek segítségével tanulja a szakmát, megkerülve a magyar oktatást. Nem egy közülük pedig rendkívül sikeresnek is mondható.

Jancsó Áron például részben már így készült a grafikusi pályára, a hagyományos oktatást itthon ugyan kipróbálta, de inkább a folyamatos munkára koncentrált. Miközben beszél, a kezével egy új, még tervezés alatt álló betűtípust mutat meg a programban. „Egy Helvetica-család, amiben ott van ötven metszet [egy alapmetszet a normál, a kövér és a kurzív változatát tartalmazza egy betűtípusnak – a Szerző], és iszonyatos karaktertámogatás van mögötte, egy csapatnak több év munka. Én most displaybetűket kezdtem el csinálni, egyszerűbb, mert nem kell hozzá annyi karakter, és nincsen annyi metszet. De így is nagyon nehéz, egy metszet elkészítése egyhónapos munka” – mondja. „Mi okozza a nehézséget, a művészi elégedetlenség vagy a praktikumnak való megfelelés” – kérdezek közbe. „Nézd – mutat a képernyőre –, ez nem egy geometrikus betűtípus, amit elemek másolásával gyorsan létre lehetne hozni. Egy ilyen organikus stílus több figyelmet igényel a sok finom ív miatt. Figyelni kell a görbületek folytonosságára, a vonalak vastagodásának és vékonyodásának dinamikájára, a súlyok elrendezésére. Egy új formanyelv korlátai tervezés közben derülnek ki, ezért normálisan lehet, hogy jól néz ki, de félkövéren, vagy kurzívan nem működik, mert összeakadnak részletek, vagy egyszerűen csak bénán mutat. Most hétszáz karakternél járok, de vannak benne kompozit betűk, bizonyos betűkombinációk, amik különlegesek, de előfordulhatnak, és érdemes külön tervezni őket. Amely betűkombináció angolul is előfordul, nemcsak magyarul, azokat külön megterveztem” – magyarázza. Mikor megkérdezem, hogy honnan tanulta meg mindezt, a fentiekben vázolt karriertörténetet mesél. „Internet, barátok, blogok, fórumok, MOME. Bár mire odakerültem, addigra a nagy részét már tudtam. És nem is fejeztem be végül” – mondja.

A nemzetközi piac és a sikerekkel együtt elérhető anyagi lehetőségek rendkívül vonzóak lehetnek, amihez még csak jelen sem kell lenni. Teljesen érthetőnek tűnik, ha egy fiatal, éppen egzisztenciát kereső, tehetséges grafikus inkább az önképzéssel és a munkával törődik, az oktatás kereteit pedig megpróbálja megkerülni.

Pénz és megélhetés

„Én most éppen azt tapasztalom, milyen, amikor az ingyen munka a trend” – mondja Kóthay Gábor, aki szerint nagyon sokan számla nélkül dolgoznak, és ezzel felére nyomják le az árakat. Ez azonban nem újkeletű jelenség, és a szakma korábban is próbált minimumárakat meghatározni, sikertelenül. Az 1996-os Magyar Tervezőgrafikusok Egyesületének (kamara) árjegyzéke miatt (később több formában újra kiadták, az interneten most is elérhető) a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) eljárást indított, és a kartellezést megállapítva 18 millió forintra büntette a kamarát, illetve az árjegyzéket átvevő Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületét és a Magyar Képzőművészek és Iparművészek Szövetségét is további 6, illetve 2,5 millió forintra. Az ügyben fellebbezések sora következett, végül a Fővárosi Ítélőtábla 2008-ban helyben hagyta a GVH döntését.

A három szervezet vélhetően már akkor is olyan eseteket próbált volna orvosolni, mint amiről Kóthay beszél, de egy magyarországi bank arculatváltási bakija is intő jel lehetett. A kilencvenes évek végén a bank úgy gondolta, hogy túl sokat kellene a Univers betűtípusért fizetnie a fiókok számítógépes platformjain történő legális használatért, ezért megbízott egy grafikai stúdiót, hogy tervezzen új, saját fontot. Ez az új font azonban alig különbözött a Universtől, és ezért a jogtulajdonos német Linotype-nak mégis ki kellett fizetni az eredeti font használatáért járó jogdíjat. Az egyébként laikusan jóhiszemű bankot sajnos a megbízott szakmai tájékozatlansága hozta kellemetlen helyzetbe.

Egy-egy betűtípus ára számos faktortól függ, nincsen egységes rendszer. A grafikus képviseletén is múlik, mennyiért árulja és milyen feltételekkel. „Az én betűtípusaim a Gestaltenen keresztül az elején havi százezer forintot hoztak, nyilván a frissességük miatt vették őket, újak voltak a piacon” – mondja Jancsó Áron, ami nem kevés, pláne ha figyelembe vesszük, amit Lelkes László mondott az árakkal kapcsolatban: „Egy fiatal tervezőnek már az is jó promóció lehet, ha egy megbízó nevesítve használja az ő betűjét, de ingyen.”

„A magyar és a kelet-európai grafikusok népszerűségének oka alighanem az ártól is függ” – folytatja már Kiss Miklós, akinek jellegzetes stílusával jelenleg az új Vodafone-kampányban, a Design Terminál karácsonyi kampánya során és a Trafiq nevű szórakozóhely arculatában találkozhatunk. „Mi nem nyugat-európai nagyvárosban élünk, így a megélhetésünk költségei alacsonyabbak valamennyivel” – mondja. 

Megbízók

A megbízók esetében talán nincs akkora összhang, bár a nyilatkozók attitűdjét nagyban befolyásolhatja, hogy a hazai volt és potenciális megbízóikat nem akarják elijeszteni egy-egy kritikával. 

A legélesebben Kiss Miklós nyilatkozott a megbízóiról, de ő is kiemelte, hogy ez kevésbé a tipográfiai, mintsem az egyéb grafikai, vagy művészeti megbízásaira volt jellemző.

„A külföldi megbízóim többnyire hagynak dolgozni, a hazaiakkal viszont sokat kellett egy időben vitatkoznom és szenvednem. Valamiért itthon sokszor nem szánnak időt a kiérlelt, jó munkára." – meséli tapasztalatait Kiss. „Arról nem is beszélve, hogy ritkán érzem az igazi megbecsülést, hogy a megbízóm büszke arra, hogy együtt dolgozhattunk. Mostanában ez változó tendenciát mutat. És kezdik elvárni a megrendelőim, hogy mielőbb felrakjam a saját portfóliómba az adott projekt dokumentációját. Ezzel szemben Londonban számos plakáton, boltban, de időnként világmárkák és ismert brandek boltjaiban is ki van írva, hogy az adott arculatot, tipót ki tervezte és hol lehet megtalálni. Mi ettől még messze vagyunk” – véli Kiss Miklós.

Lelkes László a reklámügynökségek és grafikai stúdiók által alkalmazott grafikusok színvonalával nincs megelégedve. „Nagy részük nem megfelelő grafikusokat alkalmaz, és ez kihat a tipográfia minőségére. Még akár olyan alapvető szabályt sem tartanak be, hogy a betűket adott esetben egalizálni is kell. Ez olyan betűtípusok használatánál volt régebben feltűnő, amelyeknek nem volt eredetileg magyar ékezetes változata. Amikor az eredeti fontot kiegészítik magyar ékezetes betűkkel, az új karakterekhez nem adják hozzá azt az információt, ami az egymáshoz képest optimális betűközt tartalmazza. Ha nincs alkalom a szoftveres korrekcióra, azt manuálisan korrigálhatná a grafikus, ha értene hozzá, és ezért feltűnne neki a hiba, de többnyire nem ez történik” – mondja.

Trendek

A klasszikus, de már számítógépes, a praktikumot, az eladhatóságot szem előtt tartó betűtervezés, a kalligráfia valamint a logotípia nyilván a sokféleség mellett egyre sűrűbben csupán újraértelmezésről, frissítésről szól. Ezért ma már nem könnyű ezen a területen igazán kiemelkedőt és autentikusat alkotni. Ráadásul a tipográfia egyre inkább kilép a statikus, kétdimenziós képalkotás területéről, a betűk mozogni kezdenek. „Míg ez korábban a technikai korlátok miatt szinte elképzelhetetlen volt, addig ma már majdnem kritérium, hogy a betű mozgásban is kiterjeszthető, működtethető képi megoldás legyen” – mondja Lelkes, aki szerint a naprakész betűtervezés nem korlátozhatja magát csupán arra, hogy egy szöveget kicsit másképp jelenítsen meg.

„Olyan bónuszt, Czakó Zsolt szavával élve »retinajutalmat« is képes a néző számára biztosítani, ami jelentősen kiegészíti mindazt, amit egy szövegnek tartalmilag kell teljesíteni” – folytatja Lelkes. Így előtérbe kerülnek azok a megoldások, amelyek az olvashatóság határát súrolják, dekorativitásukkal tüntetnek, vagy kifejezetten a nézők, felhasználók továbbgondolási hajlandóságára és képességeire építenek.