Eddig is sejtettem, hogy aki új autót vesz, az tévedésben van; hiszen sokkal jobban megéri, ha van benne fél év. Az autóreklámok zöme még inkább megerősít: akire ezek hatással vannak egy többmilliós vásárlásnál, az menthetetlen. Az egy buta robokuty. Jézusmária, mi ez a robokuty?

Kinek, miért, hogyan? Tényleg csak imbecilliseknek lehet Ford Fiestát eladni? Miféle autó lehet az? Intelligens autó, amely gondolkodik – így a reklám. Ellentétben a robotkutyával; a Fiesta tehát jobb választás, mint a robotkutya. De ez mondjuk elég egyértelmű abban az esetben, ha az ember gépkocsit szeretne vásárolni, a robotkutya ugyanis szinte egyáltalán nem felel meg a gépjárművel szemben általában támasztott követelményeknek, viszont legalább nem idióták csinálják a reklámjait. (Itt árulom el azoknak, akik a mai napig nem értik, miről szól az egész: sikerült a Fiestába belebütykölni többezer forint értékű kínai elektronikát, úgyhogy olyanokat tud már, amit harminc éve még egy autó se, bár akkor se volt rá semmi szükség.)

Érdekes, hogy ugyanez a Ford a Mondeóhoz már képes volt összehozni egy nem túl izgalmas, de azért valamennyire ötletes, és legalább nem idegesítő szpotot, ahol a kocsi egy ugyanolyan nagyobb autón gurul ideoda, robokuty meg nincs benne. Tehát csak a Fiestát készítették a hülyéknek, van felnőtt változat.

Az autó, a huszadik század egyik ikonja, igazán nem rossz adottságú szereplő. Nagy meg gyors, és lehet bele nőt ültetni. Ehhez képest elég furcsa, hogy egymást érik a bénábbnál bénább autóhirdetések. A Citroënt – „legyen tele hellyel” – csak érintőlegesen idesorolom, mert megvesz tőle az Isten idege, ha eszembe jut. (Egyáltalán, hogy lehet valami tele hellyel? Üres?) A Volvo legalább nem rontotta el nagyon, és megmaradt a biztonságos unalomnál, de az pont passzol is hozzá; átjön a lényeg, miszerint megmenti az életem – már ha belül vagyok, ugye, ellenkező esetben alighanem megöl.

Olyan autóreklám, amire szívesen emlékszem az elmúlt egy hétből, kettő volt mindössze. Az egyik a Nissan terepjáróké, ahol gyíkká és egyebekké változik az autó terepfüggően. Van ugyan egy kis botlás a vízióban: a hegyekben leguán, vízben krokodil gépből az úton Nissan terepjáró lesz, ami mintha azt sugallná, hogy gyári formájában autópályára való az, és nem máshova. De ez a szőr szálának a hasogatása.

Az autóreklámok nyertese ebben az időszakban az Opel Corsa. Nincs ugye egyszerű dolga a csapatnak, az Opel se nem szép, se nem különösebben menő, a fapados korszak egyik főerejeként nagyot kaszált, de fel is élte a presztízsét. Nem nagyon lehet mit mondani azon kívül, hogy van ez az új Corsa, ami másmilyen, mint a régi, hát esetleg nézze meg kend, ha erre jár és épp kisautót akar venni.

Ehhez pedig az a legjobb megoldás, ha nem untatjuk a széles tömegeket az extrákkal meg az árelőnnyel. Ehhez fiktív állatkák kellenek, olyan játékbabák, amilyent máshol még senki nem látott. A Corsa kötött manói – a C.M.O.N.S. – pont ilyenek. Nem holmi tucatmackók, mint a Coccolinóé, nem számítógéppel rajzolt üres figurák, hanem igazi egyéniségek. A bábok mögé egyébként a világ nyugatabbik felén komplex gerilla- és egyéb kampány sorakozott fel, a C.M.O.N.S. konkrétan együttesként jelent meg a barcelonai undergroundban, a MySpace-en, majd az MTV-n – hozzánk ez a része csak a szaklapokban jutott el. Hiába, kicsi ország, kicsi piac, és különben is megszorítás van, nem érdemes még a Viva tévével se kavarni. Annyi baj legyen: az ötlet olyan dolog, hogy a halvány jelenléte is simán legyorsulja a hiányát. Egy jól eltalált manó elég ahhoz, hogy megnézze az ember a Corsát, ha autó kell neki. Aztán úgyis megnézi a teszteket, összeveti az árakat, és kiszámolja az eszével, akar-e Opelt. Olyan kis kék manót viszont akarok mindenképp.