Áll egy öltönyös a tévémben, és táblákat cserélget maga előtt. A táblák szövegéből megtudhatom, hogy az emberünk cége, az OMV rengeteg olajat és földgázt termel ki, és egész Kelet-Európában értékesíti ezeket. Klapka György felejthetetlen zacireklámja reinkarnálódott itt, azzal az apró különbséggel, hogy Klapka azt közölte, a zálogháza a Vámház körút 9. szám alatt található, meg az egy zaci volt. Csupa releváns infó. Ez viszont egy olajipari óriás, amely az üzleti eredményeivel traktál engem, holott nyilván nem érdekel, hány liter olajat és gázt ásnak ki, mivel legfeljebb a benzinkútnál találkozunk, ahol is az áraikra leszek kíváncsi egyedül.

Szóval ezek a kuka debilek akarták megvenni a Molt. Meg se bírnak szólalni. Még jó, hogy nem jött nekik össze. Illetve, ha ennyire hülyék, akkor nem csoda.

Ezek kényszeres mozgások: történik velük valami, szó van róluk, ezért reklámozásba kezdenek, az már mindegy is, mi lesz belőle. Befelé, Ausztriában kisült ebből egy poén végül is, aztán megrettentek a sógorok a fantáziától. Maradt a pantomim.

A Mol igényesebben tolja a hülyeségét: megtudhattam egy afgán hegylakótól meg egy chanti csónakostól, hogy „a magyarok elszánt emberek”, mert látta az illető bennszülött, hogy a Mol, az el van szánva piszkosul. Kiássa az olajat a hegy alól is. És ez vajon izgat engem? Nem izgat. A US Army vagy a Kreml részéről volna értelme az elszántkodásnak, én viszont egyedül azt szeretném a Moltól, hogy adják nekem olcsóbban a benzint, különben a Gazpromnál fogok tankolni, még akkor is, ha ők esetleg nem annyira elszántak. Ellenben náluk nem fizetek idióta kampányokért.

Hasonló okból tartom távol magam a Szentkirályi ásványvíztől. Ott nincs baj magával a reklámozással, szezonja van annak. Ott az a gond, hogy egy ásványvíztől csúnya dolog, ha direkt szennyezi a környezetet. Márpedig a Szentkirályi ezt teszi, amikor kisorsol egy aranyszínű C-Mercit.

Az aranyszínű autó a sötét paraszt járműve, abban látszik ugyanis a kontraszt, hogy mennyire sötét. Az archetipikus modell a Suzuki Swift, aranyból; na abban benne van a magyar dzsentri szőröstül-bőrőstül, főleg azért, mert büszke is rá. Egy arany merga, az ugyanez a köbön. Egyáltalán nem akarok ilyet nyerni, még eladni se tudnám, mert nem szívesen állok szóba olyan emberrel, akinek ilyen kell. Ja, és hogy honnan jött az ötlet? Hát úgy, hogy az illetékes megint annyira volt kreatív, mint egy földigiliszta. Egyenesen mászni az is tud. A Szentkirályi aranyérmes lett valahol, nosza, adjunk hozzá aranyszínű dolgokat. Ennyi. Kreatívmunka? A nagy büdöst: kötöttpályás közlekedés. Villamosvezetés, magyarul. Bár az felelősebb hivatás.

Miért létezhetnek ezek egy piacgazdaságban? Ne takargassuk a fortyogó latrinát. Úgyis kimászik belőle az iszapember, csak idő kérdése, mikor. Az van, hogy a reklámok hatékonyságát, megtérülését kábé olyan ügyesen mérjük, mint ahogy a KGST-ét. Ja, a fókuszcsoportnak tetszik. Meg alig a nézők kétharmada kapcsol el, ha reklámblokk van. Elpöförészik ez a dolog még egy darabig, ha hagyjuk rohadni. De egyszer, előbb vagy utóbb digitális lesz minden hálózat, ahol műsort lehet sugározni. Akkor majd megmérettetik az ostobaság. Lesz egy szám. Egy szám, amiből rájönnek a retikülből előkapott mosószeres flakont, a hófehérre mosó Persilt, a semmitmondó olajvállalat- imázskampányokat kreáló senkik, hogy nincs rájuk szükség. Hogy falra hánynak borsót. És rájönnek a megbízóik is. Mert ezt senki nem hiszi el, és senki nem akarja végignézni. Nézzetek munka után, kedves barátaim, nehogy az éhségsztrájk legyen az utolsó lehetőségetek!