Meztelen nők, lángoló állatok

Nem nehéz észrevenni az Index legutóbbi stílusváltását: a lap akár a Blikkel is felvehetné a versenyt. A címlapon nem ritka a nemi szervek emlegetése, egy puccos parti vezető anyag lehet, és az utóbbi időben havonta szavazhatunk is valamiről. A bulvárosodás üzleti koncepció vagy egyszerűen ezek a témák hozzák lázba az öntörvényű szerkesztőséget?
Koncepció nincsen, mint ahogy stílusváltás sem. A Blikkel meg nem akarjuk fölvenni a versenyt, nyilván. Teljesen más nyelv, teljesen más közelítés a miénk. Nem hinném, hogy egy kicsit is szofisztikált olvasó összekeverne egy Index-cikket egy Blikk-cikkel. Egyébként szerintem a Blikk a legnagyobb fantáziával szerkesztett magyar napilap, és az egyetlen igazán sikeres is, tehát ha valamilyen hasonlítgatás ellen nem tiltakoznék, akkor ez az.

A médiaipar hajlamos magáról úgy gondolkodni, mint a mesebeli kiskakas, akinek az a meggyőződése, hogy csak azért kel föl a nap, mert ő kukorékol. Tehát a médiaember hajlamos azt gondolni, hogy ő nagyon jól kitalálja, mi kell a közönségnek, képes irányítani az olvasót, nézőt, hallgatót. És ez a médiakép él az emberek fejében is. Hogy a média képes tömegeket manipulálni, véleményeket alakítani. Én nem gondolom ennyire fontosnak és mindenhatónak magunkat. Másrészt azt sem gondolom, hogy laboratóriumi módszerekkel képesek lennénk termékeket előállítani az olvasóknak, mert annyira okosak volnánk, hogy ki tudjuk számolni, kinek mi kell.

Egy rendes újságnál szerintem nem hangzik el a „marketing” szó. Az újság nem célcsoportnak készül, nem ilyen vagy olyan tervek alapján, hanem úgy, hogy van valaki, illetve több valaki, egy csapat, amelyik gondol valamit a világról, és ezeket a gondolatokat megpróbálja közölni valahogy. Ha kell az embereknek, akkor oké, ha nem, akkor szívás. Az Indexszel most szerencsénk van, mert amit mondani akarunk, azt meghallgatják, talán szeretik is. De ha ez nem működne, és valami mást kellene csinálni – mondjuk tinédzserlányoknak szóló színes magazint –, akkor meg lennénk lőve.

Mondok egy rohadt nagy közhelyet, de ugye, ezekben vannak a legnagyobb igazságok: az Index – vagy egyáltalán az online lap – sokkal inkább együtt változik, együtt él a közönségével, mint a hagyományos lapok. Egy online szerkesztőség mindig olvasói terror alatt dolgozik. Minden másodpercben pontosan tudja követni, melyik cím, kép, sztori jön be az olvasóknak. Kattint vagy nem kattint – ennyi az egész. Ennyi év után pontosan tudjuk, melyik az a tíz hívószó – a pinától a Tescóig –, amire biztos, hogy kattintanak. Belátom, sokszor vissza is élünk ezzel, tök tudatosan, kicsit magunkat szórakoztatva, mert az is fontos. Az Index legjobb tulajdonsága szerintem, hogy valamiféle újságparódia, és így persze önmaga paródiája is.

Mi történik, ha elvetitek a sulykot éppen a kattintásokért? Számodra van határa a nem nyomdaképes szavaknak, a bűnügyi sztoriknak vagy egy-egy szépségkirálynő combhosszának?
Nem a csúnya szavaknál kell keresni a határokat vagy a magyar nyelv betegségeit. Én meglehetősen trágár vagyok privátin, és nagyon bírom a magyar nyelvnek az ilyen altalaji mélységeit. Sokkal nagyobb gáz az a nyelvi prüdéria, amelyet a magyar sajtó sajna gyakorol. Mindig jobb nevén nevezni a dolgokat, mint simi-sumizni. A faszt fasznak. Ez így lehet trágár, de trágárságában vicces vagy éppen pontos. A gusztustalanság épp akkor keletkezik, amikor nem merik kimondani, és elkezdenek sandán körülírni, részletezni, finomkodni. De persze, rengeteg olyan határvonal van, amire néha érdemes figyelmeztetni a szerkesztőséget. Nemrég egy nemi erőszakos tudósítás miatt kellett szólnom, hogy ne itten mutassuk már be Émile Zolai képességeinket, és vegyünk vissza a részletek naturalista ismertetéséből.

Mit gondolsz, a magyar médiában az az irány követendő, amit az Index képvisel?
Isten őrizz! Akkor ki kellene találnunk valami mást. De egyébként sem gondolom magamról, hogy meg tudnám mondani, merre kellene tartania a magyar sajtónak. Én azt akarom megmondani, merre tartson az Index, és ha az jó irány, akkor örülök, és várom a fizetésemelést.

Miben látod a hazai média legnagyobb betegségét?
Erre a kérdésre készülnöm kellene egy-két hónapig, és utána leadni róla egy két-háromszáz oldalas esszét. És akkor is csak a felület felületét kapargatnám. Most itten nem fogok kritizálni újságokat, tévéket vagy rádiókat. Mondok viszont két dolgot, ami nem az újságírókon múlik, és szörnyű hatása van a médiára. Az egyik a médiatörvény, ami párt-idióták játékszerévé tesz egy csomó orgánumot, ráadásul szavatolja a teljesen beteg kereskedelmi tévés duopóliumot, illetve a teljesen fölösleges, pénznyelő köztévék működését. Erről a médiatörvényről mindenki tudja, hogy katasztrofális, de megváltoztatni soha senki nem tudja, mert az épp hatalmon lévőknek mindig jó.

A másik pedig az a joggyakorlat, amely gyakorlatilag lehetetlenné teszi, hogy egy újság, egy újságíró sajtópert nyerjen. A bíróságok szinte csak olyan esetekben ítélnek az újságírók javára, ha olyan cáfolhatatlan bizonyítékokat mutatnak be, amelyeket rendőrségi vagy titkosszolgálati nyomozással sem könnyű beszerezni. A mai joggyakorlatban az újságírók, illetve a lapok eleve hátrányos helyzetből indulnak a bíróságok előtt.

Az Index akkor is sikeres lenne, ha a stílusotokat többen követnék? Vagy azért megy a szekér, mert egyetlen ilyen orgánum van?
Éntőlem annyian követik ezt a stílust – ha egyáltalán van ilyen –, ahányan akarják. De hát ki lenne az a hülye, aki ezt követné? Ha már létezik egy sikeres termék egy kategóriában, miért akarna épeszű ember ugyanolyat gyártani?

Van olyan sajtótermék – legyen az újság, internetes portál, tévé- vagy rádióműsor –, ami bejön neked? Ahol fellelhetők a magyar sajtó egészséges, jól működő részei?
Van egy csomó dolog, ami bejön. Interneten is, tévében is, rádióban is. Bár rádióban van a legkevesebb. Az a magyar média legszörnyűbb szeglete. De például az Info Rádióval meg a Bartókkal ki vagyok békülve. Mind a kettő nagyon korrekt abban, amit csinál. Még profinak is tűnik olykor, bár ezt a jelzőt én nagyon kerülöm magyar sajtótermékek esetében. Az Index esetében is. Jó műsorok, jó cikkek, jó lapszámok meg elég sok helyen vannak, ha nem is nagyon sűrűn. Meg olyan műsorok, szerzők, lapok, amelyek/akik néha jók, néha pocsékok.

Ha nem tudnám, hogy a Népszabadságban publikálsz, és ki kellene választanom két homlokegyenest eltérő médiumot, jó eséllyel választanám az Indexet és a Népszabadságot. Neked nincs ilyen érzésed? Vagy úgy gondolod, a te rovatod egy külön jelenség, hogy maga a lap mit csinál, nem a te dolgod?
Most már így gondolom, persze, de azért én tíz évig dolgoztam a Népszabadságnál, és egyáltalán nem ezt gondoltam. És hát ha valaki, akkor én egyáltalán nem látom annyira eltérőnek a kettőt. Persze nyilván óriási különbségek vannak, és nem is azért váltottam a Népszabadságról az Indexre, hogy ugyanazt csináljam.

Gondoltatok arra, hogy a sikeren felbuzdulva másfelé is kiterjesztitek az Indexet? Magyarul várhatjuk-e az Index rádiót, televíziócsatornát, magazint? Lehet az Indexből egyáltalán más médiaterméket csinálni?
Időről időre eszünkbe jut, de aztán gyorsan lebeszéljük magunkat róla. Van ez a konvergenciamánia vagy micsoda, hogy hát van egy tartalomgyár, és az ott előálló tartalom aztán mindenféle médiatípusra áthangszerelődik. Na, hát ez egy konferenciákra való bullshit, szerintem a valódi folyamatok egyáltalán nem erre tartanak. Konvergencia csak szakmai lapokban és konferenciákon van. Az Indexnél meg egyelőre se idő, se energia, se elég tehetség ahhoz, hogy más médiatípusban is nyomuljunk.

Egy nyomtatott heti-kétheti lap volna talán a legegyszerűbb kilépés az offline médiapiacra, de igazából ki akarna most a nyomtatott piacon bármit csinálni? Az Indexnek különben is van egy leányvállalata vagy leányszerkesztősége, amelyik minden lehetséges médiatípusban jelen van, ez a Totalcar. Az alap az online, de van ugye tévéműsor, van rádióműsor, van nyomtatott megjelenés. A legtöbb embert elérő, legteljesebb autós média. Ehhez persze kell két olyan multifunkcionális ember, mint a két Totalcar-vezér, Winkler Róbert és Bazsó Gábor. Ilyen faszikat viszont nem találsz minden bokorban.

Azt mondják, inkább az arca, mint főszerkesztője vagy az Indexnek.
Aki ezt mondja, nem ismeri az Index működését. Sokkal inkább részt veszek a napi szerkesztési munkákban, mint amennyire szeretnék. És persze arc vagyok, mert van egy elég könnyen megjegyezhető, bár nem túl megnyerő arcszerkezetem, de igazából nem azzal töltöm az időmet, hogy ezt az arcot toljam előre. Pedig ez is dolgom lenne főszerkesztőként, hogy hordozzam körbe az arcomat, és forgassam az Index nevet, mint bolond jedi a lézerkardot. De nem vagyok jó archordozó. Még három-négy évvel ezelőtt is nehézséget okozott, hogy a nyilvánosság előtt beszéljek.

Ott van a kezed nyoma minden cikken, vagy csak nagy vonalakban, az irányt kijelölve vezeted az újságírókat?
Nem lehetek ott minden sor születésénél, már csak azért sem, mert az Index sokkal több egy egyszerű napilapnál. Rengeteg egyéb tartalom kapcsolódik a fő tevékenységhez, a hírszolgáltatáshoz. Egyébként ezek jobban is érdekelnek, nem is akartam annak idején főszerkesztő lenni, inkább a tartalomfejlesztést vezettem volna, kis háttérokos-ként.

De mégiscsak főszerkesztő lettél, mégpedig – ha a hírek igazak – úgy, hogy a csapat akart vezetőnek. Ennyire nem volt ínyedre a főnökösködés?
Valójában nem ez döntött. Amikor az előző főszerkesztő elment, én voltam a rangidős. És a legismertebb, talán legelismertebb újságíró, szerkesztő. Tulajdonosa voltam az Indexnek, és alapító tagja, a szerkesztőség és a tulajdonosok felé is nekem volt a legnagyobb hitelem. Nem nagyon volt más választásom.

De úgy éreztem, az ember 28 évesen ne legyen főszerkesztő. Tudtam, hogy meg kell hozzá tanulnom vezetni embereket, ami nekem különösen nehéz volt. Az Indexnél ráadásul jóval nagyobb a munkatársak autonómiája, mint az átlagos szerkesztőségekben, az átlagnál önállóbb, öntudatosabb embereket vezetni egy nehezen kommunikáló főnöknek nem egyszerű. Én pedig piszok roszszul kommunikáltam az emberekkel. Ebben azért szerencsére sokat javultam, most már el tudom mondani, mit miért szeretnék, meg tudom értetni magam az embereimmel. Alapvetően konfliktuskerülő alkat vagyok, ami nem túl szerencsés egy vezetőnél. Próbálok ezen javítani, még néhány vezetői tréningen is részt vettem.

Nehéz téged elképzelni egy vezetői tréningen.
A nagy része hülyeség is, de azért sok minden átjött. Ha más nem, akkor az, hogyan kell kifejeznem magam. Az alapfogásokat megtanultam. Beláttam, hogy mennyire fontos megértetni magad.

Mégis azt mondják, azért van három főszerkesztő-helyettesed, hogy ők vigyék el a balhékat a szerkesztőség felé.
Természetes, hogy egy szerkesztőségben kialakul egy jó király-gonosz kamarás leosztás, de ez nem jelenti azt, hogy mások mögé bújnék. Sőt, minden nagyobb konfliktust személyesen kell rendeznem.

Ha vezetői képességeiddel kapcsolatban kétségeid is voltak, szakmailag elég felkészültnek tartottad magad, amikor megkaptad az Index vezetését?
Szerkesztőként és abban a csapatban feltétlenül. Mégis én voltam a legszerkesztőbb-szerű szerkesztő. Engem inkább publicistaként ismernek, pedig sokkal többet dolgoztam hírszerkesztőként a Népszabadságnál. És elég jól meg is tanultam, azt hiszem. Meg a szerkesztés, az újságkészítés többi fázisát is. Mániákusan érdekelt az újságkészítés, így aztán meg is tanulgattam mindent, amit bírtam. Aztán amikor jött az Index, elég sok szempont volt már a fejemben, hogy hogyan építsünk egy hírlapot.

Az Index több tulajdonosváltáson is keresztülment, míg te vezetted a szerkesztőséget. Egyszerre kellett a tulajdonosokat és a csapatot képviselned. Villámhárító voltál?
Nem, villámhárító nem vagyok. A tulajdonosok felé én vagyok a szerkesztőség, nyilván. Nehéz lenne az Indexet egységes, fegyelmezett csapatként jellemezni, de ha bármilyen támadás ér minket, nagyon szorosra tudnak zárni, és mindig kiálltak az Index mellett, és így persze mellettem is. Az a dolgom, hogy reprezentáljam ezt a szerkesztőséget, a gárdát, amely ennek a cégnek a legnagyobb értéke. Ezt nevezhetjük akár hálás feladatnak is.

Nem volt még olyan helyzet, hogy meg kellett volna alkudnotok egy-egy tulajdonosváltás miatt?
Nem volt rá ok. Az Index sikeres termék, nem akarják megváltoztatni. Nyilván ha – ahogy szó volt róla egykor – egy nagy kiadóvállalat vásárolt volna meg minket, akkor lettek volna ötletei az új tulajdonosnak. Ezért is gondoltam azt, hogy kellemesebb egy nem szakmai tulajdonos.

Az Index legfontosabb erénye és legnagyobb szerencséje, hogy nem került bele a magyar lapkiadói struktúrába. Legalább tízszer nagyobb hatékonysággal, sokkal kevesebb emberrel és pénzből dolgozunk, mint bármely napilap. Még úgy is, hogy üres a zsebünk. Persze az Index nyereséges, de ami többlet keletkezik, az mindig kell valamire. A kasszában – ha nem is üres állandóan – kevés az elkölteni való pénz.

Tavaly év végén volt a legutóbbi tulajdonosváltás az Index háza táján. Nobilis Kristóf 49 százalékot vásárolt meg a cégből, amit néhány hónappal később 100 százalékra egészített ki. Milyen gazdára leltetek? A kemény üzleti terv ellenére elégedett vagy a jelenlegi felállással?
A világ legjobb tulajdonosát találtuk meg, nem viccelek. Adott egy nagyon gazdag ember, aki nem feszkózik a nyakunkon, hogy ezt így vagy azt úgy. Csinálja a saját dolgát, befektetget, vitorlázgat, időnként iszunk egyet, és annyi. Mi meg nyugodtan dolgozunk. És ez remélem így is marad, ameddig jól megy az Index. Persze, ahogy nyilván neki is, mint minden tulajdonosnak, vannak barátai, üzleti partnerei, akikbe bele-beleakadhatunk egy-egy rázósabb ügyben, és akkor ezek az üzletfelek megpróbálnak elérni ezt-azt a tulajdonoson keresztül. Akkor van egy kis telefonálgatás, egy kis egyeztetés, aztán megy minden ugyanúgy tovább.

Egyik legutóbbi cikkedben a Népszabadságban lealázod a reklámosokat, kommunikációs szakembereket. Ennyire nem jön be neked ez a szakma?
Na, álljunk meg egy szóra! Dehogy alázok én egész szakmákat. Csak voltam bátor szóvá tenni, hogy ez a szakma vagyis ennek a szakmának bizonyos meghatározó figurái az indokoltnál mintha többet ünnepelnék magukat. Nincs olyan hónapja az évnek, amikor ne lenne valami nagy reklámhiszti, ami arról szól, hogy a reklám a legjobb dolog a világon. Szerintem ez a nyomulás rettenetesen visszatetsző, és komoly önértékelési zavarokat mutat. A másik dolog meg, amit szóvá tettem, hogy a marketingesek és kommunikációs guruk szaknyelve, ami nagyjából tök egyszerű jelenségek minél bonyolultabbnak és tudományosabbnak tűnő körülírására használatos, egyre inkább beszivárog az emberek fejébe. Lassan elkezdenek marketingül beszélni, gondolkodni. És ez gáz.

Még soha nem láttad előnyét a reklámnak, kommunikációnak?
Hát dehogynem. Például abból élek, ugye. Viszont a magunkfajta online médiacégek néha nem sok hasznát látják az önmagukról szóló marketingkommunikációnak. Mi egyszer költöttünk reklámra, gyakorlatilag tök fölöslegesen. Mondok még jobb példát: ennek a szektornak a legeslegnagyobb vállalata, a Google megalakulása óta egyetlen centet sem költött reklámra. Mégis a világ ötven legértékesebb brandje között van már.

Sokak zsebében kinyílik a bicska az írásaidtól. Élvezed ezt?
Dehogy élvezem. Sőt. Mondtam már, hogy konfliktuskerülő típus vagyok. Viszont a feltűnő hülyeségek jobban idegesítenek annál, hogy képes legyek visszafogni magam. Egyébként az esetek nyolcvan százalékában támogató véleményekkel találkozom. Tehát valószínűleg jóval kevesebb ember zsebében nyílik a bicska, mint ahánynak nem.

Volt már, hogy valaki meggyőzött, és megváltoztattad a véleményed?
Naná. Minden nap előfordul.