A jobb híján a Pr-ügynökségek Szakmai Kollégiuma által jegyzett, a Kreatívhoz eljuttatott levelükben kétségbe vonják a BBJ-lista értékét, mondván, a felsorolt pr-ügynökségek majdnem fele nem adta meg a kért adatokat, így csak felsorolják a többi 18 ügynökség azokat a cégeket, amelyek hajlandóak voltak megmondani helyi iparűzési adóalapjukat, illetve a számviteli törvény szerinti nettó árbevételüket.

Hogy miért jobb híján a kollégium? Hát mert a pr-szakma érdekképviseletei közül talán ez az egyetlen, amelyik – kis jóindulattal – elmondhatja magáról, hogy működik is. A Magyar Pr Szövetség háza tájáról évek óta azt halljuk: az ő munkájuk hosszú távon, öt-hat éves távlatban térül meg, ne számítsunk arra, hogy egyik napról a másikra minden megváltozik. A Magyar Kommunikációs Ügynökségek Szövetségének (MAKSZ) pr-tagozata szintén leszerepelt, miután tagjai - egy kivétellel - úgy érezték, a szövetségtől nem kapták meg azt, amit reméltek, ezért – a tagozat vezetőjével együtt – kiléptek. Maradt hát a kollégium, amelynek tagjai viszont ahelyett, hogy például saját szakmai minősítési rendszert dolgoznának ki, vagy elérnék végre, hogy a közbeszerzési törvény a kommunikációs feladatokra vonatkozó része közelebb álljon a valósághoz (végül is ki tudna jobban lobbizni, mint maga a pr-szakma?), levélben tiltakozik a BBJ-lista ellen a Kreatívnál? Hogy miért a Kreatívnál? Mert szerintük egy szakmai lap nem írhat le olyat, hogy „a BBJ-lista szerint” ez és ez a pr-ügynökség volt a legjobb tavaly. Szerintük mindenképpen jelezni kell, hogy a többiek nem adták meg a kért adatokat, ezért kerültek helyezettlenül a listára. (Érdekes lenne, ha minden reklámversenynél felhívnánk az olvasók figyelmét arra, hogy például az egyik reklámügynökség azért nem nyert díjat, mert lekéste a beadási határidőt, vagy mert az ügyfele nem járult hozzá, hogy induljon a megmérettetésen.)

A kollégium arra hivatkozik, hogy az üzleti eredményeket több nemzetközi ügynökség a külföldi törvényi szabályozások miatt nem adhatja meg. Így szerintük a helyezettlen ügynökségek hátrányba kerülnek az olyan megbízók szemében, akik mondjuk ezen lista alapján hívják meg tenderükre a kiszemelt cégeket. Emellett persze jönnek az állandó körte-alma összehasonlítással, amely szerint a pr-munka értékét nem az ügynökség üzleti eredménye fejezi ki. A kollégium érvelése szerint a pr-megbízások nem a bevétel szerint vándorolnak az ügynökségekhez, hanem a bizalom alapján. A bizalmat pedig nem lehet számokban kifejezni. De hát akkor miért is számít, hogy van-e lista, ha az ügyfelet úgysem ez alapján lehet megnyerni?

Ahol listák vannak, ott természetes, hogy vannak, akik rajta vannak, és vannak, akik nem. A világon mindenütt listáznak, és az üzleti alapú összehasonlításnál máshol sem találtak ki jobbat. A pr-munka minőségét pedig az ügynökségek – ha akarják – pr-versenyeken bizonyíthatják. Itthon azonban ilyen sincs. Kivéve talán a kollégium Süveg-díj kezdeményezését, az elismerést azonban – ahogy ezt az alapítók már az elején leszögezték – hol kiadják, hol nem. Nem értjük hát, hogy addig, amíg a pr-szakma nem akar magán segíteni, miért segítsen rajta más?