Az ADCH Mérleg című versenye azzal akarja magát megkülönböztetni, hogy a reklámok alkotóit is díjazza, nemcsak a nagy ügynökségeket. Ehhez képest pont azon kategóriákban nem volt győztes, amelyben az alkotók vehetnék át az elismerést.
Az ADCH versenye nem reklámverseny, hanem alkotó emberek versenye. Magyarország ebben is speciális, az a megszokott, hogy az ügynökség nevez, a kreatívigazgató pedig az ügyféllel karöltve – vagy egyedül, felmegy a színpadra és átveszi a díjat. Már arra is nehéz rávenni az ügynökségeket, hogy a nevezéskor töltsék ki az alkotói listát. Azt ennél is nehezebb elérni, hogy a független alkotói bázis magáénak érezze a versenyt és nevezzen. Sajnos egyelőre nálunk az a megszokott, hogy az illusztrátor vagy a fotós arra vár, hogy az ügynökség nevezze be a munkákat, ráadásul azt is gondolja, hogy a zsűriben kreatívigazgatók ülnek, akik nem tudják eldönteni, hogy a nevezett munka jó-e vagy sem. Eközben a Mérleg zsűrije egyáltalán nem olyan, mint egy szokásos reklámversenyen, volt a tagok között illusztrátor, fotós, független dizájnszakértő.

Képes volt az ADCH arra, hogy ezt az üzenetet elmondja az érintetteknek?
Biztosan lehetett volna jobban kommunikálni, de ez inkább attitűd kérdése, amit sokkal nehezebb és időigényesebb megváltoztatni.

Nem gondolod, hogy sokat ront az egész verseny megítélésén, hogy jól szerepeltek a zsűritagokhoz kötődő ügynökségek?
Régi probléma és nem csak a Mérlegé.  A  zsűri úgy áll össze, hogy a legjobb szakembereket gyűjtjük össze. Nagy Dezső már bizonyított, ezért is lett a zsűri elnöke. Egyébként meg egy nagyon vegyes összetételű zsűrit állítottunk össze. Egy elnök nem teheti meg saját ügynökségével, hogy megtiltja, hogy nevezzen. A zsűri tagja saját munkára nem szavazhat, nem érvelhet mellette stb. Ha Magyarország nagyobb ország lenne jóval több nevezéssel, akkor megtehetnénk, hogy szekciókra bontjuk a zsűrit, így talán csökkenthető lett volna ez a negatív optika is. De az európai Art Directors Club versenyen is vannak alkotók, akik természetesen nem szavaznak a saját munkáikra. Ez az alkotói versenyek jellemzője.

Tényleg nem volt pénz a díjak legyártására?
Ez félreértés, nem a pénz hiányzott, hanem az idő. A díjkiosztó előtti hét második felében zajlott a zsűrizés, a hétvége nem elég idő egy ilyen típusú díj legyártására.

Rendeződött az ADCH általános pénzügyi helyzete?
Minden Art Directors Club úgy működik, hogy a tagdíjakból és az éves fesztiválból él. Ez nálunk is így van. Szerencsére a hazai versenynek köszönhetően nekünk is van már saját bevételünk, ami egyelőre úgy tűnik, elegendő.

A vegetációra vagy arra is, hogy Mérlegen kívül mást is csináljon az ADCH?
Legutóbb az európai ADC-vezetők pont arról beszéltek, hogy az a legveszélyesebb, ha a kisebb klubok túlzottan sokféle dolgot indítanak, és szétforgácsolódik az erejük. Egy társadalmi szervezet vagyunk, ahol a tagoknak megvan a munkájuk, ezért nem terhelhetjük őket le nagyon. Mi havonta klubesteket tartunk, és sokféle egyéb dolgot csinálunk, de igazi nagyszabású munka az éves ADCH verseny és egy jelenleg még elég korai fázisban lévő projekt, amiről nem mondhatok többet.

Ez elég ahhoz, hogy vonzó legyen a tagság?
Magyarországon mindenki nyafog. Az ADCH tagság egy fórum arra, hogy ne csak nyafogjon, hanem tegyen is valamit azért, hogy mindenkinek jobb legyen.

Mit tesztek annak érdekében, hogy a nyafogás, a keserű hangulat mérséklődjön?
Rosszkedvűen nem lehet szórakoztató kreatív dolgokat előállítani. Elkövettünk egy óriási hibát: az ötleteknek nincsen ára, a kreativitás nincs beárazva, így nincs igazi értéke. Ez meghatározza az ügynökségen belüli erőviszonyokat is.  A klubnak az a feladata, hogy értéket adjon a kreatív munkának. Akár egy fesztivállal is.

Mikor érezted magad komfortosan a rekláméletben utoljára?
15-18 évvel ezelőtt sok jó ötlet volt és sok ügyetlen megvalósítás. Akkor sokkal nyitottabbak voltak az ügyfelek, még elhangzott olyan, hogy „te értesz hozzá”. Amikor elkezdődött a profizmus, bejöttek a kockázatot elvileg mérsékelni képes folyamatok, mint például a kutatások, akkor minden megfordult. A reklámból elkezdték kiölni az ötletet. Pedig nem feltétlenül így kellett volna történnie. Azóta is voltak olyan időszakok, amikor sikerült a szakmának a lovon ülnie, de sajnos többnyire hol a ló egyik, hol a másik oldalán küzd.

Az ADCH Reklámkonferencián bemutatott szekciója felemásra sikeredett, a Kreatív Szívlapát nevű blogján a kommentek egyértelműen negatívan nyilatkoztak. Mi volt a koncepció és mi csúszott félre?
Eredetileg egy dolgot szerettünk volna csinálni, egy játékos kreatív-show-t. A hazai konferenciákon vagy előadások vagy kerekasztal-beszélgetések vannak. Arra gondoltunk, dobjuk le a zakót és játsszunk egyet. Nekünk a komoly produkciónk az esti díjátadó, ez pedig inkább szórakozás lett volna. Az alkotó ember mindig tágítja a határokat. Mivel azonban az ADCH-n belül sem volt egységes az álláspont, végül kétféle programot ötvöztünk, egy klasszikus konferenciázósat és egy kötetlenebbet. A „kettő az egyben” koncepció ritkán jó, itt sem sikerült. Nem biztos, hogy jó időben, jó helyen, jó célközönségnek csináltuk ezt a programot.

Mit gondolsz arról, hogy a Golden Drum reklámversenyen díjazott magyar munkák között szinte csak kamureklámok voltak?
Hivatalosan, a Mérlegen mindent megteszünk azért, hogy kiszűrjük a scameket.
A magánvéleményem pedig az, hogy a scam egy szellemi maszturbáció, ami csak annak jó, aki csinálja…