Minőségi tálalást!

Odáig értem, hogy a Big Mac szerintük minőség – szerintem meg nem –, na de mégis mit akarnak ezzel? Arra számítsak tehát, hogy ha bemegyek az ő éttermükbe, akkor méterekről vetik majd oda nekem az ennivalót, és még örüljek, hogy megkapom? Igazán vonzó ajánlat. Érdemes volna megfotózni a Big Macet a latyakos padlón. Annyira jó, hogy még így is jó. Vagy bevezetni, hogy mostantól meg is pofozzuk a vendéget.

Nem ez a legrettenetesebb reklám ma a városban – elvégre kampány van, aminek következtében rosszabbul élünk –, viszont emögött egy egész filozófia van. Tudniillik a vendéglátásban a minőség igenis a tálalástól is függ, mondhatni a szolgáltatás része, sőt így van ez minden olyan tranzakciónál, ahol az egyik fél enni ad a másiknak. Nagyon is tálalásfüggő. Érted, kollega, anyád se csak úgy kicsapta neked a mellét a konyhaasztalra elmenőben, hanem megadta a módját.
De az is igaz, hogy a McDonalds végül is csak dicséretesen őszinte. Nem áltatja a vendéget holmi tálalással, így nem fog csalódni, ha kap egy szottyadt, nyákos zsömlét némi löncshússal meg hagymával, összevissza bedobálva egy papírzacskóba. Ezt ígérték, nem mást.

A nem hazudásnak azért van ennél furfangosabb módja is; az ilyenek kifundálását korábban kreativitásnak nevezték, de mióta minden idióta kreatívnak nevezi magát, a fogalom jelentését vesztette. Például itt a Nescafé az anyóssal. Tök mindennapi poén, egyszerű helyzetkomikum. Ezt hívják egyébként jóízű tréfának, nem pedig azokat a „Jean” kezdetű értelmetlen párbeszédeket, amelyeket a szerzőjük így nevezett. Igaz, bizonyára sérti az anyósok érzékenységét, talán még tüntetni is fognak, de úgy általában a humor átjön. Nem is a szkript viszi el, hanem a színészi játék, mint a régebbi Vodafone-szpotokban. Viszont ezzel a tréfálkozással könnyedén megkerüli a két végletet: nem költött negédes-hazug, mediterrán szonátát abból, hogy hű, de csudálatos, a Nescafé, jobb mint az igazi – mert hát nem az –, de nem is azt üzeni, amit a McDonalds, hogy igénytelen, de üt.

Na de ne mosolyogjunk! Nem mosolyog! Rosszabbul él!
Rosszabbul élünk. Oda kéne még írni a szegény munkanélküli mellé, hogy „ááá” meg „hüpp-hüpp”. Én azért ettől is direkt rosszabbul élek, orvosi szenet keverek a kakaómba, mert szégyellném magam, ha jobban élnék, amikor látom mindennap harminc példányban, hogy embertársaim bezzeg mind rosszabbul. Némelyek egyenesen arra kényszerülnek, hogy elvállaljanak ilyen fotózásokat. Caplatunk a mocsárban nehéz léptekkel, fáj minden mozdulat, száll a gálya, sírva húz a rab.
Na most az ilyen kampánnyal az a baj, hogy a nyílt utcán nem lesz igaz. Ha a munkaközvetítőbe akasztanák ki, vagy a temetőbe, akkor rendben. Az utcán viszont látja az is, aki speciel ugyanúgy él, vagy netán akkora hazaáruló, hogy négy éve mert roszszabbul élni, és most meg jobban, és előbb értetlenkedik, aztán közelebb megy, meglátja a Fidesz-logót, és nyugtázza magában, hogy ja igen, ti rosszabbul éltek, valóban, tisztelt hölgyeim és uraim.

Biztos ők is úgy gondolják, a minőség nem a tálalástól függ. Lehet attól még egy párt kormányképes és – hogyismondjam – minőségi, mert bénán és parasztosan tálalják. Csak már megint az a gond, hogy ez a szolgáltatás nem választható le a tálalásról. A termék maga a tálalás, így a minősége is függ tőle. Az ilyen tálalás meg valahogy elveszi a kedvet a lakomától, aztán szegény rosszabbul élők mégse laknak jól.