MTV - bemondók nélkül az m2
Az m2 ősszel képernyőre kerülő műsorai nagyjából a már megszokott irányvonalat követik. Lényegében maradnak a már eddig is futott programok, de sok közülük átalakul: megújult formával és tartalommal jelentkezik. Újdonság, hogy szeptember 4-től - követve a kereskedelmi csatornáknál bevett szokást - eltűnnek a képernyőről a bemondók.
Kósa Somogyi György elmondta, hogy a csatorna előzetes, házon belül készült kutatás alapján alakította ki az őszi kínálatot. A felmérések eredményei szerint az m2 nézői a magasabb iskolai végzettségű, jó anyagi körülmények között élő, vezető beosztásban dolgozó emberek közül kerülnek ki, akiknek visszaigazolása alapján készült el az új műsorstruktúra.
Az újítások ellenére a csatorna nem számít a reklámbevételek növekedésére. Az újdonságok népszerűsítésére sem indítanak kampányt, ennek - mint a programigazgató elmondta - anyagi okai vannak. A közszolgálati televízió 1-es csatornáján azonban láthatóak majd ajánlók.