Kaszás György

"A Gellért-hegyi víztározó területéről tegnap egy teherautóról bocsátották fel azt a felfújható italreklámot, ami több mint egy órán át lebegett az I. kerület felett. A reklám miatt nemcsak a kerület, de több lakó is telefonált.", így kezdődik az írás. Most ne akadjunk fenn azon, hogy egy kerület vajon hogyan tud telefonálni, miként azt se boncolgassuk, hogy a cikk szerzőjének nincs neve, egyszerűen csak a "Munkatársunktól" szó jelzi, hogy az írás nem más lap dolgozójától származik. Vessünk inkább egy pillantást a folytatásra, amely szerint a várostervezési és városképvédelmi bizottság felkéri a főpolgármestert "a hasonló ügyek megakadályozása érdekében". Én sem szeretem, sőt mi több: én is büntetendőnek tartom az illegális reklámozást. De vannak dolgok, amikért szintén nem rajongok. Ilyen például a reklám ellen hangoló, az "egérből elefántot" jellegű, felületes tudósítás. Budapest belvárosában évek óta kerülgetünk egy hatalmas gödröt, úgy is mint a politikai vitakultúra színvonalának szemléletes emlékművét. De az igazi skandallum az, hogy egy italreklám egy órán át illegálisan lebegett a város felett.

Egy kutatás szerint a budapestiek 82 százaléka szeretné a 4-es metrót, ami csak azért se lesz meg. De az igazi skandallum az, hogy egy italreklám egy órán át illegálisan lebegett a város felett.

Budapest utcái tele vannak hajléktalanokkal, a megfagyottak száma egyre nő, miközben tovább csökkennek a hajléktalanszálló-férőhelyek. De az igazi skandallum az, hogy egy italreklám egy órán át illegálisan lebegett a város felett.

A Heim Pál Gyermekkórház, mely a főváros tulajdonában áll, folyamatosan egyensúlyoz a pénzügyi működőképtelenség határán, sőt, van olyan, szükségből ma is működő épületrésze, amelyet évekkel ezelőtt statikailag életveszélyessé nyilvánítottak. De az igazi skandallum az, hogy egy italreklám egy órán át illegálisan lebegett a város felett.

Ha egy közepes útra indulok a fővárosban, egyarasznyi magas érmekupaccal kellene beszállnom az autóba ahhoz, hogy az összes piros lámpánál adhassak egy százast az ablakon bekopogó kéregetőknek. De az igazi skandallum az, hogy egy italreklám egy órán át illegálisan lebegett a város felett. Ha az Újpest és a zöld-fehér nemzeti kincs bénázik az Üllői úton, akkor a nagyérdemű közönséges zavartalan szórakozása okán normális állampolgárnak tilos közlekednie a stadion több kilométeres körzetében. Sőt, legutóbb már a mi pénzünkből fizetett rendőrség zárta le a környező utat csúcsforgalom idején úgy, hogy annak következtében az egész város órákra beállt. De az igazi skandallum az, hogy egy italreklám egy órán át illegálisan lebegett a város felett.

Évente kb. negyven futóversenyt rendeznek a főváros utcáin hivatalos hatósági engedéllyel, nem törődve a közlekedők elemi jogaival, feltartóztatva, hosszas várakozásra, kerülőkre kényszerítve őket, amíg az utolsó pacalkeménységű futonc is el nem vonszolja magát előttük. De az igazi skandallum az, hogy egy italreklám egy órán át illegálisan lebegett a város felett. Amióta egy büszke BIT-ifjoncnak sikerült kiverekednie, hogy a Városligetben a Kós Károly sétányon egy bicikliút kétszer egysávosra szűkítse az úttestet, azóta az autók a Hősök terétől egészen a Kacsóh felüljáróig állnak, okádva a benzingőzt a parkban sétálókra. De az igazi skandallum az, hogy egy italreklám egy órán át illegálisan lebegett a város felett.

Mindez miért? Mert a reklám az olyan izé. Szóval, tudod...

A szóban forgó cikk beszámol még másról is. Például, hogy a VI. kerületben eztán minden gazdasági reklám telepítése tilos közterületen. "Csak a kulturális programokat ajánló hirdetőberendezések kivételek." Miért? Mi a különbség városképileg a gazdasági és a kulturális között? "Munkatársunkat" ez nem érdekli. A reklám az olyan izé. Szóval, tudod...

De írásának van még egy érdekes része. Ez az "egyre szaporodó illegális, egész épületeket eltakaró" állványreklámokkal kapcsolatos nehéz hatósági sors részletes taglalása. Az, hogy a cikket példaként uraló tekintélyes méretű fotóillusztráció a Nescafé minden engedéllyel rendelkező, teljesen legális állványreklámját ábrázolja, szinte semmiség. Ez csak "Munkatársunk" rendkívüli alaposságát és autentikus hozzáértését szemlélteti. Továbbá üzleti profizmusának mértékét is: ezek után a corporate citizenshipre oly sokat adó Nestlé nyilván közzétételi megbízások zuhatagával hálálja meg azt, hogy a Népszabadság volt oly szíves cégimidzsét durván és alaptalanul rombolni. "Munkatársunk" elmulasztja azt a kérdést is megvizsgálni, hogy vajon valóban kevésbé esztétikus-e egy professzionális márkaimidzs-reklám, mint a mögötte rusnyálkodó építési felület. Azt a témát sem feszegeti, hogy vajon a háborúból, meg ötvenhatból itt maradt golyónyomok és a mocskos, porladó vakolatok szebbek-e vagy az azokat eltakaró színes reklámfelületek. Egyáltalán nem tartja érdekesnek rákérdezni az elemi erejű hatósági reklámellenesség értelmes okaira.

Miért? Mert a reklám az olyan izé? Ezt nem vallhatja egy, a reklámból élő médium munkatársa. Szerintem.