hirdetés
hirdetés

Nagy Bálint

2012-03-08

Nagy Bálint <i>(Illusztráció: Kovács Lehel)</i>
Nagy Bálint (Illusztráció: Kovács Lehel)
2006-ban választották meg Nagy Bálintot a Magyar Reklámszövetség (MRSZ) elnökének, egy jellemzés szerint „vele a legjobb értelemben modern elnök” került a szövetség élére. Kevés olyan magyar reklámszakember van, akit a közeg megjegyzések és pisszegések nélkül megbecsül és tisztel. Egy pályatársa úgy fogalmazott: „Nagy Bálint egyfajta menedzser-arisztokrata, zsinórmérték a szakmában”.

1988-ban a Malévnál, az első magyarországi „nyugati típusú” vállalati arculatváltás mögött az akkor 27 éves Nagy Bálint áll. 1991-ben ő lesz a BBDO magyarországi alapító-ügyvezetője. Egy év után távozik, majd 1992-től 1995-ig az IBM marketingkommunikációs vezetője. 1995-től tizenegy éven keresztül a Matáv Csoport, majd a Magyar Telekom kommunikációs igazgatója, egyben a Matáv Telekommá való átmárkázásának egyik fő irányítója a vállalaton belül. 2006-ban jön el a Magyar Telekomtól és lesz a Magyar Reklámszövetség elnöke egészen 2009-ig, közben egy éven át a Vodafone kommunikációs igazgatói posztját is ellátja. 1995 óta tanít az International Business School marketingtanszékén, 2009 óta a tanszék vezetője. Kétszer pályázott az Operaház igazgatói székéért, az egykori Rádió Café komolyzenei műsorának ő volt a kitalálója és műsorvezetője, 2008 és 2010 között pedig tagja volt a Nemzeti Kulturális Alap Bizottságának.

Mit tanulhatunk tőle?

Hogy pozíciótól, hatalomtól és befolyástól függetlenül hogyan lehetséges normális embernek maradni.

Eme tekintélyes pályafutás mellett azonban az teszi Nagy Bálintot a kommunikációs iparág szerintünk kiérdemelten megbecsült alakjává, hogy munkássága során soha nem tudott annyira önhitté válni, hogy megfeledkezzen munkája társadalmi felelősségéről. Soha nem tett kinyilatkoztatásokat, vitáiban mindvégig tisztelte ellenfeleit, és soha nem csinált szakmailag olyat, ami miatt most szégyenkeznie kellene. Van mire szerénynek lennie.

Bátorfy Attila

(forrás: Kreatív)
hirdetés
hirdetés