„Kína biztonságos!”, „A megbetegedett emberek száma drasztikusan csökken!” „Szakembereink rendkívül közel járnak ahhoz, hogy a világon elsőként azonosítsák a járvány kórokozóját!” – ilyen és hasonló címekkel jelentek meg az első cikkek április elején a Kínai Népköztársaságban a tavaly november óta pusztító új típusú tüdőgyulladásról.

Hallgatás
Kína déli tartományából, Guandong(Kvantung)-ból tavaly november környékén indultak el az első informális hírek arról, hogy egy titokzatos ragályos betegség ütötte fel a fejét, amelynek tünetei megfázáshoz, influenzához hasonlóak, azonban esetenként halállal végződik. A kommunista párt irányítása alatt álló média nem számolt be az esetről, a Kvantunggal határos Hongkong – mely bár 1997 óta a Kínai Népköztársaság része, speciális autonómiát élvez, így a sajtó szabadságát is – vezető napilapjai azonnal cikkezni kezdtek az új betegségről. A téma azonban karácsony környékére kifulladt.

Február közepén szintén Hongkongból érkezett a következő hír, amely szerint a halált is okozó eddig ismeretlen járvány a volt brit koronagyarmaton is pusztítani kezdett. A vírus forrásaként egy Kantonból, Kvantung tartományi fővárosából érkező kínai orvost azonosítottak. Ahogy Hongkongban nőtt a megbetegedések száma, s a világ különböző pontjain egyszerre jelentettek atípusos tüdőgyulladásos eseteket, az ismeretlen kór a média érdeklődésének középpontjába került. A kínaiak azonban még ekkor sem kaptak hivatalos tájékoztatást az országukban dúló járványról.

Megtört a csend
Ha az egészségügyi világszervezet, a WHO március végén nem szólítja fel a kínai kormányt, hogy a betegség megfékezése érdekében szolgáltasson adatot a fertőzöttek és a járványban elhunytak számáról, valamint a nemzetközi infektológus vizsgáló csoportot engedje be Kvantungba, valószínűleg a betegség továbbra is homályban maradt volna. Annak ellenére, hogy a novemberben megfiatalított kormányapparátus demokratikus médiareformot hirdetett.

A hongkongi újságoknak név nélkül nyilatkozó kínai tévések, a központi média, a CCTV alkalmazottjai arról számoltak be, hogy a kormány utasítása szerint mellőzniük kellett a betegséggel kapcsolatos híreket. A Sanghajban dolgozó külföldi újságírókat a helyi egészségügyi vezetők megfenyegették, amiért kórházi dolgozóktól kapott információk alapján a betegség terjedéséről számoltak be. Sőt még a járvánnyal kapcsolatba hozható, illetve az azt meglovagoló termékek, például a fertőtlenítő tisztítószerek és a gyógyhatású készítmények hirdetései sem jelenhettek meg az országos médiumokban.

A „felsőbb utasítás” egyre szigorúbb lett, amint a hongkongi, vietnami, szingapúri járvány kapcsán az ottani turizmus és a gazdasági fejlődés visszaesése is felmerült. A jelenleg a világon legdinamikusabban fejlődő kínai gazdaság nem kockáztathat – gondolták az ország és a párt vezetői, akik a külföldi elemzők szerint úgynevezett napsugár-politikát folytatnak.

Először hivatalosan
A nemzetközi nyomás és kritika miatt azonban a kínai kormány kénytelen volt valamiféle tömegtájékoztatást adni, különösen miután március végén a WHO a Pekingtől kapott adatok alapján közzétette, hogy nemcsak Kvantungban, hanem Kína több pontján, többek közt a fővárosban is felütötte fejét a betegség, sőt halálos áldozatok is vannak.

Április 2-án esti főműsoridőben a CCTV több csatornáján is megjelent Csang Wenkang egészségügyi miniszter, és minden előzetes információt mellőzve bejelentette, hogy a járvány miatt kialakult helyzetet a kormány kézben tartja, amit mi sem bizonyít jobban, minthogy a megbetegedések száma a februári csúcshoz képest – amiről az ország közvéleménye addig nem is hallott – jelentősen csökkent.

A másnapi lapok, amelyek addig egy szót sem ejtettek a járványról, címoldalon számoltak be a betegségben felépültekről, kiegészítve olyan információkkal, hogy az új, halált is okozó tüdőgyulladás valójában nem olyan veszélyes, a halálozási ráta is igen alacsony. Meglepő volt még, hogy míg az eddig ismeretlen kórokozójú betegségre egyetlen valamennyire hatásos megoldásként az orvosi védőmaszkokat ajánlják, a pekingi sajtó arról írt, hogy nem feltétlenül szükséges a használata.

Míg a hongkongi újságok szinte minden, a városban készült fotón maszkos embereket mutatnak – legyen szó imádkozó buddhista szerzetesekről vagy akár a helyi keresztény gyülekezetről –, a pánikot elkerülni szándékozó pekingi lapokban és a televízióban nem láthatók egészségügyi maszkot viselők. Ha elvétve mégis látni az újságban egy-egy ilyen képet, a feliratozással helyére kerül az információ. „A résztvevőknek nem lett volna szükséges a maszk viselése, mivel a helyszínen semmi esély nem volt a fertőzésre” – olvasható például a Beijing Youth Daily egy technológiai konferencián készült képe alatt.

Ettől kezdve a kínai média főleg a külföldi eseményekre, kritikákra adott kormányreakcióknak adott helyet. A WHO bírálatát – amely szerint Kína nem működik hatékonyan együtt a világszervezettel – követően a lapok első helyen számoltak be arról, hogy a kormány naponta küldi az újabb adatokat a szervezetnek.

Amikor egyre több ország szólította fel állampolgárait, hogy ne utazzanak Kínába, a napilapok címoldalon mosolygó, szőke amerikai turistákat hoztak le. Továbbra is a „Kína biztonságos”, „Mr Csang: Kézben tartjuk a helyzetet”, „Újabb 100 beteg épült fel” és hasonló optimista címek uralják a címoldalakat. A tévéhíradók általában nem a tüdőgyulladásos hírekkel kezdenek, még akkor sem, ha azok egyértelműen pozitív hangvételűek.

Április 3-án, a miniszter bejelentése utáni napon megjelent a pekingi árusoknál egy 28 oldalas könyvecske A SARS [az atípusos tüdőgyulladás – a szerk.] nem olyan rettenetes címmel. A könyv címoldalán a következők olvashatók: „az ember elég bölcs ahhoz, hogy megelőzze a betegséget”, valamint „a betegség legyőzése emberi ösztön”.

Az írás azzal kezdődik, hogy a járvány már lefutóban van, és a legtöbb fertőzött felépült – szemben a WHO adataival, amely további terjedésről számol be. Az előszó a következő mondattal zárul: „Amennyiben követi a leírt megelőzési tanácsokat, rájön majd, hogy ez a betegség nem is olyan szörnyű.” Az alapvető tisztálkodási és fertőtlenítő eljárásokat, valamint a helyes táplálkozást összefoglaló könyvecskét napok alatt elkapkodták.

Kína állampolgárai már hozzászoktak a megbízhatatlan központi információkhoz, ezért a nép ajkán születő történeteknek a kelleténél is nagyobb súlyuk van. A betegség megjelenésekor – függetlenül a központi tájékoztatás hiányától – mind Kvantungban, mind Pekingben eltűntek a gyógyszertárakból az egészségügyi maszkok és a különböző hagyományos gyógyszerek, az élelmiszerboltokban pedig a szokásosnál többszörös mennyiségű rizs fogyott.

Egy másik internet
Mivel a hivatalos tájékoztatás köztudottan hiányos híreket, félinformációkat ad közre, az emberek igyekeznek informális csatornákon keresztül értesülni az eseményekről. Az információéhség miatt az esetleg valós adatok tarkabarka rémhírekkel együtt terjednek Pekingben – azonban csak szóban vagy SMS-ben, mivel az internet a kommunista Kínában nem egyenlő a máshol megszokott demokratikus cyberagórával. A chatroomok és fórumok hasonló megfigyelés alatt állnak, mint a hivatalos média. A felügyelő moderátorok, akik eddig a felforgató – politikai vagy szexuális – tartalmak kiszűréséért feleltek, most főleg a járványra koncentrálnak.

A hongkongi South China Morning Post-nak nyilatkozó pekingi rendszergazdák elmondják, hogy a pánik elfojtása valamint Kína jó turisztikai és befektetési imidzsének megőrzés miatt szigorú szabályok szerint kell figyelniük az internetes hozzászólásokat, mielőtt azok kikerülnek a nyilvánosság elé. „Az a lényeg, hogy a pozitív hozzászólások kimehetnek, a negatívak pedig nem. Ha például egy hozzászólás rossz hatással lehet a társadalmi stabilitásra, akkor egyszerűen nem tesszük ki” – mondta a sohu.com egyik munkatársa.

A „káros” információkat közzétenni szándékozóknak különböző büntetésekkel is szembe kell nézniük. A központi Hunan tartományban februárban egy 17 éves lányt vettek őrizetbe felforgató internetes tevékenység miatt, tavaly novemberben pedig egy 22 éves pekingi egyetemistát. A párizsi központú Riporterek Határok Nélkül elenevezésű jogvédő szervezet szerint jelenleg Kínában 36-an vannak börtönben amiatt, hogy a kormány felforgatónak találta az internetre küldött véleményüket.

A cenzúra ilyen mértékű jelenléte miatt a Kínában élőknek nincs pontos képük a halált is okozó járvány terjedéséről, ez pedig az adott esetben emberéletekbe kerül. Nem ez az első eset a Kínai Népköztársaságban, hogy a sajtószabadság hiánya közvetlenül és komolyan veszélyezteti a lakosság egészségét.

A 90-es évek végén a központi Hunan tartományban hirtelen megdöbbentő sebességgel kezdett terjedni az AIDS, de nem szexuálisan, hanem fertőzött vérkészítmények útján. Amíg az eset 2001-ben nem került a nemzetközi érdeklődés középpontjába, a kínai kormány ugyanígy hallgatott a súlyos fertőzésről. Ma már több lap is cikkez az ország AIDS-betegeiről – elismerve a helyzet komolyságát – , akárcsak a napokban megjelenő SARS-cikkek. A betegek számáról és a járvány terjedéséről azonban még mindig nincsenek pontos adatok.