Bezárt bányák. Szélnek eresztett acélipari dolgozók. Leépített közszféra. A tönk szélére került családok. Kifizetetlen számlák, a társadalom kötőszövetének szétmállása, éhező kisgyermekek. Ezek meglehetősen unalmas hírek, az viszont már kevésbé, hogy nagyon úgy néz ki, hamarosan munkanélküliként állhatnak sorba telente a hómunkásoknak osztogatott lapátokért azok, akik eddig ezekről a sötét fellegekről beszámoltak: az újságírók.

„Ki ölte meg az újságot?” feliratú címlappal jelent meg augusztus végén az Economist, amely egyébként meglehetősen ritkán foglalkozik a médiaipar eseményeivel. Jobban szeretnek ők a valóban fontos dolgokról írni, mint a kollégák problémáiról. Most azonban a minden ajnározást megérdemlő brit hetilap úgy döntött, van akkora sztori a nyomtatott sajtóban, amivel már érdemes foglalkozni. 2006-ra ugyanis végre megvan a válasz arra a kérdésre, amit az internet nagyjából egy évtizede tartó térhódítása alatt milliószor tettek fel maguknak a médiaipar szereplői: milyen hatással lesz az új médium az újságárusnál vásárolható napilapokra. A válasz, már ha az Economistnak hinni lehet, és maradjunk annyiban, hogy lehet, hiszen Darfurtól a magyar privatizációig igazuk szokott lenni, hogy is mondjam kíméletesen... szóval, ha én a világ bármelyik politikai napilapjánál dolgoznék, már nem igazán vesződnék többéves tervekkel, ugye tetszik érteni.

Röviden összefoglalva, az Economist a következőket állítja. Valamennyi médium közül a napilapok veszítik a legtöbbet az internet térhódításával. A következmények máris láthatóak, 2005. a nyugati világ szinte valamennyi politikai napilapja számára tragikus év volt, jelentős példányszám- és bevételcsökkenéssel. Ezek a napilapok a modern piacgazdaság változni legkevésbé képes vállalkozásai közé tartoznak, amelyek nem csak nem tudják, merre menjenek, de sokszor még azt sem fogják fel, hogy szorul a nyakukon a hurok. A legprogresszívebbek is csak odáig jutottak el, hogy szerkesztőségük egy része a lap online kiadásának dolgozik, ami kevés, hiszen az életben maradáshoz most már egészen új bizniszmodellekre lesz szükség. Az újságírók által kedvelt témák a Hezbollahtól a belpolitikáig már nem érdeklik az olvasókat, akik inkább a helyi iskolákról és a jó nyaralási tippekről szeretnének minél többet tudni. Mindezek eredményeként – állítja az Economist – a megújulni képtelen lapok napjai meg vannak számlálva. Hosszú távon a piacon alig maroknyi nyomtatott napilap maradhat fent, ezek a valóban legjobbak, a New York Times, a Guardian, a Wall Street Journal és társaik lesznek. A többieknek kampó.

Illeszkedik-é az Economist elemzése a magyar viszonyokra? Naná. 2005. itthon is tragikus év volt, sőt, már a korábbiak is azok voltak a magyar politikai napilapok számára, amelyek példányszáma egyenletesen csökken. Ezek a lapok még a magyar piacgazdaság körülményei közt is határozott őskövületek, tisztázatlan tulajdoni viszonyokkal, a különböző politikai erők aktív szerepvállalásával és a piac törvényeivel szemben folytatott nevetséges szélmalomharccal. Cikkeik webre pakolásán kívül egyik sem konyít jobban az internethez, nézzük meg például a magát a progresszió letéteményesének képzelő Magyar Hírlap honlapját, ha valami igazán fájdalmasan 1999-est akarunk látni. Ezeknek az újságoknak fogalmuk sincs arról, mi érdekli az olvasóikat, a nagy portálok percre és kattintásra pontos olvasottsági adataival szemben még mindig abban a – elnézést a precízebb kifejezés hiányáért – kádárista illúzióban élnek, hogy a magyar embernek nincs jobb dolga, mint hosszú, unalmas, érthetetlen nyelvezetű publicisztikákat olvasni politikai pártok kampánynyitó rendezvényeiről.

A magyar napilapoknak, szemben külföldi fajtársaikkal még van egy külön hátrányuk az internettel szemben, nevezetesen hogy a legjobb, legnaprakészebb, az ebbe az országba mindig nyugat felől érkező újdonságra leginkább nyitott újságírók már jó ideje a két nagy magyar portálnál dolgoznak. Ezeknek így nincs más dolguk, mint szép türelmesen várni, hiszen az idő nekik dolgozik: egy évtized múlva a friss, pontos, érdekes, számukra releváns híreket kereső magyar
médiafogyasztók döntő többsége az internetet fogja választani.
Mindezek eredményeként – állítom én – a megújulni képtelen lapok napjai meg vannak számlálva. Hosszú távon a magyar piacon legfeljebb két nyomtatott politikai napilap maradhat fent. Sajnos ezek nem a legjobbak lesznek, hiszen ilyesmit magyar napilapra mondani nem lehet, hanem a jobb híján életben maradó Népszabadság, és talán az érzelmileg rendkívül elkötelezett Magyar Nemzet.

A többieknek – és ide nyugodtan bevenném a két gazdasági napilapot, amelyeket talán a legjobban pótolhat az internet – kampó.