Mindenkinek van egy trükkje, amit beszélgetés közben talán meg is oszt a barátaival. Van, aki arra jött rá, hogy a Magyar Elektronikus Könyvtárban és a Digitális Irodalmi Akadémián a kötelező olvasmányok nagy része elérhető, angol könyvekkel pedig tele van a szintén ingyenes Gutenberg projekt. Talán olyanok is vannak, akik megtalálták az spórolási funkciót a netbankjukban, vagy a Koin alkalmazást használják arra, hogy kövessék, mire és mennyit költenek a hónapban. 

Mások rábukkantak egyszer az Utazómajomra, és nem csak rákattantak az olcsó repülőjegyekre, de azt is megtanulták, hogy a böngésző inkognitó módját használva gyakran olcsóbb jegy- és szállás árakhoz férhetnek hozzá. Mert nem csak mi figyeljük az internetet, az is figyel minket, és ha azt gyanítja, hogy valamire vágyunk, hajlamos emelni az árakat. De az inkognitó módot már csak azért is érdemes bekapcsolni, hogy az akár sikeres, akár sikertelen, meggondolt vásárlás után ne árasszák majd el hetekig a böngészőnket, Facebook feedünket az újabb és újabb kihagyhatatlan ajánlatok. 

A repjegyoldalakhoz hasonlóan a közösségi média és a streaming szolgáltatók is építenek rólunk profilt. A Netflix ugyanolyan filmeket ajánl, a Spotify több műfajban tud a kedvenceinkre a megtévesztésig hasonlító dalokat játszani. Az egyenzenétől való szökést a Hype Machine nevű ajánlóoldal jelenti, ami csak olyan zenéket mutat, amelyek újak és amelyekről valaki fáradságos munkával írt pár mondatot. 

Az ismerősi háló és a saját ízlésünkből ajánló algoritmusok által épített profil úgyis egyszerre nagyon kényelmes és túlzottan marasztaló. A webes szolgáltatások könnyen ajánlanak olyan filmeket, zenéket, híreket, amelyeket a korábbi kattintásaink alapján kedvelni fogunk. A YouTube még arra is képes, hogy folyamatosan feszülten tartson minket, egyre extrémebb tartalmat mutatva. 

A kör megtörését a legegyszerűbben oldottuk meg. Változatos területeken dolgozó - a közösségi műhelytől az iskola alapításon keresztül a termékfejlesztésig - emberektől kérdeztük meg azt a menthetetlenül huszadik századi kérdést, hol tanulták a legtöbbet a weben. 

Halácsy Péter (Prezi, Budapest School)

„Nehéz lenne nem a Google-t válaszolni erre a kérdésre. Talán még a Wikipédia és Google Scholar tudományos kereső." Mivel a Budapest School, iskola egyik alapítója is, ezért azt is megtudakoltuk, a gyerekeknek is a Googlet ajánlaná-e.

„A gyerekek maguktól is elég jól tudnak keresni, nekem sem tanította meg senki, hogyan kell keresni az interneten. Sugata Mitra többször bizonyította már, hogy a gyerekek remekül tudnak maguktól tanulni. A híres lyuk a falban kísérlete is erről szólt, amely során egy delhi szegénynegyed gyerekei számára tett elérhetővé internetre kötött számítógépet, azok pedig teljesen önállóan megtanulták használni."

Réz Anna (filozófus)

„Filozófusként a válasz egyértelmű: messze legtöbbet a Stanford Encyclopedia of Philosophy-t használtam, ami a legmegbízhatóbb és legalaposabb ingyenes tudásbázis a szakmánkban. A nem szakmabeli, de a filozófia iránt érdeklődőknek melegen ajánlom a nemrég indult Aeont, vagy magyar nyelven a Műút folyóirat Kiskáté rovatát.

De valójában a leginkább kisgyerekes anyaként voltam rászorulva a megbízható (értsd: nem babonaságon, hanem tényeken alapuló) netes tartalmakra. Megváltás volt ebből a szempontból az E-lactancia, ahol a legfrissebb kutatási eredmények alapján osztályozzák a gyógyszereket annak alapján, hogy okozhatnak-e kárt a szoptatás alatt.

Minden egyéb témában sajnos nem dicsekedhetek azzal, hogy bármivel tudatosabb lettem volna, mint az átlaginternetező: olvastam, amit a Facebook elém dobott, lájkoltam, kommenteltem, felháborodtam, letiltottam (jó, ez utóbbit csak egészen ritkán). És mindeközben, csodák csodájára nagyon sokat tanultam: eltérő világszemléletekről, érzékenységekről, indulatokról és ezek (legtöbbször a legkevésbé sem megtermékenyítő) találkozásáról. Legfőképp pedig arról, hogy melyek azok a témák, amelyekbe a közösségi térben jobb bele sem kezdeni. Azon kívül viszont nem csak hogy lehet, de kell is, hogy minél többet beszélgessünk”.

Pohly Ferenc (digitális termékfejlesztési tanácsadó)

„Ha a világ legváltozatosabb ügyeiben akarok eligazodni, még ma is a Wikipediához fordulok. Tisztában vagyok vele, hogy nem ez a legmegbízhatóbb forrás, de a használata és a kritikáinak olvasása során nem csak a Wikiről, de a világ megértésének mikéntjéről is véleményem lett. Amikor felmerül bennem egy kérdés, az első válasznak, ami ráállít egy irányra, nem kell akadémiai igényűnek lennie. Elég, ha kábé mutatja az utat - ha mélyebb tudás kell, majd utánanézek. A világot is így érdemes megismerni: nem kell mindenről mindent tudni és sokszor elég, amit a köz gondol. A Wikipedia a tudásom örök ugródeszkája és ezért nem győzök hálás lenni neki nap mint nap”.

Kép forrása: 123rf

Dobi Dóra (Makerspace.hu, szakmai vezető)

„Arra jöttem rá a kérdésen elgondolkodva, hogy nincs internetes titkos fegyverem, amit mindig előveszek. Korábban regényekből tanultam sokat, aztán utazásokból. Volt, hogy nem is vettem a kezembe semmilyen olvasnivalót. Most a legyakrabban emberektől tanulok, hatékonyabb vagyok közösségben. Az igazsághoz hozzá tartozik, hogy gyakran mást tanulok tőlük, mint amit tanítanak, vagy amiről azt hiszik, hogy tanítják.

Természetesen használom az internetet, most éppen oktatóvideókat nézek, hogy megtanuljam az Adobe Illustrator használatát. Ma mindenki a YouTube-ról tanul meg dolgokat, de csak azért használom, mert éjszakánként van rá időm. Nem annyira jó, mintha közösségben, együtt állnánk neki megfejteni a problémát”.

Szedlák Ádám Zoltán (a cikk szerzője, újságíró)

„Kell olyan néha, hogy akasztják a hóhért. Különösen, mert senki sem említette a Google és a Bing Translate fordítómotorokat. Ezek nyitják ki az egy-két-háromnyelvű internetet igazán. Bogarászós szótárazás helyett a nagy nyelvek többségéről két kattintással képessé tesznek arra, hogy az érdekesnek tűnő szövegeket közepes minőségű angol vagy kicsit rosszabb magyar szövegként olvassam. Vannak mondatok, amikhez elő kell venni egy netes szótárt. De alapvetően értelmessé válik a svéd tanulmány az északi-tengeri világítótornyokról, a finn jelentés az orosz atomkísérletekről, a francia cikk a korai európai internetről vagy épp a kínai pártközlemény arról, amit épp hinni kellene róluk. Egy német hackerkonferencia egyik vegyes nyelvű előadásának legelején jelentette ki a konferansz, hogy „The language of the internet is broken english" azaz az internet nyelve törött angol. Legalább két módon igaz az állítás, és örülhetünk neki”.

A nyitókép forrása: Pixelbay.