Nem vak az, bátor!

Mármost ugyebár a fogkrém meg a tampon, az elég egyszerű termék egy párthoz képest, egy-két attribútuma van neki, miszerint fehérít, elpusztítja, fluorid beépül. Avagy döbbenetesen nedvszívó, ha Rákosi Mátyásnak ilyenje lett volna, egyedül lecsapolja a Hanságot egyetlen nehéz napon. A párt, az ehhez képest olyan áru, amivel ugyan valóban le lehet csapolni egy mocsarat, de hát mégsem lehet azzal eladni, hogy igen nedvszívó. Elvont értékei vannak neki, na.

Illetve ezt állítja magáról. Majd fogja még állítani a mocsárlecsapolást is, de mindenekelőtt szeretne magának valami személyleírást. Azt szeretné, hogy szépeket gondoljanak róla az emberek, ezért közzéteszi, milyen szépeket is gondol ő magáról, és melyek a fő erényei szerinte.

Hogy például ő a bátor párt. Ez mán döfi, ez az MSZP, gondolja ennek hatására az ideális reklámfogyasztó, ezek eddig is feltűnően bátrak voltak, de most, hogy ilyen plakátot ki mernek rakni, hát ez aztán legény a gáton, ez az MSZP. Akár beleharapnak egy hegyes erős paprikába csak úgy bátorságból; vagy fiatal lányok szájába tömködnek paprikát bátorságból, ez nem egészen világos. Szerintem mondjuk beleharapni egy erős paprikába különösebb ok és cél nélkül, az nem bátorság, hanem ostobaság, amit viszszamaradott osztálytársával csináltat meg az ember fogadásból, és felveszi videóra. De az is igaz, hogy a magyar történelem bővelkedik hasonlóan bátor döntésekben. Mit érdekel az minket, hogy semmi értelme, és utána szar lesz? Megcsinálom. Ezek olyan fiúk, akik szeretik a megcsinálást. Nézni, azt szeretik – teszi hozzá magában a kevésbé ideális fogyasztó, az ideológiailag képzetlen. Odaírták pedig a plakátra apró betűvel, ahogy a teljes hitelmutatót szokták, hogy mit értsek ezalatt. A bátorság úgy általában a paprikazabálást jelenti, a politikában meg azt, hogy „hozzá merünk nyúlni ahhoz, amit mások 15 éve csak kóstolgatnak”. Csak hát a kevésbé ideálisnak erről a 15 évről eszébe jut, hogy a mások, azok jórészt ugyanezek a mai bátrak voltak. Merthogy azért a választási kampány ízét az adja most, hogy nem ám új termékek vezetődnek be a piacra, hanem már jól ismertekről tudunk meg újdonságokat.

Mint az, hogy az MSZP a buli színe. Vagy esetleg a piros a buli színe, és az MSZP meg piros. Vagy akkor én hülye vagyok, az agyafúrt kreatív és a Cosmopolitan olvasói meg okosak, és mindketten értik, hogy ez egy hiteles üzenet, amely meglévő, széles körben elterjedt ismeretekre épül, egy létező arculat megerősítése. Mert annak simán jó lenne, egy sör vagy egy rágó előfordul a buliban. De ember, hogy az MSZP buli lenne, azt most hallom először. Ehhez is elkelne nekem némi apróbetű: mitől is buli? Rockfesztivált szervezett talán az MSZP? Legalizálta a marihuánát? Vagy hogy is értsem ezt? Hogy nyomjam vissza magamban a rosszindulatú, kevésbé ideális kispolgárt, aki csak egyre bír gondolni: kormányon MSZP-snek lenni, az buli, ők jól érzik magukat, élvezik, pihennek, maradnának még?

Nyilván azért buli, mert osztozni jó. Bátran osztozni lehet a legnagyobb buli valószínűleg, de az majd egy későbbi kampány témája lesz. Szóval osztozni, az jó, és ezt bizony kiteszi a Moszkva térre a Magyar Szocialista Párt, kormányon, három és fél év hatalomgyakorlás és az azzal járó osztozkodás után, egy olyan miniszterelnökkel, akiről közismert kiválóságai mellett az is tudott, hogy az osztozkodásban egy viszonylag nagyobb darab almát sikerült szereznie. Hogy is mondjam érthetően… mert tényleg nem vagyok biztos benne, hogy egy nyelvet beszélünk… lassan mondom, hogy értsék: szerintem ez nem egy jó ötlet. Képzeljünk el például egy olyan plakátot, mint a lottóreklámok voltak: Szemlédi András helyén, az előtérben Gyurcsány Ferenc idülten vigyorog, mögötte birtokai és ingóságai terülnek el, a horizonton Kóka János helikoptere. És a fősor: a privatizáció cool! Ugye, nem lenne egy nagy dobás, legalábbis az MSZP részéről. Hát ezért van az, hogy kormánypártok a ciklus vége felé kerülni szokták az osztozkodni igét.

Na de ez úgyis mind falrahányt borsó. Sőt, attól tartok, hogy még fal sincsen, amire hányjam. Ezekkel nem lehet szót érteni, ennek a kampánynak nincs címzettje, nincs értelme, vagy csak annyi, mint megenni egy csilipaprikát. Hiller István, ennek a pártnak az elnöke ugyanis azzal feszítette az idegeket – a nagy teasermester –, hogy „ez a kampány a színvilágában teljesen új vonalat képvisel a politikai reklámban.” Hát, ha a kedves olvasó még nem látta a plakátokat, akkor elárulom, hogy a három szín, a színvilág, ami Hiller szerint – az Úr irgalmazzon neki – teljesen új vonal, főleg pedig a politikában, amit először ők mernek bevetni, mert annyira bátrak, szóval az a három szín: a piros, a fehér és a zöld.