hirdetés
hirdetés

Nemzetközi lesz a Good CSR program

2009-06-16
Romániában és Lengyelországban is elindítja a cégek társadalmi felelősségvállalásához kapcsolódó Good CSR programját a Braun & Partners.

A Braun& Partners már a varsói és bukaresti terjeszkedésekor nyilvánosságra hozta, hogy a két országban bevezetik a Magyarországon tavaly útjára indított Good CSR programot.

Ez a kezdeményezés lehetővé teszi a résztvevő vállalatok számára, hogy széles körben is bemutassák, mit tesznek a fenntartható fejlődésért, valamint együtt népszerűsíthetik a felelős működés ügyét.

A Good CSR 2009 programban résztvevő cégek jelentései A társadalmi felelősségvállalás könyvében, valamint egy négyoldalas rövid jelentésben is megjelennek. A magazin és a honlap mellett a program részét képezi a decemberi Good CSR gála is, melyen három kategóriában adnak át Good CSR díjakat. Ősszel pedig ismét megrendezik a CSR Menedzsment Konferenciát is.

A Braun & Partners a Good CSR-t azért indította el, mert a tapasztalatok szerint sok cégnek problémát okoz a CSR vonatkozású tevékenységeinek megfelelő formában történő bemutatása, és sokan gondolták úgy, hogy egy jelentés elkészítése túl sok anyagi és időbeni ráfordítással jár.

(forrás: Kreatív Online)
hirdetés
hirdetés