NHH - egyszerűbb lesz ADSL-szolgáltatót váltani
2008-07-04
Augusztustól a fogyasztók a mainál egyszerűbben és gyorsabban tudnak majd ADSL-szolgáltatót váltani. Erről a Nemzeti Hírközlési Hatóság (NHH) elnöke, valamint a hírközlési fogyasztói jogok képviselője több hazai kiskereskedelmi- és három nagykereskedelmi ADSL-szolgáltatóval írt alá megállapodást.
Pataki Dániel, az NHH elnöke, valamint Takács Péter, a hírközlési fogyasztói jogok képviselője pénteken együttműködési megállapodást írt alá több mint húsz hazai kiskereskedelmi- és három nagykereskedelmi ADSL-szolgáltató – a Magyar Telekom (MT), az Invitel és a UPC – vezetőivel az egyszerűsített ADSL-szolgáltatóváltásról.
A szolgáltatóváltás gyorsítását és egyszerűsítését kezdeményező Takács Péter közölte: a szolgáltatók vállalták, hogy július 15-ig az együttműködési megállapodásban foglaltaknak megfelelően módosítják általános szerződési feltételeiket. Így legkésőbb augusztus közepétől már ennek alapján lehet ADSL-szolgáltatót váltani, a szolgáltatás szüneteltetése nélkül.
Az internetszolgáltató-váltást ezután elegendő az új szolgáltatónál kezdeményezni és amennyiben az előfizetőnek nincs lejárt számlatartozása, vagy hűségnyilatkozata, a váltás az eddigi 30-60 nap helyett 11 napon belül megtörténik.
Pataki Dániel az aláírást követően úgy nyilatkozott, hogy 2005 óta több mint 40 százalékkal csökkent Magyarországon a szélessávú előfizetések kiskereskedelmi ára, az előfizetők száma pedig 600 ezerről 1,4 millió fölé emelkedett. Ma már az előfizetők, az érdeklődők az ország legtöbb településén több szolgáltató – és a legtöbb helyen immár több technológia - közül választhatnak.
Ennek ellenére eddig kevesen éltek a szolgáltatóváltás lehetőségével, mivel az bonyolult és időigényes folyamat volt. A mostani megállapodás nyomán az ügyintézés gyorsabb és egyszerűbb lesz, ami hozzájárul a már meglévő ügyfelek jobb kiszolgálásához és a piaci verseny további erősödéséhez - fogalmazott az NHH elnöke.

(forrás:
Kreatív Online)