Nike - kampány a sportért
2008. február 29. 13:24
„Here I am” – „Ez vagyok én” szlogennel indult el februárban a Nike nőket megcélzó páneurópai kampánya, amelynek célja a sportolásban rejlő erő tudatosítása. Az üzenet terjesztésében magyar sportolók is részt vesznek, például Kovács Ágnes olimpiai bajnok úszó vagy Sulija Vivien aerobik oktató.
A Nike kampányát egy nemzetközi kutatás előzte meg, amit azzal a céllal készíttetett a megbízó, hogy megtudja: miért sportolnak a fiatal nők, mit tartanak a sportolás előnyének és hátrányának.
A felmérés szerint a sportoló nők önmagukról alkotott képe pozitívabb, mint azoké, akik nem mozognak, ráadásul a sport a fizikai hatás mellett a sikerélmények megélésére, a magabiztosságra és a nemi vágyra is kedvezően hat. A TNS kilenc európai országban kérdezte meg a 16-30 éves nőket, az adatok alapján a korosztályba tartozó nők fele űz valamilyen sporttevékenységet - körükben a legkedveltebb az aerobik, a fitnesz és az úszás.
A Nike szerint több nőnek és lánynak kellene felismernie a sport jelentőségét, ezért februárban elindította páneurópai kampányát „Ez vagyok én” szlogennel.
A sportszergyártó Európa-szerte együttműködik számos fiatal sportolónővel, Magyarországon Kelemen Katalin táncos, Kovács Ágnes olimpiai bajnok úszónő, Papp Krisztina hosszútávfutó és Sulija Vivien aerobik oktató vesz részt az akcióban.
A kampányon globálisan a Wieden & Kennedy reklámügynökség dolgozott, Magyarországon a Reklám és Arculat (RAT) felel a kreatívokért.
A Kreatív Online úgy tudja, hogy a hazai népszerűsítés tavasszal indul el, szezononként megújuló üzenetekkel, a hirdetések magazinokban jelennek meg, de lesznek sportesemények és online-promóciók is. A helyi médiafeladatokon a MindShare dolgozik.
A Nike női kampánya az elkövetkező egy-két évben fut majd, az akciót pedig a megújult Nikewomen.com oldal is támogatja. A site-ra egyébként először töltenek fel magyar tartalmat: a kampányban résztvevő magyar sportolónőkkel készült film – angol feliratozással –márciusban látható a site-on.

(forrás:
Kreatív Online)