ORTT - egy betelefonálós játékot vizsgált
A Z+Műsorszolgáltató nem fogadja el az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) Panaszbizottságának elmarasztaló döntését. Mint ismeretes, azért indult eljárást a műsorszolgáltatóval szemben, mert nézői bejelentés érkezett a tévé június 18-án sugárzott Virítom című műsorszámával kapcsolatban. A panaszos szerint a csatorna szándékosan megtévesztette a nézőket és a játékosokat azzal, hogy a feladat félrevezető volt. Ráadásul a helyes végeredményt a betelefonálási idő letelte után nem közölték, ami a Panaszbizottság szerint főleg a kiskorúak miatt nem szerencsés. Az ORTT szerint a panasz megalapozott, és a csatorna jogsértést követett el.
A műsorszolgáltatótól kapott közlemény szerint a csatorna az állásfoglalást nem tudja értelmezni. Mint írták: a játék hétköznaponként este 11 órától látható, ezért szerintük a kiskorúak érdekei nem sérülhetnek. Ezenkívül a társaság kifogásolja az ORTT döntését, mert a játék több mint egy éves története szerintük nem ad alapot az általánosításra és arra, hogy egyetlen feladvánnyal összefüggő egyetlen nézői reklamáció miatt a játékról vonjanak le negatív következtetéseket.