Pepsi – a GVH is elmarasztalta
2002-05-28
A Reklámetikai Bizottság és a Fogyasztóvédelmi Felügyelőség után a Gazdasági Versenyhivatal is elmarasztalta a Pepsit a tavaly ősszel indított, a visszaváltós palackok negatívumait hangsúlyozó reklámkampányáért.
A vállalat ellen a Hulladék Munkaszövetség indított eljárást. A hivatal bírságot nem szabott ki, mivel a Pepsi időközben abbahagyta akcióját, de jogsértőnek, a fogyasztókat többszörösen megtévesztőnek ítélte a kampányt.
A testület indoklása szerint a magyar fogyasztók környezettudatossági szintje még nem elég fejlett, ennek emelése közügy, így a fogyasztói keresletet irányító vállalkozásoknak reklámtevékenységüknél erre különösen ügyelniük kellene. A reklámakció a betétes palackok visszaváltását készítette elő, az üdítőitalgyártó ugyanis májustól megszüntette ezt a típusú csomagolóeszközt.
A Reklámetikai Bizottság korábban két alkalommal etikailag elmarasztalta a társaságot, a Fogyasztóvédelmi Felügyelőség pedig a jogsértés miatt 250 ezer forintos bírsággal sújtotta a céget.
(forrás:
Kreatív Online)