Receptek egy témára
A DMB&B Wunderland ügynökség megalakulásáról és működéséről
1999-04-30
„Végy egy jelentős nemzetközi ügynökségi hálózatot és egy jó nevű helyi ügynökséget, gyúrd össze a kettőt, és hamarosan összeérik” – adhatunk receptet egy reklámügynökség létrehozására, avagy jellemezhetjük a DMB&B Wunderland születését. A vállalkozás már közel egy éve működik a reklámpiacon, de vezetői csak most érezték úgy, hogy a két cég „összeért” és bátran beszélhetnek a vállalat létrejöttének hátteréről, jelenlegi munkájáról és terveikről.
Koncz Ernő kiemelte, hogy az ügynökség integrált kommunikációs szolgáltatásokra szakosodott, ami azt jelenti, hogy a kreatív kivitelezéstől a PR-tevékenységen át a médiatervezésig és vásárlásig mindennel foglalkozik. A kreatív csapat legújabb sikere a Reader’s Digest Bronz Pegazusa, amelyet az „Immodium” című hirdetésükért vehettek át a közelmúltban. A kampányt az egyik korábbi ügyfelüknek, a Janssen Cilagnak készítették.
Nemrég született meg Procter & Gamble megbízásából az Always duplacsomagolását népszerűsítő két reklámfilm, amelyeket Magyarországon terveztek, és ezeket adaptálják majd a közép-kelet-európai régió többi országában is. A cég médiaigazgatója koordinálja egyébként a P&G teljes kelet-közép-európai médiatervezését is.
A reklámügynökség legfontosabb ügyfelei a Masterfoods Hungary, az Avon Cosmetics Hungary, a Pepe Jeanset forgalmazó Boston-Pro, a Janssen Cilag, a Philips háztartási kisgépek, a Pólus Shopping Center, a Roche Magyarország, a Wella és a Trigránit Fejlesztési Rt.
A public relation részleg 1998/99-es ügyfelei: az Antenna Hungária, a Hewlett Packard Magyarország, az Országos Rádió és Televízió Testület, a Miniszterelnöki Hivatal, a Nyitott Szakképzésért Közalapítvány, valamint a Pólus és a Trigránit fejlesztési részvénytársaság. A vezérigazgató a cég terveivel kapcsolatban elmondta, hogy a minőségi munkát helyezik előtérbe, és az új ügyfelek felkutatása helyett inkább a meglévő partnerek kiszolgálását tartják elsődlegesnek.
Balázs Szilvia