Ezért világszerte nagy gondot okoz a versenyeken a kamu reklám, scam ad. Néhány, az erkölcsi szint minimuma alatt gondolkodó ügynökség, amely tutira akar menni, kitalál egy-egy jópofa ötletet, keres hozzá „reklámozót” (mely többnyire nem tartozik az ügyfélkörébe), ráteszi annak emblémáját az ötletére, és közzéteszi a szösszenetet egy-két alkalommal a lehető legolcsóbb médiumon. És – halleluja! – máris teljes jogú résztvevője bármilyen kreatív versenynek. A többi nevezésnek, amelyek mindegyike előzetesen tisztességesen keresztülment a reklámcsinálás folyamatának egész húsdarálóján, nyilván sokkal kevesebb – többnyire semmi – az esélye a scammel szemben.

Csak egy fiktív példa arra, hogy ez milyen veszélyes is lehet. Képzeld el, kérlek, hogy egy magyar kreatív verseny zsűrije bírálat közben szembetalálkozik a mezőny egyik legkiválóbb filmjével, a példa kedvéért, mondjuk, egy budapesti művészeti iskola reklámjával, de a zsűrorokat némiképp elbizonytalanítja, hogy még egyikük se látta soha, sehol ezt a munkát. A versenyrendezőség érdeklődni kezd a film közzétételi körülményei után. A válaszként érkező tájékoztatás szerint a mű egy hétig futott az ország nyugati határához közel eső egyik vidéki város televíziójában. Ez a válasz érthetően tovább növeli a zsűritagok diszkomfortérzetét. Nem értik ugyanis, hogy egy budapesti tanintézmény, amelyre többnyire a túljelentkezés jellemző, minek toboroz tévében növendékeket, s ha már ezt teszi, miért pont egyetlen távoli városkában teszi ezt. S ha már ott teszi, akkor miért olyan filmmel teszi, amelynek a végén se jelentkezési cím, se telefonszám, sem egyéb adat nincs.

Tételezzük fel, hogy a zsűri és a rendezőség ekkor a kétségek eloszlatása és a verseny tisztasága érdekében újabb tisztázási kísérletbe fog. A vidéki városi televízió illetékes főszerkesztője faxválaszában közli – írásba adja –, hogy a szóban forgó film valóban ment egy héten át tévéje képújság rovatában(!). Ordít a kamuflázs, de a rendelkezésre álló dokumentum és a versenyszabályzat alapján a filmnek oda kell adni azt a díjat, amellyel a zsűri a kreatív minőséget jutalmazza. A kiírás szerint díjnyertesnek hirdetik ki a vitatott alkotást. Ennyi a kitalált történet első felvonása.

De képzeld tovább a dolgokat! Képzeld csak el, hogy egy hónap múlva szemtől szembe ülsz az illető film kreatívigazgatójával, aki négyszemközt tíz percen belül beismeri, hogy valóban kamu filmet készített a versenynyerés szándékával. És képzeld el, mekkora a meglepődésed pár hónappal később, amikor – tételezzük fel – azt olvasod egy külföldi kreatív verseny tudósításában, hogy főszereplőnk oda is benevezte álreklámját! Drámai csúcspont, a második felvonás vége.

Ha már eddig elképzelted, abba ne hagyd, képzeld tovább! Képzeld el, hogy eljön a következő év, s vele egy újabb magyar kreatív verseny – ami, mondjuk, egy nemzetközi fesztivál magyar selejtezője is egyben –, s ott a díjkiosztón az egyik helyezést ugyanez a film viszi el! Az összes nevező ügynökség nyerni akart. Példánk főszereplője viszont nyerészkedni. És sikerült neki! Finálé, függöny, vastaps.

El tudod-e képzelni, hogy mi lenne, ha mindez a mi köreinkben megtörténne? Hülyeség, mondod, ez minálunk lehetetlen. Ajánlom, légy óvatos: a valóság sokszor még az elképzelhetetlent is felülmúlja.

A scam, ha nem figyelünk eléggé, úgy rombolhatja szét az éppen éledező kreatív versenyeinket, mint ahogyan egy kellőképpen fifikás számítógépvírus a laptopodat.

Scamet gyártani egyébként olyan, mint amikor egy bizonyos Onyiscsenko nevezetű világhírű szovjet öttusázó villanykapcsolót szerelt a tőre nyelébe, s azzal saját maga jelezte a „találatait” az olimpián. Vagy olyan, mint amikor egy riporter bérgyilkost alakító ismeretlen színészekkel forgat le általa dokumentumfilmnek hirdetett alkotást. Egy szó, mint száz: scamet gyártani olyan, mint felköpni és aláállni. A baj csak az, hogy ennek eredményeképpen az érintett versenyeket boríthatja be a nyál.

Véleményeket, visszajelzéseket örömmel adok-veszek.