Sok újságíró kapott március 15-i díjat
Sólyom László köztársasági elnök a március 15-i nemzeti ünnep alkalmából kitüntetéseket adott át, a díjazottak között vannak olyanok, akik a kommunikációs területet képviselik.
Kossuth-díjat Féner Tamás, Balázs Béla-díjas fotóművész, fotóriporter kapott, a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje a csillaggal (polgári tagozat) elismerést pedig Majtényi László, az állam és jogtudomány kandidátusa, az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) volt elnöke vehette át. József Attila-díjjal jutalmazták Balázs Attila prózaírót, a Magyar Rádió Művészeti Főszerkesztőség szerkesztőjét, Táncsics Mihály-díjat pedig több újságíró kapott: Fáy Zoltán, a Magyar Nemzet újságírója; Molnár Gabriella, a Nők Lapja főszerkesztője; Tóth Ákos, a Népszabadság belpolitikai rovatszerkesztője; Vincze Mátyás, a Magyar Távirati Iroda elnöke.
MÚOSZ is díjazott
A Magyar Újságírók Országos Szövetsége (MÚOSZ) által alapított Aranytoll-díjat 12-en vehették át a Magyar Sajtó Napja alkalmából. Idén is tíz magyarországi és két határon túli újságíró kapott elismerést.
- Andrássy Antal gazdasági és belpolitikai újságíró, szerkesztő
- Baktai György olvasószerkesztő, a sajtószakszervezet egyik alapítója
- Barabás Péter, a Népszava szerkesztőségének tagja
- Benedek István Gábor, a magyar zsidó társadalmi, szellemi életet bemutató Remény című folyóirat alapító főszerkesztője
- B. Révész László, az MTV dokumentum- és riportfilm-szerkesztőségének korábbi vezetője
- Daniss Győző, az Élet és Tudomány, illetve a Népszabadság korábbi szerkesztője
- Fábián István, a Békés megyei napilap korábbi újságírója
- Gyarmati Béla szerkesztő, a Miskolci Nemzeti Színház korábbi igazgatója
- Kocsis Tamás, az Axel Springer kiadó sajtó- és fotóügynökségének, az Europressnek az alapítója
- Novotny Zoltán, a Magyar Rádió sportriportere, a Protestáns Újságírók Szövetségének elnöke
- Péterfi Szonya, a Vasárnap című szlovákiai hetilap munkatársa
- Cseke Péter, a Kolozsvári Akadémiai Bizottság Média- és Kommunikáció-tudományi Szakosztályának szervezője, a Kolozsvári Médiakutató Intézet megteremtője.
A kulturális újságírók Virág F. Éva-díját Vajna Tamás, a HVG újságírója kapta. A fiatal sportújságírók Németh Gyula-díját Csillag Péter, a Nemzeti Sport munkatársa vehette át.
A MÚOSZ gazdasági újságírók szakosztályának Gazdasági sajtó díjában Pongorné Csákvári Marianna, az Innostart Nemzeti Üzleti és Innovációs Központ Igazgatója részesült, míg a MÚOSZ filatéliai szakosztályának díját Garami László író, újságíró kapta. A Diák- és Ifjúsági Újságírók Országos Egyesületének Ifjúsági Sajtódíját Szalay Attilának, a Pécsi Tudományegyetem hallgatójának nyújtották át.
Fővárosi elismerés is járt
Idén öten kaptak a Fővárosi Önkormányzattól Csengery Antal-díjat – számolt be a Kultúra.hu. Ez az elismerés azoknak jár, akik „huzamos időn át magas színvonalú, hiteles, pontos, tárgyilagos és gyors tájékoztatást adtak a fővárost és a Fővárosi Önkormányzat működését érintő hírekről, információkról az írott és elektronikus sajtón keresztül”.
A fővárosi önkormányzat ünnepségén Vargha Mihály tragikus hirtelenségű halála miatt csupán négyen vehették át a díjat Demszky Gábor főpolgármestertől.
Díjazottak:
- Vargha Mihály, a Színháztechnikai Fórum, a Magyar Építőművészet és az Építész Közlöny szerkesztője volt. Később az Építészfórum.hu társalapítója és főszerkesztője volt, valamint a Budapest folyóirat szerkesztőbizottságának tagja
- Banda Jenő, MTI városházi tudósítója
- Csordás Lajos, a Népszabadság újságírója
- A Magyar Televízió Unokáink sem fogják látni című műsor alkotó közössége
- The Budapest Times & a Budapester Zeitung szerkesztősége
Pénteken beszámoltunk róla, hogy az MTI és az IPOSZ is adott át újságíródíjakat.