Spanyol kapcsolat

Játékfilmesként kezdted a pályát, miért váltottál a reklámokra?
Ez egy tudatos választás volt, több okból is. Nem nagyon látok ma olyan rendezőt vagy filmet, ami miatt érdemes lett volna tisztán játékfilmesnek maradni. Ráadásul ezek a forgatások sok időt, négy-öt hónapot is elvesznek, miközben a pénzügyi hátterük többnyire egyáltalán nem biztos. A reklámos munka nagyobb szabadságot biztosít. A megkeresések szinte hetente jönnek, válogathatok közöttük, és azt is mondhatom, hogy a jövő héten nem vállalok reklámfilmet. Ugyanezt játékfilmesként – hogy kihagyok egy forgatást – nem tehetném meg.

Hogyan lettél itthon a spanyol rendezők asszisztense?
A filmes szakmában korábban nem nagyon volt olyan, aki beszélt volna spanyolul, én meg azzal, hogy gyerekként Madridban éltem, majd Kubába mentem férjhez, anyanyelvi szinten megtanultam a nyelvet. Hívtak filmekbe tolmácsolni rendszeresen. Aztán sokáig nem használtam a spanyolt, de szerencsére már jó pár éve rendszeresen jönnek spanyol rendezők Magyarországra dolgozni, és engem is hívnak Spanyolországba. A Borsodin és a Zewán már többször dolgoztam Albert Saguer-rel, akivel nyolcéves a munkakapcsolat, a T-Home-os kampánynál pedig Edu Cuellar volt a rendező, vele most ismerkedtem meg.

Szereplőit és helyszíneit tekintve a T-Home-imázsfilm nagyszabású munka lehetett.
Igen, ez egy különleges munka volt. Ilyen évente jó, ha egy van, még nemzetközi viszonylatban is. Átlagosan egy reklámfilmforgatás egy-kétnapos, ehhez jön az egyhetes előkészítés. A T-Home-nál öt napig forgattunk és két hét előkészítés volt. Összesen 76 szereplőt mozgattunk, volt öt főhelyszín és azon belül még több helyszín. Olyan volt, mint egy sakkjátszma, minden lépést pontosan meg kellett tervezni. A rendezőasszisztens olyan, mint egy hadvezér, minden szál nála fut össze.

Mi kell ahhoz, hogy valaki jó hadvezér legyen?
Fontos, hogy legyen szervezőkészsége, tudja rangsorolni a dolgokat, ne vesszen el a részletekben, és legyen empatikus készsége, ami segít megérteni, hogy a rendező milyen világot képzelt el.

Női munkának számít?
Nem, bár az igaz, hogy a szervezőkészség és az empátia inkább a nőkre jellemző. De nem könnyű nőként ebben a szakmában, hiszen a stáb nyolcvan százaléka férfi, akik nehezen adnak a szavunkra. Az évek és a tapasztalatok sora adja, hogy respektálnak minket. Én sosem kiabálok, hülyeség lenne leordítani a másikat, mert ez egy társasjáték, és a következő pillanatban én lehetek rászorulva az ő segítségére.

Látsz különbséget a magyar és a külföldi rendezők között?
A munkám szempontjából mindegy, hogy magyar vagy külföldi rendező mellett dolgozom, de az igaz, hogy legtöbb esetben van köztük különbség. A spanyolok például sokkal felkészültebbek – bár lehet, hogy sokkal komolyabb háttérmunka zajlik náluk, és nem is őket kellene dicsérni, hanem azt a két-három csajt, akik a háttérben eszelős munkát végeznek. A külföldi rendezők a helyükön vannak, tudják, hogy alkalmazott művészek, akiket felkérnek alkotónak, és beleteszik a kvalitásukat. A magyarok viszont – tisztelet a kivételnek – három csoportba sorolhatók: az egyik frusztrált, hogy reklámfilmezésre kényszerül és nem tud játékfilmet csinálni, a másik meg akarja mutatni, hogy mit tud, és ettől öncélú lesz, a harmadik meg félvállról veszi a munkát. Pedig a reklám egy remek művészet, van rá fedezet, és remek ujjgyakorlatnak számít.

Ki tudsz kapcsolni?
Az előkészítési folyamatoknál sosincs csend, de ilyenkor is kikapcsolom éjszakára a telefont, mert ugyan mit tudnék akkor intézni? És minden évben elmegyek egy hónapra Kubába, ahol feltöltődöm. Kubában nemcsak pihenek, hanem dolgozom is. Már több dokumentumfilmet készítettem az országról társammal, Jancsó Nyika operatőrrel.

Ezek a dokumentumfilmek teljesen a te gyerekeid?
Igen, én írom a forgatókönyvet, én szerzem hozzá a pénzt, én vágom a vágóval. A két évvel ezelőtt készített Colores például a legjobb film lett a miami rövidfilmfesztiválon, és tavaly bejutott a Kamera Hungária döntőjébe is. Nagyon nehéz olyan filmet készíteni Kubáról, ami reális, mert vagy neoromantikusat forgatnak róla, vagy a Castro-féle földi poklot mutatják be. Nehéz újat mondani, de talán abban előnyöm van, hogy jobban ismerem az országot, mint egy turista, ugyanakkor megmaradt a külföldi szemem is, és rá tudok csodálkozni a dolgokra. Nagy elismerés, amikor a kubaiak nevetnek a filmjeimen! A reklámfilmes tapasztalat pedig jó alap, a dokumentumfilmjeim ezért egy újfajta vonalat kapnak.

Tervezed, hogy visszatérsz még a játékfilmekhez?
Előfordul azért, hogy csinálok játékfilmet, például a közelmúltban forgattam Till Attilával a Pánikot és Rohonyi Gáborral a Konyecet. Tervezem, hogy kipróbálom a rendezést is. Nemrég megkeresett egy producer, most írjuk a forgatókönyvet, lesz benne Kuba, zene, szerelem, vidámság. De nem dőlök a kardomba, ha közben kiderül, hogy mégsem jön össze.
 

Szigeti Csilla

Szigeti Csilla dolgozott már Peter Greenaway-jel, Marco Ferrerivel, és egyszer meghívták egy forgatókönyvíró-kurzusra Havannába, ahol két héten át tanulhatott Gabriel García Marqueztől. Vágya, hogy együtt dolgozzon Pedro Almodóvarral.