Százezer példányos magazin Juszt László kiadásában
Rejtélyes ügyek – ügyes rejtélyek az Írott Kriminálisban
Az Írott Kriminális 32 színes, A4-es oldalon jelenik meg. A hirdetőknek egy színes oldal tarifaára 400 ezer forint. „Hagyományos együttműködő partnerünk a Hungária Biztosító, valamint gépjármű-forgalmazó és biztonsági cégek” – sorolta el a hetilap első számú reklámozóit Juszt László. Véleménye szerint a bűnügyi magazin olvasótáborát elsősorban a Kriminális nézői alkotják majd. A tévéműsort többségében 19–49 év közötti, általános, illetve középiskolát végzett emberek nézik. Talán kevesen gondolták volna, de a Kriminális felmérései szerint nézőik 52 százaléka nő. Az Írott Kriminális klasszikus, rovatrendszerű lap lesz, ahol azonban lesznek folytatásos krimik, képregények is. A rovatok címei árulkodóak: ”Rejtélyes ügyek – ügyes rejtélyek”, „Sokkoló”, „Ügyvédek fóruma”, „A Kriminális vállalja”, „Így védekezz!” (érték- és jogvédelem).