A Monocle üzleti modelljének középpontjában a branded content, azaz a márkázott tartalom áll. Természetesen vannak a lapban hagyományos hirdetések is, de nagyon jelentős szerepet kapnak az átfogóbb, tartalomalapú megállapodások: rengeteg a szponzorált melléklet, támogatott cikk.

Ellentétben azonban a sajtóban sokszor megfigyelhető jelenséggel, ezek a tartalmak pontosan ugyanolyan gondossággal és odafigyeléssel készülnek, mint a nem szponzoráltak. Az anyagok elkészítését – csakúgy, mint az egész lap kialakítását – Brûle ügynöksége, a Winkreative végzi, amely egyébként olyan márkáknak dolgozik, mint a Blackberry, a Bombardier, az Adidas vagy a Tag Heuer. Valószínűleg nem véletlen, hogy a Winkreative ügyfelei közül sokan tűnnek fel a Monocle oldalain is időről időre.

Mindez etikai szempontból a hardcore újságírói magatartás rajongói számára akár gázos is lehet, csakhogy Brûle egyik tehetsége pont abban rejlik, hogy elképesztő ízléssel egyensúlyoz egy olyan határvonalon, amelynek a konkurensek közül sokan még a létét sem érzékelik, és az esetek döntő többségében sikerül a jó oldalon maradnia. Brûle rendkívül szigorúan veszi az etikai elveket: bármilyen szépen néznek is ki a szponzorált tartalmak, soha nem keverednek a nem szponzoráltakkal. A lapban minden az, aminek mondja magát, az olvasó mindig tudja, hol jár, viszont elolvassa a fizetett anyagokat is, mert érdekesek és szépek. Emellett pedig fontos szerepük van a Monocle-márka finanszírozásában az általuk mindenféle együttműködésben gyártott különböző termékeknek: a férfiingtől kezdve a parfümön át a dizájnerbútorokig számtalan, a célközönségük számára vonzó terméket kínálnak, mind saját és egy-egy híres gyártó közös neve alatt.

Miután Brûlé, úgy tűnik, sikeres megoldást talált a nyomtatott sajtó üzletimodell-problémáira – erről a témáról lásd még bővebben Tófalvy Tamás írását két oldallal odébb – tekintetét egy másik, mostanában hánytatott sorsúnak tűnő terület felé vetette: ez pedig nem más, mint a rádiózás. Ahogy szintén ebben a lapszámunkban bővebben is foglalkozunk vele, a hazai rádiós piac, úgy tűnik, még nem igazán heverte ki a Danubius/Sláger – Class/Neo FM váltást, és bár a hallgatottságban nincs jelentős változás a korábbi évekhez képest, a hirdetők erőteljesen elszivárogtak, nem kis fejtörést okozva ezzel a területen dolgozóknak. A jelenség ráadásul nem kizárólag hazai, a rádió úgy általában nem hasít mostanában a piacok többségén.

A Monocle mégis úgy döntött, hogy ehhez a csatornához nyúl, amikor október közepén elindította Monocle24 nevű adóját. Londoni központjukban rögtön nem egy, hanem két stúdiót építettek, a rájuk jellemző módon a külsőre is figyelve: dán dizájnerek és építészek rakták össze az utolsó csavarig, a stúdió a weboldalukon is megnézhető és önmagában is esztétikai élmény. Apropó, weboldal: bár a Monocle24 mindenben úgy viselkedik, mint egy valódi rádió, de valójában csak a weben érhető el.

Azoknak pedig, akik nem szeretnének gépről rádiót hallgatni, terveztettek egy, a régi rádiókra hasonlító wifis készüléket, amit természetesen árulnak is, nem kevés pénzért. Az üzleti modell hasonló, mint a lapnál: kevés hagyományos reklám és sok-sok támogatott műsor, komoly szponzori jelenlét. A webes felület lehetővé teszi, hogy a szponzorok ízlésesen, de nagyon határozottan jelen tudjanak lenni ne csak hangban, de mozgóképben és dizájnban is a műsorok mellett.

Természetesen tisztában vagyok vele, hogy a Monocle más piacon focizik, mint a hazai szereplők: nem egy senki más által nem beszélt nyelvbe zárva kell közönséget és hirdetőket szereznie, hanem egy globális piac tetejét fölözi le. Ennek ellenére a szemléletmód és a módszerek igencsak figyelemreméltók lehetnek árkinek: jól átgondolva érdemes lehet a leghagyományosabb csatornák megújításával próbálkozni, és az ár ellen is úszni, mert nem biztos, hogy nem lehet a folyón átkelni.