Tarjányi Péter levetette a cikket, de nem Orbán miatt
2017-09-21
Interjú jelent meg a Zoom.hu tulajdonosával a Magyar Nemzetben. Szóba kerül a lap finanszírozási háttere is.
A Magyar Nemzetben megjelent beszélgetés felütése, hogy Tarjányi Péter biztonságpolitikai szakértő, valamint a Zoom.hu tulajdonos-ügyvezetője politikai mozgalmat indít, de szó esik benne arról a cikkről is, ami eltávolítottak a Zoomról, és amely miatt állítólag Zappe Gábor főszerkesztő felmondott az újságnál.
Az interjúban Tarjányi azt állítja, hogy a később levetett cikk megjelenése előtti napon Zappe már tudta, hogy nem dolgoznak majd együtt a jövőben, mert más a vezetésről az elképzelséük. A cikk az Orbán család pénzügyeiről szólt, de Tarjányi szerint Simicska Lajos miatt szedette le, ugyanis egy Magyar Nemzetben megjelent cikket szemlézett, és szerinte nem korrekt, hogy a Simicska tulajdonolta lap ír lopásokról, miközben azokban Simicska is részt vett korábban, plusz ő saját anyagokat akart a Zoomon.
Tarjányi aztán azt mondja, hogy közte és Zappe között kakaskodás alakult ki, és bár ő nem szól bele a szerkesztőségi ügyekbe, akkor és úgy vetet le cikkeket, amikor és ahogy akar, hiszen az ő újságjáról van szó. Azt pedig nem viseli jól, ha lázadnak ellene, azt "mindig le fogja verni", nyilatkozza.
A Zoom finanszírozásáról azt mondja, hogy a könyveit az Amazon kiadta angolul, spanyolul és héberül, amiből sok pénze folyt be, valamint az üzlettársa mérnöki cégéből is van pénz, továbbá a működés 40 százalékát multinacionális cégek finanszírozzák. Ám hogy melyek, arról nem beszél.