Tesco, CBA és Coop az élen
2009-04-06
A Tesco továbbra is őrzi vezető helyét, utána a CBA és a Coop következik a legnagyobb forgalmú élelmiszert és vegyi árut forgalmazó kiskereskedelmi láncok listáján - derül ki a Nielsen piackutató vállalat tavaly évi végi felméréséből.
A tavalyi forgalom alapján rangsorolta a Nielsen piackutató vállalat a kereskedelmi láncokat. Az első három helyet a Tesco, CBA és a Coop foglalja el, de a listára jutott egy új belépő: a tavaly áprilisban nyitott Aldi a 15. helyen végzett. Az adatok a kereskedelmi vállalatok saját közléseit és a Nielsen becsléseit összegzik.
Tesco, CBA, Coop, Auchan
A Nielsen piackutatása szerint a Tesco továbbra is őrzi vezető szerepét a legnagyobb forgalmú élelmiszert és vegyi árut forgalmazó kiskereskedelmi láncok listáján, a 2007-ben elért 554,9 milliárd forintos bevételét tavaly 602,0 milliárdra növelte.
A Tesco forgalmát sikerült idén megközelítenie a hazai tulajdonú CBA-nak 545 milliárddal, illetve a szintén hazai Coop-nak 500 milliárd forinttal. Bár ez utóbbi két lánc üzleteinek száma nem bővült, így is a teljes magyarországi élelmiszerbolt-hálózat több mint felét képviselik. Ezzel a piaci részesedéssel pedig Magyarország unikumnak számít a Közép-Európában, hiszen a régió más országaiban nincs ilyen magas forgalma a hazai tulajdonú láncoknak.
A legnagyobb eladóterű láncok közül a Tesco mellett csak a rangsorban hatodik Auchan terjeszkedett tavaly, amely Miskolc után Maglódon nyitott újabb – tizenkettedik – áruházat.
Még rajta van a listán a Plus és a Héliker
A Spar tavaly 32 százalékos növekedést könyvelhetett el, éves forgalma 374,17 milliárd forintot tett ki az előző évi 284,5 milliárdhoz képest. A vállalat a 29 tagú Interspar hálózatot nem bővítette, nyitott viszont tíz új Spar hipermarketet és megvette a Plus hálózatot. A Plus üzletek így utoljára szerepelnek a Nielsen listáján, a boltok zömét hamarosan Spar szupermarketté alakítják át.
A 16-os lista utolsó helyén szereplő Héliker is búcsúzik, a láncot a Coop kebelezte be.
A kemények: Lidl, Penny Market, Aldi
A forgalom alapján összeállított rangsorban helyet cserélt két üzletlánc: nyolcadik lett a Lidl, az eggyel visszacsúszott Penny Market előtt. A Nielsen szerint a Lidl agresszív terjeszkedéssel 17 százalékkal növelte boltjai számát 105-re, emellett bevételeit 33 százalékkal tornászta feljebb, 167,7 milliárd forintra.
Új szereplő viszont a piacon a tavaly áprilisban megjelent Aldi. A diszkontlánc öt üzlettel lépett be, majd nyolc hónap alatt további 40 boltot nyitott. A piackutató szerint az Aldi előretörése függ a terjeszkedés ütemétől és a vásárlási szokások további változásától.
Kevesebb a hagyományos élelmiszerüzlet
A nagyvállalatok terjeszkedésével összefüggésben a hagyományos élelmiszerüzletek száma 1400-zal, 19 935-re csökkent az elmúlt évben. Az év utolsó négy hónapjában a szupermarketnél csökkent a növekedés üteme, a drogériánál stagnált, a diszkontnál, a legnagyobb eladóterű üzletekben viszont 20 százalékra emelkedett 2007 hasonló időszakához képest.
A Nielsen szerint ez a tendencia mutatja a vásárlói igényeket is, a boltválasztásnál ugyanis az a fő szempont, hogy a fogyasztók minden szükséges árut egy üzletben megtalálhassanak, ezért inkább a nagy eladóterű üzleteket részesítik előnyben.
A Nielsen 2008 évi kimutatása |
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
Az élelmiszer és háztartási vegyi áru, valamint kozmetikum kis- és nagykereskedelmi vállalatainak forgalom szerinti rangsora a 2008-ben. Milliárd forintban.
|
Sebestyén Tamás