Tetteink fogják meghatározni, sorsunk hol ér véget
Bevállalta és végigcsinálta az elmúlt évtizedek legnagyobb leleplezését, az amerikai kormány titkos megfigyelési programja az átlag állampolgároktól a külföldi diplomatákig mindenkit érintett – és nem kizárt, érint a jövőben is. Glenn Greenwald a Snowden-üggyel minden korábbinál erősebben letette voksát a határozott politikai és ideológiai állásfoglalást nem nélkülöző újságírás mellett is. Portré.
Messziről a szakma sztárja,
hazájában viszont minimum vitatott személyiség az idén ötvenéves Greenwald. Érdekek és nézőpontok szerint még abban sincs egyetértés a tengerentúlon, hogy újságíró-e, vagy inkább egy Rio de Janeiróban élő emberjogi aktivista, esetleg a szakmáját már nem gyakorló jogász, netalán publicista, blogger, könyvek szerzője. A Wikipédia szerint mindegyik stimmel. Hogy ez nemcsak egy érdekes médiás lábjegyzet, arra maga Greenwald is többször felhívta a figyelmet. Szerinte abból, hogy kerülik az újságíró titulust a kollégái, az egész amerikai sajtó rossz beidegződéseire, téves működési elveire is fény derül: összességében pedig ezek semmiképpen sem segítik azt, hogy az újságírás a jövőben is a negyedik hatalmi ág maradjon.
Ez pedig számára mindennél fontosabb. A New Yorkban született, gyerekkorát Floridában töltő Glenn Greenwald filozófiát majd jogot tanult, ügyvédként alkotmányjogi-emberi jogi ügyekre specializálódott. Közel tíz év praktizálás után 2005-ben indította el politikai témákkal foglalkozó blogját, az Unclaimed Territory („Gazdátlan terület”) hamar népszerű lett. A vélemény rovatokban erős Salon.com-on 2007-től jelentek meg írásai, top témái – a hatalmával visszaélő kormány, a keveseknek egyenlőséget adó törvények és republikánus politikai örökség kritikája – a cikkekkel párhuzamosan könyv formában is napvilágot láttak. Az amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség (National Security Agency, NSA) munkáját is árgus szemmel figyelte, a bírói felhatalmazásokat ügyesen megkerülő lehallgatásokról írt sorozata az egyik első nagy sikere volt 2006-ban. Ennek ellenére a Snowden-sztori majdnem elment mellette.
A Snowden utáni újságírás
2012 végén egy álneves levélíró kereste meg azzal, hogy őt biztosan érdeklő információk vannak a birtokában, és szeretné vele megosztani. De az elektronikus postázás nem akaródzott összejönni, mert Greenwald idő és tudás hiányában folyton elhalasztotta egy bonyolult titkosító program, a PGP telepítését, amit a levelező az információátadás feltételéül szabott. A CIA korábbi alkalmazottja, majd az NSA-nál informatikus Edward Snowden ezért az USA legszívesebben elhallgatott témáit (Irak, guantanamói fogolytábor) rendre feldolgozó dokumentumfilm-rendezővel, Laura Poitrasszal vette fel a kapcsolatot. Greenwald végül Poitrason keresztül került vissza a történetbe 2013 tavaszán, de a forrást megismerni Hongkongba nem ketten, hanem hárman indultak el a JFK repülőtérről. Greenwald pár hónappal korábban leszerződött a brit Guardianhez, és bár teljes függetlenséget élvezett (cikkeit közlés előtt egy szerkesztő sem látta), a lap ragaszkodott hozzá, hogy egy ilyen kényes ügyhöz belsős emberét is csatolná. A folyamatos kormányzati vegzálásoknak kitett Poitras nem kért Ewan MacAskillből, de Greenwaldra is nagyon jellemző, hogy mennyire felháborodott a Guardian ötletén. Mindketten attól tartottak, hogy az informátor meg fog futamodni egy ismeretlentől, illetve a guardianes majd kontroll alá akarja vonni az eseményeket. Végül semmilyen szakmai hátrány nem keletkezett az együttes munkából: a hongkongi hotelben eltöltött tíz nap alatt megjelent első cikkek óriásit robbantak szerte a világban, a teljes feltárás pedig a Washington Posttal megosztva közszolgálati kategóriában egy Pulitzer-díjat is hozott a Guardiannek. Érdekes ráadás, hogy Poitras egy évvel később Citizenfour címen bemutatott filmje is egy aranyszoborral tért haza az Oscar-díj-átadóról. Ilyen csak a nyugati demokráciákban történhet meg, ez jó hír, de a következmények már inkább csak az elméletekről és a lehetőségekről szólnak.
Edward Snowden Moszkvába szökött, menekült státuszát nemrégiben hosszabbították meg 2020-ig, de Greenwaldra se diadalmenet várt a tényfeltárás után hazájában. Nemcsak az Obama-kormányzat szaladt neki teljes erejéből, egy évig lebegtették a büntetőjogi fellépés lehetőségét, de több nagy médium is teret adott a szakmaiságát megkérdőjelező cikkeknek, műsoroknak. Elsősorban azzal vádolták meg, hogy az NSA működésének leleplezésével veszélyeztette a nemzetbiztonságot. Greenwald a magyarul Snowden-ügy címen megjelent könyvében a támadást az establishment média szokásos behódolásának nevezte, amely szerinte pontosan addig szeret szivárogtatni, amíg az az amerikai kormány érdekeit szolgálja. Ebben az olvasatban a Washington Post tavaly őszi szembefordulása a forrásukkal (Snowden a Guardian mellett a Washington Postnak is adott át adatokat) sem olyan meglepő. A lap szerint azzal, hogy az egykori NSA-dolgozó a nemzetközi hírszerzés bevetésének részleteit is kiteregette, vagy hogy bemutatta a lehallgatásokra fejlesztett PRISM-program működését, ártott az Egyesült Államoknak, ezért haza kell térnie leülni a büntetését.
Glenn Greenwald ezzel szemben a sajtó elsődleges feladatának azt tartja, hogy a „hatalom által, önmaga védelmében folyamatosan terjesztett valótlanságokat megcáfolja”, ergo Snowden igazsága itt magasabb rendű volt, mint a kormány érdeke. Egyértelműen hősnek tartja Greenwald Snowdent, bátorsága megihlette őt, ahogy a Snowden és Julian Assange között vont párhuzamtól se ijed meg. „A különbségek (a WikiLeaks alapítója nem dolgozott sose állami szervnek, így a titoktartás kötelezettsége alól is mentesült, illetve Greenwaldék nem ömlesztve, hanem feldolgozva mutatták be a dokumentumokat – a szerk.) ellenére úgy vélem, mindketten azt akarják, hogy működjenek átláthatóbban a kormányok” – mondta Greenwald a HVG-nek adott interjújában, de az állítás voltaképp rá is érvényes.
Az amerikai újságíró a magánszférát sértő, mindenkire kiterjedő, igazolás nélküli állami megfigyeléseket két dolog miatt tartja üldözendőnek. Egyrészt hisz abban, hogy „az állampolgár, aki tudja, hogy folyamatosan megfigyelik, a félelem miatt hamar alkalmazkodóvá, meghunyászkodóvá válik”, bármilyen típusú fejlődés pedig általában az out-of-the-box gondolkozású embereknek köszönhető, ráadásul a magánélet az igazi terepe az egyet nem értésnek és a megújulásnak is. Másrészt a politikai véleménycserék demokratizálódásának, illetve a társadalmi egyenlőtlenségek felszámolásának egyik legjobb eszközének, az internetnek az eredendő szabadsága is sérül, ha nem ismertek a hallgató felek. „Tetteink fogják meghatározni, sorsunk hol ér véget” – summázott könyvének egyik fejezetének végén, a kijelentés prédikátori jellege pedig meglehetősen szokatlan egy újságírótól.
Száműzött objektivitás
De Greenwald szerint a jogsértések feltárásának dedikált harcban csak a harcias, az elfogultságot nyíltan felvállaló újságírással lehet nyerni, azaz az objektív újságírás téveszméjével ideje lenne már leszámolni. „Az összes híranyag nagyon sokféle szubjektív kulturális, nemzeti és politikai előfeltevés terméke. Emellett mindenfajta újságírás egyik vagy másik véleménycsoport érdekeit szolgálja ki” – véli, ahogy szerinte „az igazi különbség a véleményét nyíltan felvállaló, illetve az azt elrejtő, a távolságtartást elhitetni kívánó újságíró között van”. Az angolszász újságírás gyakorlatával lényegében szakító gondolat rímelt az e-Bay-alapító, Pierre Omidyaréra, akivel aztán (Jeremy Scahill oknyomozó újságíróval kiegészülve) közösen lerakták egy új médiavállalat alapjait is. A First Look Media legfontosabb terméke az oknyomozó újságírásra szakosodott hírportál, a The Intercept, de a portfólióhoz tartozik egy kifejezetten mozgóképre szakosodott tartalom is, a Field of Visiont Laura Poitras menedzseli.
A portálnál kéttucatnyian dolgoznak, Greenwald hetente több írással is jelentkezik. Nemrégiben éppen Snowden hongkongi hotel tartózkodásának pontos dátumát kellett a Wall Street értesüléseit felülírva bizonyítania, de a napokban a kongresszuson is átment enyhített internetes adatvédelmi szabályok lehetséges következményeit is hosszan tárgyalta. Egyébként Greenwald a Snowden-ügy mindenképp pozitív hozadékának tartja, hogy ma sokkal több ember foglalkozik a digitális magánszférának megvédésével, ahogy a kormánnyal korábban (pár kivételt leszámítva) minden huzavona nélkül együttműködő nagy tech és telekommunikációs cégek private policy változásaira is szerinte sokkal érzékenyebben reagálnak.
Mindezekről Greenwald Rio de Janeiróból ír, részben emiatt az Interceptnek portugál kiadása is van. Házastársával az LGBT-jogok brazíliai elfogadásáért küzdő és tavaly a város önkormányzati tanácsába is beválasztott David Mirandával már több mint tíz éve élnek együtt. Sima hobbin túlmutatva, szívesen mentenek kóbor kutyákat: nagy álmuk egy hatalmas kutyafarm létrehozása, de a háztartásukban most is megfér vagy tíz kutya.
A Legendás Újságírók sorozatunkat a Blikk támogatja.
