Tőzsdére készül a Gazdasági Rádió üzemeltetője
2011-01-28
A Műsor-Hang Műsorszolgáltató igazgatóságát felhatalmazták a részvényesek, hogy 2012 végére tőzsdére vezessék a részvényeket, illetve legfeljebb kétmilliárdos tőkeemelést hajtsanak végre.
Új stratégiát fogadott el a Gazdasági Rádió igazgatósága: terveik között szerepel, hogy a Kárpát-medencében meghatározó közszolgáltatóvá váljanak, és tőzsdeképes médiacéggé fejlesszék a médiumot üzemeltető Műsor-Hang Műsorszolgáltatót. A csütörtöki rendkívüli közgyűlésen döntöttek arról, hogy a cég nyilvános részvénytársasággá alakul, tőkéjét pedig legfeljebb kétmilliárd forinttal, meghatározott ütemben emelheti a vezetés. A Műsor-Hang a tőzsdén jegyzett Phylaxia többségi tulajdonában áll, a korábbi száz százalékos tulajdont 2010 végén külső tőke bevonásával osztották meg.
A tervezett fejlesztés kapcsán igazgatótanácsot alapított a vezetőség, amelynek elnökévé Móré Attilát, alelnökévé Szabó Attilát választották. A Műsor-Hang vezérigazgatói posztján még január elején történtek változások: Szabadkai Balázs Csaba hálózatfejlesztési igazgatói kinevezést kapott, helyére Ugodi Tibor érkezett, kereskedelmi igazgatóként pedig Szabó Valéria dolgozik a továbbiakban.