Új ügynökséget alapított a HPS
2010-01-27
Stratégiai márkaépítéssel foglalkozó ügynökséget indított a HPS. A Frank névre keresztelt ügynökséget Váradi Miklós és Vekkel László irányítja majd.
Hosszútávú stratégiai márkaépítésre alapított ügynökségét a HPS Group. A Frank Budapest két vezetője Váradi Miklós és Vekkel László lesznek.
Az ügynökség indítását azzal indokolják, hogy a HPS rövid- és középtávú kampányok kidolgozására rendezkedett be, miközben az utóbbi időszakban megszaporodtak a több éves együttműködést igénylő feladataik.
Vekkel mint a HPS kreatívigazgatója az új ügynökségben is ugyanezt a pozíciót foglalja el. Váradi Miklós a stratégiai feladatokért felel majd. A szakember az Ogilvytől érkezett, korábban dolgozott a Publicisnél és a
McCann Ericksonnál is. Ezen kívül a Janus Pannonius Tudományegyetemen tanít.
(forrás:
Kreatív Online)