Újabb magyar fiatal a Boss Drumon
A Tonic szövegíróját, Balogh Beát is kiválasztotta a Golden Drum zsűrije a Boss Drum névre keresztelt megmérettetésre.
Balogh Beát, a Tonic szövegíróját kiválasztották a Boss Drumra. Ahogy arról korábban beszámoltunk, a Golden Drum a Publicis Worldwide-dal közösen indította el idén a Boss Drum Award-ot. A versenyre 30 év alatti kreatívokat vártak a szervezők a „New Europe” régióból, amelybe elsősorban a kelet-európai országok tartoznak.
Balogh Bea két és fél éve dolgozik kreatívként a Tonicnál, szövegírás, kreatívfolyamatok teljes koordinálása a feladata és ezen kívül a digitális média is hozzá tartozik.
A zsűri által kiválasztott jelentkezőket 4 csapatba osztják, akik október 3-án kapnak egy briefet a szervezőktől Porotorozban, az erre készített terveket pedig október 5-én prezentálhatják majd. A végső győztest a fesztivál záróünnepségén fogják bejelenteni, ők 5000 euróval lesznek gazdagabbak, a többi résztvevő pedig belépőt nyer a 2013-as fesztiválra.
Múlt héten beszámoltunk róla, hogy Bujdosó Bianka, az ACG social media divíziójának vezetője is részt vehet a versenyen.