Választások előtt – után
2001-08-30
Magyarországon egy év múlva választások lesznek. A kampányidőszakok egyre hosszabbak. A 2002-es választásoké már viszszafordíthatatlanul megkezdődött. Az immár negyedik alkalommal megrendezett Politikatörténeti Nyári Egyetem témája is a politikai kommunikáció volt.
Választások előtt – után
Politikai kommunikáció Magyarországon (is)
[2001.08.30.]
Magyarországon egy év múlva választások lesznek. A kampányidőszakok egyre hosszabbak. A 2002-es választásoké már viszszafordíthatatlanul megkezdődött. Az immár negyedik alkalommal megrendezett Politikatörténeti Nyári Egyetem témája is a politikai kommunikáció volt.
Fiatal még az a demokrácia, amiben élünk, és fiatal az a szakma is, amit úgy hívnak: kommunikáció. Mindezek miatt a politikai kommunikáció is keresi még a helyét. Vitathatatlan, hogy a Fidesz 1998-as választási győzelme során egy helyet már talált magának. Ugyanakkor egyáltalán nem biztos, hogy ezentúl mindig ilyen is lesz. A fiatal demokraták kampánystábjának érdeme, hogy a kommunikációs szakma profi eszközeivel nyúlt a problémához.
Egy kis szociológiai kitérőt kell tennünk ahhoz, hogy a továbbiak érthetőbbek legyenek. Magyarország társadalmi fejlődése átmeneti szakaszban van – halljuk tíz éve. Még mindig nincsenek tiszta értékrendszerek, világosan rögzített funkciójú intézmények. Ez a demokrácia fejlődésének kezdeti nehézségeiből fakad, bár vannak, akik úgy gondolják, a magyar példa egyik fejlődési modellnek sem felel meg, ergo nem demokrácia alakulgat a szemünk láttára. Ezen lehet vitatkozni, ugyanakkor az „értéktelenség” miatt az emberek egészen más eszközökkel foghatók meg. Ezek pedig a külsőségek. Ma Magyarországon nemcsak a mosóporokat, de a politikusokat (és nem az ideológiákat!) is el kell adni. A pártok stratégiáját jelenleg teljes mértékben az eladhatóság határozza meg, ezzel megalapozva a politika piacosítását. Sokkal nagyobb súlya van annak, aki beszél, mint annak, amit mond. A stílus, a megjelenés elviszi a pálmát a mondandó elől. A választópolgárok sokkal inkább hisznek annak, akinek a stílusa a leginkább közelebb áll az egyéniségükhöz.
 |
 |
|
Sikerét a médiának (is) köszönheti
|
Ő már tudja, mire kell odafigyelni
|
A Magyarországon eddig kialakult gyakorlat szerint a politika nálunk leginkább a színházhoz hasonlít. A magyar választópolgárokat ugyanúgy meg lehet nyerni a politikával, mint egy színházi előadással. Ugyanúgy szerepe van a jellemnek, a szövegnek, a „díszletnek” és a „jelmeznek”, mint a világot jelentő deszkákon. A leglényegesebb mégis a történet, a sztori. Ebben a tekintetben az archetípusok mindig nagy sikerre számíthatnak. A szegény szabó legény megható története, a Piroska és a farkas, vagy a Hófehérke egyes elemeinek felfedezése a mindennapi életben az ismerősség érzésével tölti el a hallgatót. Természetesen ez a folyamat a befogadó részéről nem tudatos, annál inkább a gerjesztők, az irányítók oldaláról. Többek szerint az elkövetkező néhány hét éppen arról fog szólni, hogy a pártok milyen dramaturgiát találnak ki a saját színdarabjukhoz. Orbán Viktor 1998-ban már nyert a legkisebb, ugyanakkor igazságot tevő fiú alapmítoszával.
Színes tintákról álmodom…
Elnézve a pártok plakátjait, a logókat, nem kétséges, hogy a színek is meghatározó szerephez jutnak ebben a játékban. Ez ugyanakkor csak a felszín. Vannak színek, melyek egészen más funkciót töltenek be a politikai kommunikációban. Ezek a színek ugyanúgy kulturális mítoszokból és mintákból erednek, mint a fent említett történetek. Ezek nem politikai, hanem kulturális színek. A fehér a győztes konszenzus jele, ugyanakkor lehet hideg és számító is. A fekete a gonosz és a halál színe, ugyanakkor ezzel együtt valaminek a végét, egyben az újrakezdést is jelenti. Tamás Pál, az MTA Szociológiai Intézetének munkatársa (és a nyári egyetem előadója) szerint ez alapján a MSZP vezetői a fekete és a fehér variációit használják, míg Orbán Viktort a fekete és a vörös színek jellemzik.
|
Politikai kommunikáció – angol módra
|
|
Média és politika
|