Vége az FHM-nek
2009-11-10
Decemberben megszűnik a magyar For Him Magazine (FHM), így a Marquard Media érdemi vetélytárs nélkül maradt a havi férfimagazinok piacán. Élt kilenc évet.
A decemberi lesz a For Him Magazine (FHM) magyar kiadásának utolsó lapszáma – döntött a válságra hivatkozva a magazint megjelentető Hearst Sanoma Budapest (amelynek a Sanoma Budapest ötven százalékos tulajdonosa), egyetértésben a tulajdonostárs Hearst Magazines Internationallel, valamint a licenszbeadó Bauer Mediával.
A Sanoma a Kreatív kérdésére eljuttatott válaszában úgy fogalmazott: ebben a kiadói összetételben nem jelenik meg a jövő évtől a lap. Információink szerint a licensztulajdonos nem zárja ki, hogy évek múlva egy másik kiadó újra próbálkozzon a magazin kiadásával.
A kiadó szerint a férfimagazinok piaca nemzetközi szinten és Magyarországon is évek óta nehézségekkel küzd, s ezt a tendenciát a válság csak tovább erősítette. A Sanoma "mélységeiben elemezte a férfi lapok jelenlegi és potenciális piacát", és ennek eredményei azt mutatták, hogy belátható időn belül az olvasói és hirdetési piacon nem várható a trendek olyan mértékű változása, amely a lap nyereséges működtetését tartósan fenntarthatóvá tenné – még ha a lap pozícióját igen erősnek is tartotta a kiadó a szegmensben.
A Kreatív magazin októberi számában megjelent, a médiaipar jövőjéről szóló melléklet félkomoly jóslatai között azt írtuk: 2014-ben szűnik meg az utolsó magyar nyomtatott férfimagazin. A Kreatív akkor azt jövendölte, az utolsó mohikán a Marquard Médiánál levő Playboy lesz, amelyet „évekkel a CKM és az FHM bezárása után” szüntetnek meg.