A Magyar PR Szövetség (MPRSZ) elnöksége felháborítónak tarja és elítéli az Uniomedia és a Nézőpont Intézet Médiatükör 2010. kutatásának utólagos interpretációját és a szervetek azon kommunikációs tevékenységét, amellyel látványosan és szándékosan mélyítik az újságírás és a pr szakma közötti nézeteltéréseket.
Míg a kutatás első közreadása még az újságíró szakmán belüli korrupcióra helyezte a hangsúlyt, addig az „utómunka” már a pr szakmával való viszony irányába "keni el" a felmérés eredményeinek publikálását és hasznosítását. Mi az irányváltás oka? Vajon a túl merészre és az újságíró társadalom számára irritálóra sikeredett kutatási tapasztalás?
Az MPRSZ számára úgy tűnik, hogy a pr és az újságíró szakma egymásnak ugrasztási kísérlete tulajdonképpen a felmérés elsődleges eredményeiről kívánja elterelni a figyelmet, és levezetni a felhergelt zsurnaliszta indulatokat. A bátor kutatók megrettentek felmérésük következményeitől, gyorsan visszakoztak, majd egy periférikus jelenséget felfújva - és egy külön rendezvénnyel még nyomatékot is adva az irányváltásnak - próbálnak más jelentőséget és következményeket teremteni.
Az MPRSZ elnöksége értetlenül áll azon tény előtt is, hogy a kutatás értelmezéséről szóló konferenciára csak a megbízói oldal képviselői kaptak meghívást, a szervezők sem a szövetség képviselőit, sem pedig - az Uniomédián kívül - egyetlen pr-ügynökség képviselőjét nem hívták meg. Ráadásul a szervezők a pr szakma értelmét a sajtópublicitás generálásában deklarálják, holott szakmánk – amelynek spektruma a reputáció menedzsmenttől a Public Affairs tevékenyégen és krízis kommunikáción át a CSR kommunikációjáig terjed, ennél sokkal szélesebb és mélyebb!
Nem a kutatás eredményeit vagy annak aktualitását, jogosságát vitatjuk, hanem a kutatási eredmények felhasználásának módját és a két cég által alkalmazott interpretációkat. Szükség van a hazai média vizsgálatára, minden „tükörbe nézés” hasznos információkkal járulhat hozzá a bajok, a meglévő problémák felszámolásához vagy enyhítéséhez. Akkor, ha a kutatókat a konstruktivitás és a jobbító szándék vezérli. A MPRSZ szerint méltatlan a kutatóhoz és a pr ügynökséghez is az, hogy nem a bajok csökkentésére törekednek, nem a megoldást segítik, hanem a viszály-szítás és az etikátlan üzletszerzés jegyében cselekednek.
A Magyar Public Relations Szövetség értetlenül áll az utóbbi időben fel-felbukkanó, a pr szakma gyakorlóit, illetve az újságírók és a pr szakemberek kapcsolatát kritizáló, a szakmák közötti viszályt fejleszteni, elmélyíteni kívánó törekvések és megnyilatkozások előtt. Minden szakmának vannak kevéssé felkészült gyakorlói, műveletlen, néha etikátlan szakemberei, de nyilván egyetlen szakmát sem a kontárok alapján ítélünk meg. Ismerünk tehetségtelen újságírót, fontoskodó szerkesztőt, etikátlan kutatót és álságos elemzőt is, mint ahogy a pr szakmában is találhatunk ilyen szakembereket. Miként azonban sem az újságíró szakmát, sem a kutatóintézeteket, sem az elemzőket vagy politológusokat a tudatlanok és a kontárok alapján ítélünk meg, így a pr szakmát sem lehet azonosítani a jogosan kritizálható gyakorlatokkal vagy személyekkel.
A Magyar Public Relations Szövetség felszólítja az Uniomédiát és a Nézőpont Intézetet, hagyjon fel a pr szakma lejáratásával, ne terjesszen valótlanságokat a szakmáról!
Mivel a kutatás és mostani utóélete is arról tanúskodik, hogy a testvérháború gerjesztőinek nincs teljes képük a pr szakma mibenlétéről, ezért a Magyar Public Relations Szövetség készséggel felajánlja szakmai segítségét, oktatását, szakértői közreműködését az Uniomédia és a Nézőpont Intézet munkatársai számára.
MPRSZ Elnökség
|