Víz és bor

Nem! Ez a válaszom azoknak a finnyásaknak, akik azt gondolják, hogy a politikai reklám stílusa, eszközei manapság egyre durvulnak. Ha nem osztod e nézetemet, gondolatban menj vissza a történelemben! Állj meg Crassusnál például, aki Spartacus leverése után a Róma és Capua közötti utat 6000 rabszolga keresztre feszített testével dekorálta ki. Az igen szemléletes politikai reklám hatására az életben maradt rabszolgák már nemigen gondoltak többé lázadásra. Így működött az ókori Rómában a közterületi reklámozás. (Talán azért, mert a feljegyzések sajnos arról nem szólnak, hogy élt volna akkortájt egy Rádayssus nevezetű szenátor, aki szerint a reklám prostituálja az utcát.)

De van saját példánk is. 998-ban polarizálódott a magyar: kereszténység vagy ősi pogányság? István nem rendezett ellenlábasával vitaesteket a tévében, hanem egyszerűen felnégyeltette Koppányt, és megrendelte kihelyezését az ország négy pontján. Győrött, Veszprémben, Esztergomban és Gyulafehérváron, a legforgalmasabb helyeken: a városkapukon. A Szonda Ipsos korabeli felmérése szerint ez volt akkor az év leghatásosabb reklámkampánya. És ez is politikai reklám volt! Szinte mindenkit meggyőzött a kereszténység felvételének történelmi szükségszerűségéről.

1514-ben meg Dózsa kivégzése volt az év politikaireklám-akciója. És folytathatnám. E gyakorlathoz képest a mai eszközök játékszerek, ugye? Nemhogy durvulna hát, éppen hogy szelídült mára a dolog. Hisz manapság csak szellemi síkon feszítik keresztre, csak szóban tépik ízekre és vice versa feljelentgetésekkel ültetik tüzes trónra egymást a jó politikusok. A modern kultúra jegyében e modern kultúremberek.

A mi politikusaink ön- és közveszélyes tévedése, hogy amikor megnyernek vagy elveszítenek egy választást, azt hiszik, hogy egy választás után vannak. Miközben épp ellenkezőleg: egy választás előtt állnak. Amire csak négy év múlva döbbennek rá. Mit mondjunk erre? Más kárán tanul az okos. Intő jel, hogy a magyar politikusok a sajátjukon se.

Egyébként Kossuth szerint „Népbizalmat nem lehet improvizálni. Az csak tettekkel vívható ki.” Hadd tegyem hozzá, a népbizalmatlansággal is hasonló a helyzet. Ha a teljes politikusi garnitúra – ellenzék és hatalom – négy évig nem ért vagy nem akar érteni ahhoz, amit csinálnia kellene, egymással és önmagával foglalkozik az ország gondjai helyett, az sokkal erősebb tényező annál, mint hogy ők ennek az ellenkezőjét bizonygatják szavakkal egy viszonylag rövid reklámkampány keretein belül. Ha egyes vezető tisztségviselőkből árad a dilettantizmus, mint kanászbojtárból a fokhagymaszag, az legalábbis elgondolkoztató a következő voksolás dolgában. R. Székely Juliannát idézve: „Hülyékből ugyanis csak úgy lesznek miniszterek, ha egy nép eleve hülyéket választott meg a kormányzásra, vagy olyanokat, akiktől várható volt, hogy hülyéket is ki fognak nevezni, hadd legyen cirkusza a népnek, míg ők a családi kassza ügyeit intézik.”

Az áru legjobb ellenreklámja maga az áru. Hogyan ne lenne mélyen igaz ez a politikára, ha a gazdaság területén helytálló? Ha egy politikus többször nem mond igazat, akkor egész megítélésére a farkast kiáltó fiú esete válik érvényessé. Vagyis, ha történetesen egyszer majd igazat mond, már senki nem hisz neki.

Mindezekért azután, ami a leginkább szembetűnő, az a kampány totális feleslegessége, szükségtelensége. Hisz már a kezdetekkor világos volt, hogy a végső siker vagy sikertelenség dolgában a legkevésbé sem a reklám dönt, sokkal inkább a magasabb durvasági és alattomossági kvóciens.

S ami a választási reklámokat illeti? A szereplők a gazdasági reklám – megfejthetetlen okból rájuk nem vonatkozó – etikai kódexének szinte minden lehetséges szabályát megszegik. A tisztességes verseny követelményei, az általánosan elfogadott erkölcsi-etikai normák követése, a fogyasztó megtévesztésének, félrevezetésének tilalma, az összehasonlító reklám szabályainak betartása, a reklám reklámjellegének azonosíthatósági követelménye, a konkurens portéka hitelének rontását tiltó rendelkezések, továbbá, hogy reklámozás telefonon, mailen kizárólag a címzett hozzájárulásával történhet… nos, ezek nem játszanak főszerepet mostanság. Ad némi pikáns ízt a dolognak, hogy „békeidőben” a politikai reklám mostani művészei szabályozzák, lehetetlenítik el restrikciókkal a gazdasági reklámot, amely kb. ötezer-hatszázszor etikusabban kommunikál, mint ők, a Nagy Szabályozók. Vízprédikálással kombinált borivás szenvedő tanúi vagyunk, barátaim! Amíg a kereskedelmi szólásszabadságot korlátozzák, addig a politikai szólásszabadosságot pártolják.

Barátkozz meg a valósággal: a politikai reklámnak nincs etikai kódexe. Ahhoz ugyanis etikájának kellene lennie. De azt még a köztársasági elnöknek sem sikerült kicsiholnia a bősz gladiátorokból.

Utószó:

Az ember csukott szemmel csókolózik. De nyitott szemmel választja meg, hogy kivel. Itt a választás. Tágra nyitott szemeket mindenkinek! Mit is kívánhatnék egyebet?