Zámbó Jimmy előfutára volt Donald Trumpnak
2017-02-22
33 magyar médiában töltött év után Pallagi Ferenc, a rendszerváltás utáni magyar újságírás kulcsfigurája visszavonult. Ő írta le Galambos Lajos nevét először a magyar sajtóban, és őt dobta meg Grespik kenyérrel a tévében. Szerinte az ötvenes évek térnek épp vissza, a magyar média pedig ott rontotta el, hogy küldetésnek fogta fel az újságírást, és közben elvesztette a kapcsolatot a társadalommal. A Kreatív magazin 25. születésnapi mamutszámának cikke.
Pallagi Ferenc lement Mádra, és most már ott is marad.
Mád egy község a tokaji borvidéken, több mint 2000 lakossal. Az elmúlt 10-15 évben sokat fejlődött, Gusteau nevű éttermét például a Gault&Millau Magyarország legjobbjának választotta tavaly, ott van Pallagiéktól három háznyira. Mád a környék egyik leggazdagabb faluja lett, ennek ellenére a lakosság kétharmadának járna valamilyen formában segély. Pallagi kiautózik értünk (illetve később visszavisz minket) a szerencsi vonatállomásra, a gyár mellett elhaladva mondja, hogy annak az 1500 embernek, akit onnan elbocsátottak évekkel ezelőtt, feltehetően azóta sincs állása. „Nekik magyarázzon a sajtószabadság jelentőségéről!” Na, nem azért, mintha az nem lenne fontos, teszi hozzá. De a társadalmi kommunikációban szerinte valami nagyon elcsúszott.
A média nem visz új eszméket a társadalomba
Pallagi Ferenc a magyar újságcsinálás elmúlt 30 évének egyik legfontosabb alakja, a modern magyar bulvár megteremtője, bár ő maga inkább úgy fogalmaz, hogy jó szakemberként megtanult kommunikálni a publikummal, azaz odafigyelni az ügyfeleire, illetve mindennek piaci stratégiát teremtett. Szerinte egyébként a magyar értelmiségre jellemző képmutatás azt gondolni, hogy például az Index és a 444 nem bulvár. Hatalmas trükk volt az RTL részéről annak idején, mondja, hogy kereskedelmi híradónak kezdte esti bulvárműsorát nevezni. Mint amikor az angol lord elalszik a fotelben, és az ölében fekvő Times alól kicsúszik a Sun, idéz fel Pallagi egy régi brit reklámfilmet. Az Indexet a kétezres évek egyik legjobb magyar bulvártermékének tartotta. Nagyon szereti a 444-et, napi szinten fogyasztja és hitelesnek tartja, bár azt hozzáteszi, hogy szakmailag nagyon látszik rajta, hogy nincs rá elég pénz.
„A bulvár a médián belül a giccs: szórakoztató ipar.” Pallagi pedig mindig odafigyelt az emberekre. „Tudomásul vettem, hogy a média terméket állít elő, nem pedig küldetést teljesít” – mondja. Legnagyobb újításának azt tartja, hogy a kilencvenes években felismerte - miután megjárta a Bild, a Sun és a Mirror szerkesztőségeit -, hogy semmit nem kell feltalálni, hanem mindannak, ami működik Németországban, Angliában és Amerikában, meg kell csinálni a magyar emberekre optimalizált mixét. „Sem a bulvár, sem másfajta média nem alkalmas arra, hogy új eszméket, új ideákat vigyen be a társadalomba. Arra alkalmas, hogy a társadalomban meglévő, formálódó ideákat, eszméket fölerősítse.”
És Pallagi azt is elismeri, hogy a sikeres politikushoz hasonlóan a sikeres média is a társadalommal való párbeszédre építheti csak hatékonyságát.
„Arra világéletemben nagyon vigyáztam, hogy ismerjem a társadalmi közeget, amelyben élek, amelyet ki akarok szolgálni. A falusi kocsmába bekönyököltem a pult mellé, és amit ott láttam, azt felhasználtam akkor, amikor egy szerkesztői döntést hoztam. Amikor a buszon utaztam, akkor a mellettem lévő párbeszédből, ki tudja, mikor, talán egy év múlva születhetett egy döntés” – mondja Pallagi, aki mellékesen azt is megjegyzi, hogy ő írta le először Galambos Lajos nevét a magyar sajtóban. Még a nyolcvanas években történt, amikor egy sarkon belebotlott egy kis erősítőkről játszó utcai zenekarba, amely a kazettáit árulta az embereknek. Beszélgetni kezdett a zenekarvezetővel, másnap pedig írt belőle tizenöt sort az Esti Hírlapba.
Munkába megyek vagy onnan jövök?
Galambosból aztán Lagzi Lajcsi lett. Pallagiból pedig nem sokkal később, 1989-ben már a Nap-kelte alapítója, illetve a Mai Nap kiadói vezérigazgató-helyettese. Ugyanis már akkor nemcsak az újságírás érdekelte, hanem a szélesebb értelemben vett lap- és médiacsinálás: a hirdetés, a terjesztés, a piaci közeg stb. Kezdetben nem is akart újságíró lenni. És a mai napig a borkészítés az egyik legnagyobb szenvedélye. A kilencvenes években a szőlőjét is ő művelte, de aztán eladta a földjét, nem tudta fenntartani. Ma már megveszi az éppen legjobb szőlőt, és abból készíti furmintját, néhány száz palackot évente.
Az alföldi születésű Pallagi Ferenc szőlész-borász technikumban tanult „trágyamérnöknek”, ahogy mondja, utána egyetemen történelem-népművelő szakon végzett a hetvenes években. Dolgozott könyvtárosként és tanárként is. A nyolcvanas évek elején lett újságíró az akkori barátnője tanácsára, miután felajánlottak neki egy nagy presztízsű vezető népművelői állást, és ő rájött, hogy nem akarja elvállalni, őrlődött. Úgyhogy besétált a Blaha Lujza téren a Népszabadság székházába néhány kézirattal a kezében. Úgy hallotta, ott írják az újságokat.
„Rájöttem, hogy nem szeretnék a magyar elit értelmiség értékrendje szerint élni. Első generációs vagyok. A szélesebb nagy családban én voltam az első, aki leérettségizett. Nagyon más csomaggal jöttem ebbe a világba. Tudomásul vettem, hogy szakmát gyakorlok, amelynek tudom a fogásait. Ha én tudok követ faragni, akkor döntés kérdése, hogy nonfiguratív vagy figuratív szobrokat fogok előállítani” – mondja Pallagi, aki azonban nem csupán a bulvármédiát tanulta meg eredményesen működtetni, hanem kezdettől fogva, sőt a mai napig politikai publicista is, illetve szakíró. És bár mindig kívülállónak érezte magát értelmiségi körökben, később tíz évig tanított az egyetemen sajtótörténetet és szerkesztést.
Egyébként annak a sajtótörténeti pillanatnak is része volt, amikor Grespik László kenyérrel dobálózott egy tévéadásban. Ő volt az egyik, akit megdobott. Tíz évig dolgozott a Nap-keltének, amelynek műsorvezetője és szerkesztője is volt. „Akkor a mainstream média csúcsának számított, hogy egy reggeli politikai műsorban szerepelsz. Kíváncsi voltam, hogy meg tudom-e csinálni. Aztán amikor egy éjjel munka után hazafelé a taxiban elaludtam, majd felriadtam, és a sötétben nem tudtam, hogy épp munkába megyek vagy onnan jövök, akkor úgy éreztem, hogy kicsit le kell állni” – emlékszik vissza.
Jimmy felrobbantotta a magyar sajtót
1992-ben rúgták ki a Mai Naptól, ’93-tól a Népszava felelős szerkesztője volt, majd utána a Vasárnapi Hírek főszerkesztője. Ott dolgozott a narancsos Nádori Péterrel és Weyer Balázzsal is. 1997-ben ment a Blikkhez. Hét évig vezette a lapot, és ezalatt megötszörözte az eladásokat. 2004-ben átment a konkurenciához, az egykori Mai Nap utódkiadványához, a Színes Bulvár Laphoz, amit átmárkázott Borsra, majd közel négyszeresére növelte az eladásait. Majd jött a válság.
De Zámbó Jimmyhez foghatót Pallagi sem előtte, sem utána nem tapasztalt a magyar médiában.
„Ha tetszik, Trump sikerének előfutára volt. Felrobbantotta a bulvármédiát. Elképesztő módon mozgatott meg valamit a társadalom alávetett rétegeiben.” Zámbó Jimmy 2001. január 2-án halt meg. Pallagi Ferenc az ezt követő 48 nap alatt 47 címlapot csinált Zámbóval. A tizedik napon mást tett ki, mert nem akarta túltolni a témát, de azzal ötven százalékot esett az eladás, úgyhogy egy napra rá megint Jimmy volt a címlapon. Ezalatt 80 százalékot nőtt az eladás. Jimmy előtt 110 ezer volt a napi átlagpéldányszám, a 47. címlap után 180 ezer, és ezt Pallagi szinten is tartotta, illetve tovább növelte. Bő fél évre rá történt a 9/11, ami az a ritka nemzetközi esemény volt, amely a magyar embert is érdekelte. Akkor már 250 ezer példányban ment a Blikk, de a leomló toronyházak címlapját 370 ezren vették meg. Csinált egy éjszakai különszámot is.
Mr. Pallagi, a lot of money
„A 9/11 nagyot durrant, de nagyon gyorsan el is múlt. A második héten már nem tudtam eladást csinálni. A bulvár vevői rendkívül hűtlenek. Naponta több mint 30 százalék az impulzusvásárló, aki nem brandet vesz, hanem sztorit. Mindig. Az utcai árusításnak ez az egyik velejárója. Egy jó címlap 10-15 százalékot csinál napi eladásban. És egy rossz címlap ezt el is veszíti. Egy 250 ezer példányos újságnál 12 százalék az plusz vagy mínusz 30 ezer újság. Mr. Pallagi, a lot of money, ahogy egyik mesterem, Martin Kall mondta egykor. Ezt képzeld el egy 3 milliós Sunnál.”
Pallagi szerint a kontent a legdrágább dolog a médiában. „Az internet elkövette azt a kardinális nagy baromságot 25 éve, hogy azt mondta: a kontent az ingyen van. Ennek az illúziónak a következménye, hogy aki ma kontentet állít elő őrületes költségekkel, az nem tud pénzt keresni, míg az keresi magát gennyesre a médiában, aki nem állít elő tartalmat, hanem élősködőként rátelepszik.”
A Blikk az utolsó napon, amit Pallagi ott töltött, 258 ezer példányban ment. 1997-ben, amikor Pallagi odament, 57 ezer példányban ment. A Borsot 2005-ben 31 ezerrel kezdte, és 108 ezer volt a csúcson. A Blikk most 100 ezren van, a Bors 65 ezren volt tavaly év végén, amikor Pallagi nyugdíjba vonult a Lapcom éléről.
Az eladások 2008 környékén, a válság idején kezdtek visszaesni, a vásárlóerő fokozatosan elveszett. „A bulvárlap a legárérzékenyebb. Az elmúlt 20 évben a hónap utolsó 3-4 napjában az eladások elkezdtek lefelé menni, 3-4 százalékot estek, mindig. Ám a fizetés miatt a hónap elején mindig automatikusan megugranak. 2008 után felgyorsult a csökkenő folyamat, most a hónap huszadik napja környékén kezd lejjebb menni, és a hónap végén 10 százalék a visszaesés” – magyarázza Pallagi. És hogy mennyi van még a nyomtatott bulvár formátumában? 10 év még biztos, mondja, és önt egy kicsit a borából.
Nyilvánossággal itthon nem lehet senkit megbuktatni
„Talán nagyon nagy gazembernek nem kellett lennem az elmúlt 33 évben. Sokszor szerencsém volt, sokszor jó helyen voltam, hogy ezt megússzam, sokszor nem voltam elég fontos, hogy beledarálódjak a rendszerbe” – mondja, majd amikor megkérdezem, hogy voltak-e olyan erkölcsi határvonalak, amelyeket igyekezett tiszteletben tartani a bulváron belül, azt válaszolja, hogy három volt.
„Gyerekkel nem szórakozunk. Sose engedtem gyereket kiszolgáltatott helyzetbe kerülni, pedig adódott volna alkalom, sokat kereshettem volna ezzel. Semmiféle rasszizmusnak a nyomát sem engedtem az újságba. Mi a betörők után rohangáltunk, és nem a cigány betörők után. Ha valaki a legkisebb utalást tette a faji felhangokra, azt kirúgtam. És nem lehetett vallási kérdésekkel sem szórakozni. Semmilyennel” – mondja, majd rögtön utána tisztázza is: mindezek betartásának nagyon komoly üzleti oka van. Ugyanis nem teheti meg, hogy megossza az ezekre a kérdésekre érzékeny publikumot. Nem éri meg pénzügyileg. Épp ezért nem működik üzletileg Magyarországon a politikai bulvár sem.
„A rendszerváltás után rögtön olyan radikálisan megosztottá vált a társadalom, hogy a bulvár elkezdett attól félni, joggal, hogy valamelyik oldalhoz odaszorítják. A bulvárnak szüksége van a jobboldali és a baloldali vásárlóra is. Erre én is tudatosan vigyáztam. Az is kiderült, kipróbáltam ugyanis, hogy Magyarországon politikai botránnyal nem lehet újságot eladni. Nem érdekli az embereket. Amikor mi kipereltük azt, hogy a Horn hogyan tett prémiumokat a miniszterei zsebébe, akkor gyenge közepes eladást csináltunk. Pedig ez egy közepesen fejlett banánköztársaságban is nagy botrány. Milyen társadalmi ellenállás van a mostani korrupcióval szemben? Semmilyen. A magyar társadalomnak nincs egy szilárd erkölcsi értékrendje, amivel politikai kurzusokat tudna megbuktatni a nyilvánosság. A mi értékrendünkben természetes, hogy lop és hazudik egy politikus.”
Ezt nevezte Aczél elvtárs differenciált nyilvánosságnak
Az elmúlt hónapokban tett nyilatkozataiban Pallagi egyrészt erősen bírálta a kormány médiában történő agresszív térfoglalását, másrészt a rendszerváltás utáni magyar médiáról úgy általában nyilvánult meg egyrészt kritikusan, de leginkább lemondóan. Nem tagadja azt sem, hogy ez némileg fel is gyorsította, vagy legalábbis megkönnyítette számára a visszavonulást.
„A sajtószabadság nem a tartalmak megjelenítésének szabadságát jelenti csak, hanem a hozzáférés szabadságát is. Az a mondás, hogy ma a média demokratikus, mert nincs olyan vélemény, amit valahol ne lehetne megírni. Ez igaz. Ezt nevezte Aczél elvtárs differenciált nyilvánosságnak. A Béke és szocializmus című 650 példányos pártelméleti folyóiratban olyan szövegek jelenhettek meg, hogy elpirultál és a hátad mögé pillantottál, hogy nem visz-e el a rendőr, miközben olvasod. De a 800 ezres Népszabadságnak a kerületébe sem lehetett volna menni ugyanazzal a kézirattal. Ott is elmondhatták, hogy minden megjelenhet. Az Élet és Irodalomnak is belőtték azt a 60 ezres nyilvánosságot, amellyel a pesti belvárosból és a vidéki egyetemi campusokból nem ment ki. Pedig kétszer annyi is elment volna belőle. Ha az ország 20-30-40-50 százalékának a véleménye egy blogon jelenhet meg, akkor baszhatom a tartalom megjelenítésének a szabadságát. Ezt a demagógiát milliószor végighallgattam a 70-es és 80-as években” – mondja Pallagi, és hozzáteszi, hogy a sajtószabadság korlátozása akkoriban elsősorban úgy zajlott, hogy a rendszer kezében volt minden eszköz, a nyomdák, a papír, a papírelosztás – még akkor is, amikor a rendszer már roskadozott.
„Én úgy látom, hogy nem a 80-as évekhez térünk most vissza, hanem az 50-es évekhez. 52-ben, aki a Szabad Népnél volt újságíró, az szolgálni akarta a rendszert, mert vagy hitt benne, vagy egzisztenciális megfontolásból kénytelen volt hinni benne. Ezek az ifjú janicsárok, akiket kiképez magának ez a kormánykurzus, azok újra hisznek a rendszerben, vagy egzisztenciális okokból hinniük kell benne. És ugyanaz a tempó van, mint a Szabad Földnél. Mi folyamatosan azon trükköztünk, hogy hogyan lehetne kicsit kijátszani a rendszert. Elmenni a falig, aztán a réseken tovább, ahogy akkoriban mondtuk. És a sorok között írni. Ezért kellett megtanulni jól írni. Úgy lehetett az ember ismert és kedvelt újságíró, ha jól írt, és megtanulta azokat a nüanszokat, amikkel a sorok között is tudott hatni.”
Pallagi az egyik legaljasabb húzásnak és a sajtószabadság elleni egyik legdurvább támadásnak az MTI ingyenessé tételét tartja. „Ha van egy kis rádió, amely elér 40-50 ezer embert, és azt mondják neki, hogy az addigi egyik legnagyobb költségtételed, nevezetesen a híreknek a beszerzése, holnaptól ingyenes, nem engedheted meg magadnak, hogy ne vedd igénybe ezt az ingyenes szolgáltatást. Nem véletlen, hogy ma már komplett szolgáltatást ad az MTI. Ha megrendeled, hogy milyen közönségnek, hány percet akarsz, akkor konyhakészen felmondva küldik el neked” – mondja, és szerinte ez a helyzet radikálisan romlani fog az elkövetkező 10 évben.
„De majd konszolidálódik ez a rendszer is, mint az előző” – mondja. Csak ő ezt már nem várja meg, teszi hozzá.
A pénz nem a bankban van
Pallagi ennek ellenére nem hisz abban, hogy ezzel hatékonyan befolyásolni lehet a társadalmat. „Nem gondolom, hogy nem fog évtizedes, nehezen helyre hozható károkat okozni, de azt a célt, hogy központilag vezetett közvélemény legyen, ami a 60-70-es években volt, ma már ezt nem lehet megcsinálni. Ez inkább arról szól most, hogy a politika körül sertepertélő professzionális tolvajok megvezetik a médiához nem értő politikai aktorokat azzal az ígérettel, hogy szállítják az egységes közvéleményt, melynek fejében mérhetetlen sok pénzt lenyúlnak. És mire kiderül, hogy ez nem járható, addigra az a pénz már rég el van lopva.”
Még komolyabb problémának tartja, hogy újabb hasadás alakult ki a társadalomban: az internet és az interneten kívüli világ között. Magyarországon jelenleg 2 millió ember még semmilyen kapcsolatba nem került az internettel. Ehhez hozzájön becslése szerint még 2 millió, aki látott már internetet, esetleg a gyereke asztalán, de ő maga ezen a világon kívül áll, nem tudja használni. Ehhez érdemes hozzávenni azokat, akik nem tudják értelmezni, teszem hozzá. Ez a 4 millió teljesen kívül áll az internet világán. Miközben szintén milliós azoknak a száma is, akik egész életüket az okoseszközökre fűzték fel. És ez a két világ mára teljesen párbeszédképtelenné vált egymással, mondja.
Pallagi a mai napig rendszeresen ír politikai publicisztikákat, és mindig meggyőződésből. „A mi szakmánkban az elérhető legmagasabb teljesítmény, hogy újságíró vagy. Főszerkesztő, alszerkesztő, kiadó vagy osztályvezető, az mindegy. Akkor fogják rád mondani, hogy újságíró vagy, ha írsz. És nem a bankban van az újság pénze. A hitelesség a médiában a legmasszívabb tőke. Abban van a tőke, hogy hisz benne az olvasó. És amíg hisz benne, addig meg fog maradni. Ha már nem hisz, akkor bármit csinálhatsz, be fog zárni.”
Ez a hosszú cikk a Kreatív 25. születésnapi gigaszámában jelent meg. Nyomtatva sokkal jobb olvasni, ráadásul ott még sok ilyen cikk van mellette! A szülinapi szám 1000 forintért kapható országszerte számos Relay és Inmedio újságosnál (itt listáztuk a terjesztési pontokat), online pedig itt rendelhetsz belőle.
Puskár Krisztián