Csaknem öt év után azt hiszem, méltányolható elhatározás, hogy nekem ebből elég volt. A Kreatív nevű kisbolygóból. Tudom, vannak sokan, akik évtizedeket húztak le az iparban, ráadásul ők nemcsak cöcögnek és élcelődnek mások limlomján, hanem gyártják a magukét, szalagnál, munkaruhában, neonfénynél. Szívem szakad meg értük.

A survivalist olyan ember, aki bunkert ás a kertjében, abba levegőszűrőt és sugárbiztos csapóajtót épít, és reméli, hogy mégis lesz atomháború, mert különben hiába ásott. A reklámkerülő ennél olcsóbb megoldásokkal is beéri: tévé kikapcs, adblock bekapcs, a spam pedig legyen a Thunderbird dolga. Nemcsak olcsóbb, de az előny azonnali, ugyanis reklámháború nem lesz, hanem van.

Futótűzként, úgymond, terjed a híre Sao Paolónak, a hősök városának. Tudniillik ott betiltották az óriásplakátot en bloc, és nevezék ezt clean citynek, tiszta városnak. Ami nyilván túlzás, Sao Paolo koszos egy város, van például három repülőtere, és a közlekedést főleg autóval meg busszal oldják meg. De óriásplakáttól mentes, az tény.

Ebből a rovatból úgy tűnhet, a magyar reklámszakma a világ kloákája, ahol felmagasztalandó kivételként jelenik csak meg a kreativitás, vagy legalább a butaság hiánya. Pedig ha pár évet visszatekintünk, meglepő fejlődést és okosodást látunk. Talán mégsem ragadtunk mindkét gumicsizmánkkal a mocsárba.

Ebből a rovatból úgy tűnhet, a magyar reklámszakma a világ kloákája, ahol felmagasztalandó kivételként jelenik csak meg a kreativitás, vagy legalább a butaság hiánya. Pedig ha pár évet visszatekintünk, meglepő fejlődést és okosodást látunk. Talán mégsem ragadtunk mindkét gumicsizmánkkal a mocsárba.

Amióta az eszemet tudom, olvasom a HVG-t. Hűvös, félszívű ragaszkodással veszem meg minden héten. Nem fizetek elő, mert annyira nem jó; noha egyszerűbb és olcsóbb volna persze, mint egyenként beszerezni, de hát ilyen az egész HVG-fíling. Lehetne tartalmasabb meg érdekesebb, de megszoktuk már ilyennek, mint idős házaspárok egymás bogarait, nem bolygatjuk, úgysincs jobb. Tényleg nincs. Ha lenne is, hülyén lenne tördelve, furcsa papírra, idegesítő színekkel. Nagy úr a megszokás.

Amióta az eszemet tudom, olvasom a HVG-t. Hűvös, félszívű ragaszkodással veszem meg minden héten. Nem fizetek elő, mert annyira nem jó; noha egyszerűbb és olcsóbb volna persze, mint egyenként beszerezni, de hát ilyen az egész HVG-fíling. Lehetne tartalmasabb meg érdekesebb, de megszoktuk már ilyennek, mint idős házaspárok egymás bogarait, nem bolygatjuk, úgysincs jobb. Tényleg nincs. Ha lenne is, hülyén lenne tördelve, furcsa papírra, idegesítő színekkel. Nagy úr a megszokás.

Kész, vége, nincs több. Tévészpotokról én már, azt hiszem, nem írok többet. Nem ideológiai megfontolásból, hanem mert nem nézek tévét. Már jó ideje nem. Ennek okai részben a borzalmas műsorok, részben a köztük lévő borzalmas reklámok. Tévét nézni nem versenyképes elfoglaltság. Nem hatékony. Se szórakozásként, se tájékozódásként.

Kész, vége, nincs több. Tévészpotokról én már, azt hiszem, nem írok többet. Nem ideológiai megfontolásból, hanem mert nem nézek tévét. Már jó ideje nem. Ennek okai részben a borzalmas műsorok, részben a köztük lévő borzalmas reklámok. Tévét nézni nem versenyképes elfoglaltság. Nem hatékony. Se szórakozásként, se tájékozódásként.

Az ihletett copywriter szereti anyanyelvét, és gyengéd hozzá. Nem reta rdált gyerekként legózik vele, hanem elülteti a szótőt, trágyázza, öntözi. Megvárja, hogy kinőjenek természetes toldalékai, és életképes virágként nyújtja át szerzeményét.