Léggömbvadászat
2007-04-05 12:00:00
Az új OTP-szpotot végignézve elsőre és másodikra is azt hittük, hogy a Sony Bravia remek kampányának újabb elemét látjuk a tévében. Kicsit gyorsan jött a legutóbbi után, de sebaj. Hát, tévedtünk. Nem azt láttuk ugyanis, hanem egy, khm, „áthallásos” kreatívmunkát. Aminek ráadásul, így még értelme sem túl sok van.
Terápia 2007
2007-03-05 12:00:00
Képzeljük magunkat egy FMCG-cég vezetői ülésére, ahol egy új termék bevezetését egyeztetik. A vezérigazgató mellett jelen van a gazdasági vezető, a marketingigazgató a termékfejlesztésért felelős vezető és a gyártási, logisztikai hátteret biztosító szakember is. Valamikor az ősszel szeretnének a nyilvánosság elé lépni és beindítani kampányukat. A kommunikációért is felelős marketingvezető számára tehát fontos: pontosan tudja milyen üzenetet és kinek kell eljutatnia ahhoz, hogy sikerre vihesse a sok munkával és fejlesztési költséggel létrehozott termékkel.
Úri hobbi
2007-02-10 12:00:00
Tavaly év végén Széles Gábor úgy döntött, beleavatkozik a tulajdonában lévő Magyar Hírlap szerkesztőségi irányvonalának meghatározásába. A hírek szerint bizonyos személyi kérdésekben nem tudott megállapodni a lap korábbi főszerkesztőjével, Szombathy Pállal, ezért a szerkesztőség egy része – főmunkatársak, publicisták, s maga a főszerkesztő is – elment a laptól.