150 millióból rendezik augusztus huszadikát
2010-07-30
Az augusztus 20-ai rendezvény biztosítását egy három cégből összeállt konzorcium végzi, bruttó 70 millió forintért – a zárt tender eredményéről a Napi Gazdaság számolt be.
Arról a Kreatív Online is írt, hogy egy hónappal az augusztus 20-ai rendezvények előtt még nem lehetett tudni, hogy melyik cégre bízza az állam az országos ünnepség szervezési és kommunikációs feladatait. Akkor a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) úgy tájékoztatott, hogy azon feladatok esetében, melyet a tárca maga is el tud végezni – ilyen például a kommunikáció – semmilyen szerződést nem kötött, és nem is áll szándékában kötni. A minisztérium több felajánlást is kapott, a szombathelyi Kopula ’96 például a tűzijáték technikai feltételeit és kivitelezését vállalata. A Napi Gazdaság úgy tudja, az államalapítási ünnepséget 150 millió forintból rendezik az idén, ebből az államot 120-130 millió forint terheli. A tűzijáték értéke nettó 50 millió forint, a KIM a költségek áfáját vállalta át.
A lap arról is értesült, hogy eredménnyel zárult a rendezvény biztosítására szóló zárt, meghívásos közbeszerzési eljárás: a bruttó 70 millió forint értékű megbízást az Edex Hungary, a Valton-Sec és a rendezvénytechnikával foglalkozó GEM cégekből szerveződött konzorcium nyerte el.
A kormány szerdai ülésén elfogadta az idei augusztus 20-ai ünnep programját, a KEHI pedig vizsgálatot indított a korábbi állami rendezvények, különös tekintettel az augusztus 20-ai ünnepségek hátterével kapcsolatban.