A fejlődés tényleg fausti alku?

A Kreatív online nemrég elgondolkodtató írást közölt a digitális bennszülöttek, avagy a Z (és Alfa) generáció gondolkodásának, információ feldolgozásának szignifikáns átalakulásáról, e téma kapcsán nem kisebb összefüggést is felvetve, mint hogy korunk információ technológiai változásai milyen hatást gyakorolnak civilizációnkra, avagy, a szerzőt idézve „ a digitalizáció összeségében negatívan hat-e az emberiség fejlődésére”.

Hivatkozott cikkében a szerző, Mizsur András számos érdekes aspektust, mind filozófiai-történeti, mind lehetséges hétköznapi következményeket, változásokat említ. Igazságát és a problémafelvetés drámai aktualitását gyakorló egyetemi oktatóként, tapasztalataimmal és véleményemmel szeretném alátámasztani, illetve felvetéseit részben továbbszőni. Mindezt szavaihoz fűzött megjegyzésekkel teszem meg, lehetővé téve az olvasónak a két írás könnyebb együttes értelmezését és ismétlések elkerülését.

„Gondolta volna, hogy a digitális bennszülöttek idegrendszere már másképpen működik, mint a harmincasoké?” – szól a cikk felütése. Ez ma számomra már nem kérdés. Velünk él egy korosztály, amelynek tagjai olyannyira, más forrásokból, más módon és más céllal szívják le és dolgozzák fel a világ információit, hogy ez előbb-utóbb minden bizonnyal nem csak szellemi, hanem biológiai értelemben is kihat idegrendszerükre. A folyamatot a harminc pluszosok se követni, se megérteni nem tudják. A digitalizáció nem csak az agyat mint szervet „huzalozta újra”, hanem annak működését (az „operációt”) ugyanúgy, mint az outputot, a megszülető gondolatot. A fókuszáló képesség lerövidülése csak kezdeti tünet, bár nem elhanyagolható következményekkel – utalnék itt a már közhelyszámba menő aranyhal párhuzamra a koncentrációs képesség néhány másodpercre csökkenéséről, s ennek következtében figyelmük lekötésének nehézségeiről.

Ezért (is) válik dominánssá a képi kommunikáció, ezért rövidülnek és egyszerűsödnek le a verbális közlések, ezzel meghatározva a tartalmat is, amelynek szintén egyszerűnek, lehetőleg árnyalatoktól mentesnek kell lennie. Ez egészen más szókincset és mondatfűzést kíván meg, amely sokkal inkább sajátítható el a reklámok, vagy tágabban a marketinganyagok szövegéből, mint a Thomas Mann-i vagy jókai-mikszáth-i szépirodalomból. Sőt, ez a fajta választékos, árnyalt, leíró stílus ma már kifejezetten a dekódolás ellenében hat, huszonévesek ezt a fajta gondolatfűzést kifejező nyelvezetet nem értik, pontosan ugyanúgy, ahogy számunkra idegen több száz évvel ezelőtti szövegek olvasása. Ezzel összefüggésben mára a tanári pálya technikájában és módszertanában a korábbiaktól eltérő képességeket kíván, elsődlegesen nem szöveggel, hanem mozgóképpel, játékkal, bevonással, megdöbbentéssel van esély a diákot megfogni. Hasonlóan egy színészhez vagy más előadó művészhez, produkciót kell létrehoznia, szórakoztatni, izgalmat generálni, jó esetben katarzist kiváltani közönségének lekötésére.

Kevesebb szó esik a képi befogadás mechanizmusának megváltozásáról, amely szintén nem összevethető korábbi évszázadok képességével, mert a képeket a „különböző audiovizuális eszközök révén készen megkapják”. Alig van szükség egyéni képalkotásra. A képzelt, mindenkinek a saját szubjektív élményanyagából, fantáziájából táplálkozó képalkotást felváltják a nagyrészt készen kapott vizuális élmények. Nem kell többé elképzelnünk, „hogyan néz ki egy boszorkány egy törpe vagy egy űrhajó”, e helyett tálalja nekünk például a rendező a filmjében.

Még sokkal izgalmasabb a feldolgozás és az elraktározás szintén átalakuló folyamata. Az ismeretszerzés felületessé válik részben, mert képi és elnagyolt, részben, mert ha szöveges, kötelezően rövid. A feldolgozás legtöbbször kontextuson kívüli, az elraktározás pedig nem szempont, elvesztette stratégiai jellegét, mert minden újra előhívható és felidézhető. Ez utóbbi azért forradalmi változás, mert a tárgyi tudás, tényszerű ismeret sok évszázadon keresztül domináns értékét inflálja el, a kontextuson kívüliség pedig megfosztja a véleménykialakítást az árnyalatoktól és a távlatoktól.

A fókusz (és a specializáció), amelyet oly gyakran a Z generáció erényeként interpretálunk, olyan mint a reflektor: irányfény, amely egy pontot kiemel, rendkívül élesen, szinte torzítva megmutat, a környezetet pedig sötétbe burkolja. A kontextus sokszor másodlagossá válik, a nagyobb összefüggés nehezebben mutatja meg magát. Jelenségekre hajlamosak mikrojelenségként tekinteni, nehezebben belehelyezve makro összefüggésekbe, illetve ennek ellentéteként mikrojelenségek könnyen és viharos sebességgel válnak – percepcionálisan legalábbis – makrojelenségekké. A megváltozott dekódolási és befogadási folyamat egy másik gyakori következménye, hogy az adott jelenség (hír) túlexponált fókusza miatt valós társadalmi súlyától és helyétől eltérő értelmezést nyer.

Gondolhatnánk, hogy a digitalizáció – az internet és ennek egyik tartalmi vetülete a közösségi platformok elterjedése – elvileg a világra való nyitottságot növeli, a világ megismerhetőségét ösztönzi. A hivatkozott írás ennek ellenére felveti, „vajon a digitalizáció tényleg lebutítja az embereket”? Nem alaptalanul. Az online közösségi terek csak látszólag, illetve csak a nagyon tudatos felhasználóknak tárják ki a világot. A többséget sokkal inkább bezárják. Bezárják saját közegükbe, a maguk kreálta közösségbe, a Facebook esetén pl. a saját „barátaik” alkotta karám mikrokozmoszába. E mechanizmus eredményeképp az életük tekintélyes részét a közösségi felületeken élők, a saját maguk érdeklődési körét, orientációját, preferenciáit tükröző világ fogjai lesznek. Ez a közösségi oldalak – marketing generálta – specifikumából, az adatgyűjtésből és adatfeldolgozásból egyenesen következik.

Mindeközben észrevétlenül kifejlődik az algoritmus generáció. Az algoritmus vált a láthatatlan kézzé, amely irányítja és ezáltal meghatározza – az átlag használó számára nagyrészt észrevétlenül – a felszolgált információk, hírek, szolgáltatások, lehetőségek körét. Ha rajongok a horgászatért, a barátaim jórészt ezzel kapcsolatos híreket, forrásokat osztanak meg velem, ha pizzát szoktam rendelni, rendíthetetlenül pizzás ajánlatokkal ostromol a világ(háló), ha Katmanduba szeretnék utazni és ezután kutakodom, a beömlő, Katmanduhoz kötött ajánlatok révén az egész világot Katmandu-központúnak fogom megélni. Az algoritmus pályákat jelöl ki és makacsul ott tart. Ezzel mechanikusan és markánsan formálja a gondolkodást, alakítja a preferenciákat, egyúttal beégeti, sokszor konzerválja azokat. Az algoritmus-módszertan vált korunk láthatatlan kezévé, az ebben a közegben szocializálódó generáció, – Z-k és Alfák mindenképp – pedig algoritmus-generációvá. Erre utalhat Mizsur András írásának azon kijelentése, hogy „már az okostelefonok puszta jelenléte is károsítja az ember kognitív képességeit”.

A big data analizátorok hatalmi korszakának kezdetén vagyunk. A profi marketinges ismérve éveken belül az lesz, mennyire értő IT alkalmazó. Éveken belül a marketing képzések kulcstárgyai informatikai vonatkozásúak lesznek. A legfontosabb marketing készségek egyike hamarosan a big datával való bánás képessége lesz. Ez ma még részben az analitikai képesség, de nem sokáig, mert a kötelezően begyűjtendő nagy mennyiségű adatot emberi agyunkkal már nem leszünk képesek elemezni. A gyűjtést és feldolgozást már ma, az elemzést és az ebből következő lépések kijelölését holnaptól inkább a gépekre bízzuk. Amelyek még tanulni is képesek lesznek, ráadásul gyorsabban, mint az ember.

„A fejlődés fausti alku, nem lehet kimazsolázni belőle csak a szépet és a jót.” Nem beszélve a jó és a szép nem csak szubjektív, de alapvetően kor- és kontextuskötött természetéről. Megválaszolható-e mindezek tükrében a bevezetőben idézett kérdés, miszerint „a digitális technológia térhódítása végül az emberiség elbutulásával jár-e, vagy csak az evolúció egy újabb lépéséről van szó”?

A sok évszázados tudás értelmezés mentén, amikor a tárgyi tudás, illetve, a jelenlegihez képest csekély mértékű információ elemzése volt az elsődleges érték, a válasz feltehetően: igen, egyfajta elbutulással állunk szembe. Ha viszont úgy közelítjük napjaink változásait, hogy az ember a gépek közbeiktatásával soha nem látott mennyiségű és mélységű adatot, elképzelhetetlenül gyorsan tud majd elemezni, és az eredmények felhasználásáról – feltehetően megint csak gépek segítségével – dönteni, az evolúció egy újabb lépésével van dolgunk. Igaz, egy olyan lépéssel, amely nagyon más és teljességgel megjósolhatatlan irányba navigálja az emberi civilizáció hajóját.