A Hervisben csak papíron volt kedvezményes mackófelső
A 18 magyarországi áruházzal rendelkező Hervis 2007. június 1. és 2008. március 13. között többször hirdetett akciót szórólapokon és internetes honlapján, hogy kedvezményes vásárlás lehetőségére hívja fel a vásárlók figyelmét.
A GVH vizsgálata szerint azonban ezek a hirdetések alkalmasak voltak a fogyasztók megtévesztésére, mert a sportáruház olyan árat tüntetett fel áthúzott árként, amelyet a kiskereskedelmi forgalomban az adott akció előtt ténylegesen fogyasztói árként soha nem alkalmazott, így nem tette lehetővé a fogyasztók számára a megtakarítás mértékének megállapítását. A szállítók által megajánlott fogyasztói ár ugyanis több esetben jelentősen meghaladta a Hervis által ténylegesen alkalmazott, akció előtti árat. A tájékoztatás ezáltal azt a hamis látszatot keltette a fogyasztók számára, hogy a megtakarítás mértéke nagyobb a valóságosnál. Ez az árazási technika pedig általános gyakorlat volt a Hervisnél.
Ennek értelmében a GVH 26 millió forintra büntette a Hervist. A GVH súlyosbító körülményként értékelte, hogy az áruház jelentős piaci szereplő, és ez a megtévesztés a vizsgált időszak egészében az áruház üzletpolitikájának részét képezte.