A Hétfő áttöri a provincia határait
A K&K Kommunikáció névváltoztatásáról
Az egyértelműség kedvéért olyan nevet választottunk, amely valamennyire utal arra, hogy itt kreatív emberek dolgoznak, illetve, hogy ez a cég egy reklámügynökség – fejtette ki a szakember. A Hétfő önmagáért beszél: utal arra, hogy az ügynökségnél hét főből áll a csapat, utal a naptárbeli hétkezdetre is, vagyis azt mondhatjuk, egy olyan kifejezés, amellyel sokféle játékot, értelmet és üzenetet lehet közvetíteni egy esetleges kampányban. A név rövid, de éppen ezért könnyen beazonosítható. A sikeres üzletpolitika alapja mindenképpen egy jól sikerült arculat, amely viszont elsősorban a néven múlik. Simon Attila úgy vélte, hogy egy arculattervezéssel és reklámmal foglalkozó cégnek már önmagában referenciát jelenhet az, ha a saját arculatuk meglepő és figyelemfelhívó. Erre különösen szükség van egy vidéki ügynökség esetében, hiszen a piac fővárosközpontú, így a megrendelők automatikusan Budapesten keresnek ügynökséget.
A cég legfontosabb célja, hogy áttörje ezt a gyakorlatot. Simon Attila elmondta: szeretnék ráébreszteni a régió nagy cégeit arra, hogy egy helyi ügynökség is képes országos kampányok megvalósítására, a kreatív kivitelezéstől a médiatervezésig és vásárlásig. Ennek érdekében a Hétfő reklámügynökség kezdeményezésében megalakult a Pécs-Baranya Megyei Kereskedelmi és Iparkamara marketingtagozata, amelyben a régió legnagyobb hirdetőinek marketingvezetői és a lokális ügynökségek vezetői folytathatnak folyamatos eszmecserét. A cég vezetője egyébként úgy vélte, hogy bizonyos elmozdulás már érezhető ezen a téren is, és több hirdető pályáztat és dolgoztat helyi ügynökséggel. A Hétfő is több sikeres kampányt bonyolított, ilyen például a Janus Pannonius Tudományegyetem hirdetés-sorozata, amely országos lapokban jelent meg, valamint a Pécsi Sörfőzde Rt.-nek lebonyolított „Örök hűséget fogadva” című baranyai kampány. Simon Attila elmondta, hogy a reklámügynökség full service szolgáltatásokat nyújt, így a PR területén a Dédász Rt.-nek, a Pécsi Vízmű Rt.-nek, a Pécsi Tömegközlekedési Rt.-nek, kampány területén a Pécsi Sörfőzde Rt-nek, a Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamarának, a Német Befektetési Rt.-nek dolgozik.