hirdetés
hirdetés

A jó szexszel együtt jár a helyes táplálkozás

2015-09-23

Az előző részben az IBM Watson Analytics szoftver segítségével egy kétezer fős, fiatalokról szóló marketingadatbázist elemeztünk és az alapján írtunk le néhány fontos vagy érdekes állítást a 15-24 év közöttiekről. Most a szoftver segítségével megpróbáltunk mélyebb összefüggéseket feltárni.

Az első részből kiderült például, hogy mely magyarországi régió milyen családi állapotú és végzettségű fiataljai költenek a legtöbbet, továbbá, hogy az okostelefontulajdonos fiatalok általában mire és mennyit tudnak költeni. Ezen kívül foglalkoztunk még kicsit a tévés sorozatokkal és a Facebookon eltöltött idővel is. Most azonban a fiatalokkal kapcsolatban olyan összefüggéseket fogunk bemutatni, amelyek elsőre talán nem egyértelműek, vagy egy hatalmas adatbázist egyszerű kérdéseken keresztül vallatva nem feltétlenül derülnek ki.

Ehhez a Watson Analytics predikatív funckióját használjuk, amely arra szolgál, hogy a hatalmas adatbázisokban mintázatokat, egymást erősítő hatásokat, valószínűségeket mutasson ki.

Elégedett fiatalok

A Watsonban a predikatív funckió működése igen egyszerű. Öt olyan tulajdonságot adhatunk meg, ami alapján elemzést végez, ám nem muszáj ötöt megadni. Mi első körben arra voltunk kíváncsiak, hogy ha azt a kérdést elemzi, hogy „Sikeres vagyok az életben?”, akkor miket dob ki? Muszáj azonban megjegyeznünk, hogy ugyan a Watson gondolkodását előre nem tudjuk kalibrálni, viszont utólag tudjuk azt változtatni, hány „kérdést” kombináljon. Azt persze, hogy milyen erősségű egy-egy Watson-állítás, azt a szoftver maga dönti el.

Maradva tehát a legegyszerűbb verziónál – egy tulajdonság, első lépcsős kombináció – a Watson azt hozza ki, hogy azok a fiatalok, akik sikeresnek tartják magukat, azok hajlamosabbak magukat példaképnek is tartani. Illetve statisztikailag szignifikánsabb a kettő közötti kapocs, mint más tulajdonságok összehasonlításánál.

Ha a két tulajdonságból fakadó következtetéseket nézünk, akkor ez az állítás kiegészül azzal, hogy ezek a fiatalok jobban hajlanak arra, hogy a jövőjüket előre megtervezzék.

Ha pedig kombináljuk a két területet, akkor még erősebb következtetésre jut a Watson. Arra, hogy azok, akik magukat példaképnek tartják, továbbá megtervezik a jövőjüket, azok sikeresnek is érzik magukat. De szintén sikertényező, ha az embernek nincsenek problémái a párkapcsolatával és ha inkább elégedett a külsejével.

Maradjunk még a sikerességnél. Most ne egy, hanem két változó alapján elemezzük a fiatalokat, az egyik továbbra is legyen a sikeresség, a másik viszont legyen az, hogy „tervezem, hogy a következő öt évben saját céget alapítok”. Itt már a Watson szerint is sokkal erősebb összefüggések és valószínűségek vannak. De nézzük, milyen tulajdonságai vannak azoknak, akik a következő öt évben saját céget akarnak indítani?

A Watson szerint egyértelműen vállalkozók akarnak lenni, jelenleg aktív dolgozók vagy egyetemisták, többségében inkább a nyomtatott sajtónak hisznek, és inkább megtervezik a jövőjüket. Emellett a Watson asszociatív mezői között megjelenik még a havi szórakozásra költött pénz, a saját stílus fontossága, valamint a közösségi média is.

I like brands

Predikatív üzemmódban természetesen bármilyen tulajdonságra ugyanígy rá lehet kérdezni, már ha látjuk értelmét. Így értelemszerűen mindig lesznek olyan kérdések, amely összetevői végeredményben triviálisak lesznek, tehát érdemes előbb átgondolni, hogy mit akarunk mivel összekapcsolni. Például elég valószínű, hogy az az ember, aki többet tölt az interneten, az egyben többet is facebookozik, ahogy még ennél is valószínűbb, hogy aki magát Facebook-függőnek tartja, az automatikusan szintén több időt fog a Facebookon eltölteni.

Ma egy marketinges számára főként a fiatalok körében nyilván az online aktivitás mennyisége és minősége egy nehezen feltárható kérdéskör. Így érdemes megnézni, hogy mit tudunk azokról a fiatalokról mondani, akik szeretnek márkákat követni a közösségi médiában? Az ilyen összefüggések feltárásában és bemutatásában a fentebb már megismert döntéstábla lesz megint a segítségünkre.

Így azok, akik leginkább szeretnek márkákat követni a közösségi médiában, azok szeretnek profik által készített videókat nézni a videómegosztó szájtokon, többségében aktív tagjai valamilyen online rajongói közösségnek. De az asszociatív felhőben megjelenik, hogy szeretik a tematikus magazinokat, saját maguk is szeretnek képeket, videókat megosztani és szeretnek blogokat is olvasni.

Szexualitás

A sok lehetőség közül a legvégére hagytuk azt a kérdést, amely talán minden normális fiatalt a legjobban izgat: a szexet. Itt megint csak egyszerű összefüggésekre voltunk kíváncsiak, nézzük, hogy kik elégedettek legjobban a szexuális életükkel?

Azok, akik általában a párkapcsolatukkal is elégedettek, akik maguk is nagyon fontosnak tartják a szexet, akiknek nincsenek problémáik azzal, hogy megtalálják a saját stílusukat, akik az egészségükkel és a táplálkozásukkal is elégedettek.

Mindegyik ilyen vizsgálódásnál muszáj figyelembe vennünk, hogy mi csak a legelégedettebbeket vettük figyelembe most, illetve azokat, akiknél ezek az összefüggések a legerősebbek. Így a teljes fiatal populációt figyelembe véve arányuk alapvetően kicsi, 4-10 százalék között mozog. De mi pont arra voltunk kíváncsiak most, hogy azok a fiatalok, akik bizonyos tulajdonságokat magukra nézve a legerősebbnek tartanak, azok milyenek, és nem arra, hogy milyen egy átlagos fiatal. Nyilvánvalóan egy marketinges ezer másféle kombinációban is összerakhatja ezeket a kérdéseket. Az előző és a mostani elemzéssel amúgy is csupán néhány, a 15 és 24 év közötti fiatalokra jellemző, vagy rájuk vonatkozóan érdekes adatot, összefüggést mutattunk be.

Sorozatunk negyedik, utolsó részében pedig végigmegyünk magán a Watson Analyticsen és bemutatjuk, hogy melyik funkciója mire alkalmas a leginkább.

 

Az adatbázist a Pécsi Tudományegyetem (PTE) bocsájtotta rendelkezésünkre, ezúton is köszönjük a segítségüket.

Bátorfy Attila

(forrás: Kreatív Online)
hirdetés
hirdetés