És egyébként is ők csak az illegális bevándorlókat akarják megfékezni.
Kedves látogatónk! Ez a tartalom csak a Kreatív Online előfizetői számára elérhető, kérünk, a megtekintéséhez lépj be!
Ha nincs kéznél a jelszó, érdemes előkeresni, mert a jövőben az archívum mellett az exkluzív tartalmaknál is sűrűbben találkozhatsz majd vele. Azelofizetes@pphmedia.hu címen segítünk, ha nem került elő.
Mennyi mindent tudnánk tenni ahelyett, hogy kiszolgálunk vállalhatatlan és embertelen elképzeléseket, vagy populista önfényező szakkörként reagálunk erre, vagy egymásnak ugrunk ezen ahelyett, hogy tanulnánk a helyzetből és összefognánk, átgondolnánk, mit tudunk tenni a vagdalkozáson túl.
Lásd például Event Studio (nem, nem ismertem őket eddig) Tom és Jerry vetítése a gyerekeknek. Nem fognak nyerni vele Cannesban, ráadásul még talán önreklámnak is lehet minősíteni, mint mindent, de kit érdekel, amikor pár órára elhozzák a gyermekkort azoknak a pici embereknek, akiknek minden kimarad lassan az életük első szakaszából, amiért érdemes gyermeknek lenni, amiért mindannyian visszavágyunk picit a gyermekkorba? Néha egy egészen apró dolog is elég ahhoz, hogy valaki embernek érezhesse magát. Az is, aki kap, ls az is, aki ad.
Itt a tavasz, ami egyben azt is jelenti, hogy a Hornbach új kampánnyal jelentkezik. Szerencsére nem változtattak az eddig bevált humoros megközelítésen.