A Pepsi közösségi médiás bukása és a Crispin kirúgása Jonathan Salem Baskin márkastratéga szerint annak a jele, hogy a közösségi média aranykora véget ért – legalábbis marketingértékét tekintve.
Kedves látogatónk! Ez a tartalom csak a Kreatív Online előfizetői számára elérhető, kérünk, a megtekintéséhez lépj be!
Ha nincs kéznél a jelszó, érdemes előkeresni, mert a jövőben az archívum mellett az exkluzív tartalmaknál is sűrűbben találkozhatsz majd vele. Azelofizetes@pphmedia.hu címen segítünk, ha nem került elő.
Jó vicc... Sok cég ugyanúgy akarja használni a közösségi médiát, mint a hagyományosat. Bedobod a zsetont, kijön a profit a végén az eladásból. Csak éppen a közösségi média nem így működik... Itt nem elég bedobni a zsetont.
Másrészt azzal sem értek egyet, hogy a marketing feladata a tanult kommentezők által leírtakban testesülne meg. Sajnálom, de az emberek igenis megeszik azt, amit marketingesként megfőzünk nekik. Vagyis lehet igényt teremteni, és el lehet adni minden szart, ha azt jól becsomagoljuk.
A közösségi médiában is, úgy egyébként. Csak olyankor máshogy kell csomagolni...
Úgy látom, alapvetően mindenben egyetértünk: azaz, jó, értékes, szükséges, embert szolgáló termék, erről értelmes tájékoztatás, ezen alapuló piaci igény, erre épülő korrekt profit! Nincs ellenemre! Működjön így a világ, piac, világpiac!
Az ostobaság meg múljon ki békében a termelésből is, meg a reklámból is!
:)))
Hogyan és miről dönt a fogyasztó, ha a termék nincs is a piacon? Hogyan kap erről hiteles megerősítést a gyártó? A like-ok számából?
Egy termék eladásából terül vissza a fejlesztés és gyártás befektetése, ezért nem elképzelhető olyan modell, ahol a gyártó lemond az árusításáról, pláne, hogy a sikere előre nem mérhető.
Abban egyetértünk, hogy nem az iszonyatos reklámköltségnek kell eladnia az árut, a termékről viszont én azt gondolom, hogy nem egy súlytalan valami, hanem értékkel bíró, a piac igényére reagáló dolog. Ha ez megvan és a reklám a tulajdonságairól szól és nem női seggekről, akkor nem lesz nagy meglepetés.
A cím egy komoly valótlanságot állít. A közösségi médiát használók tábora rohamosan nő, szerepe van már IGAZI forradalmakban, üzletileg is kiválóan teljesít. A cikket olvasva kiderül, hogy csupán arról van szó, hogy a KM nem hozott annyi profitot a rá építő cégeknek, mint amennyit ő vártak. Ha elgondolkozunk a cím és a tartalom közötti ellentmondáson, máris világossá válik minden.
Mire való a közösségi média? Arra, hogy a közösség kapcsolatban legyen. A célját teljesíti, túlteljesíti.
Mi ad el egy terméket? Maga a termék. Ha ezt tudományosan alá kell támasztani, ott a Marx értéktörvénye, de nekem elég a józan ész.
A Pepsi azért veszít, mert rossz az íze. A hamburgert gyártók azért veszítenek, mert az emberek már nem ugyanazt akarnak enni, mint 30 éve. Adjak egy jó üzleti ötletet? Egészséges gyorsétteremlánc.
Nem új Burger King alkalmazás a Facebookra. Mert az nem fog működni. Nem a Facebook miatt.
Talán vissza kéne térni a jól bevált, régi, öreg, "őszinte modell"-hez:
1. adott egy termék, amit elkötelezett "megszállot" tudósok, termékfejlesztők megalkottak (mert úgy gondolják, hasznos, de ki tudja, lehet, hogy nem - később kiderül a piacon!),
2. arról a reklám tájékoztatja a potenciális fogyasztót feltételezve, hogy a fogyasztó nem hülye,
3. a kellően értelmesnek tartott fogyasztó, önnön szabad intelligenciájára épülve DÖNT,
4. ha a döntés negatív (nem fogadja el a piac az adott terméket..), akkor a termék szinte még prototípus szinten "lekerül a napirendről" (később még turisztikai látványosságként hasznos lehet az "elvetélt ötletek múzeumában").
Ebben a modellben fel sem merül a "mindent megetetés". meg a "bárminek torkon lenyomása". Bizonyosan sokkal kevesebb teljesen fölösleges "kütyü" és "szolgáltatáska" ömlene ránk, miáltal sokkal kevesebb lenne a "feldolgozhatalan szemét".
Ezért mondom, hogy a kommunikációs szakma felelőssége vetekszik a környezetvédőkével!
ajvé. lehet hogy ez se működik, de a tv/újság meg pláne nem?! .... nem azt az időt éljük már hogy mindent megetetnek a multik a fogyasztóval. that's all folks!
Itt a tavasz, ami egyben azt is jelenti, hogy a Hornbach új kampánnyal jelentkezik. Szerencsére nem változtattak az eddig bevált humoros megközelítésen.