A Raiffeisen is aláírta az Antikreatív Reklámchartát
| Raiffeisen-szpot |
| Megbízó: Raiffeisen Márka: Raiffeisen Ügynökség: BBDO |
Ahhoz képest, hogy a bankszektor mennyit költ kommunikációra, kifejezetten érdekes, ahogy reklámszarsági versenyben próbálják egymást alulmúlni. Gondolom, az illetékes marketingesek (Axa, Citibank, Erste, K&H, MKB, Otp, Raiffeisen, Unicredit) egyszer találkoztak a Rózsakert kávézójában és megállapodtak abban, hogy kicsit csökkentik a médiabüdzsét, cserébe viszont a kreativitást teljesen kispórolják a reklámokból. A találkozóról valószínűleg nem értesítették a Budapest Bankot és a CIB-et, de az is lehet, hogy ők maguktól döntöttek úgy, nem vesznek részt ebben a megállapodásban. Az már csak a magyar nép külön szerencsétlensége, hogy a teljes magyar gyógyszeripari marketinges közösség már évekkel ezelőtt aláírt egy ilyen jellegű egyezményt, így ebből a két szektorból csak nagyon-nagyon ritkán várhatunk jó reklámokat, viszont elképesztő mennyiségű reklámhulladékkal árasztják el a médiát.
A Raiffeisen Bank is benne van az Antikreatív Reklámchartát kibocsájtó banki csapatban, ugyan nem élharcos, de ott van a középmezőnyben. Az elmúlt egy évben azt csinálták, hogy a kétségtelenül agyonunt családot leváltották egy kicsit kevésbé megjegyezhető semleges kommunikációs irányra, most pedig megjelent egy imázsfilm is. Semmi köze semmihez, ami eddig volt, gondolom ahhoz sincs, ami lesz. Nem is nagyon lehet, mert annyira végtelenül semleges, hogy sokszori megnézés után sem tudok egyetlen üzenetszerűt sem felfedezni benne. Csak úgy van. Nemzetközi tulajdonosi nyomás? Félreértelmezett kutatási eredmények? Felhalmozódó büdzsé? Nincs meg a megfejtésem, mi vitte rá a döntéshozókat, hogy egy olyan reklámfilmre pazaroljanak sok pénzt, amiben egyáltalán nincs semmi értékes tartalom. Ezért is érdekes, hogy valaki mégis úgy döntött, hogy kéri ezt és fizetett is érte.
Pedig ha valaminek az a szövege, hogy „szükségünk van a fényre, megmutatja, mi van körülöttünk, hol vagyunk, kire figyeljünk”, akkor abból egyből sejteni lehetne, hogy a befogadók közül senki nem fog odafigyelni. Aztán, ha a kezdő képkockán egy földgömböt látunk, meg a háttérben a napot, később sétáló fiatal lányokat, bicikliző párt, fotelben ülő nyugdíjasokat, kislányát betakaró anyukát, akkor abból szintén rögtön tudni lehet, hogy ez a szöveggel együtt annyira, de annyira unalmas, hogy azonnali, kíméletlen elkapcsolást, szobából kirohanást eredményez.
És itt el is jutunk a narrátor hangjához és a zenéhez, ami vastagon bekeretezi mindazt, amit az unalomról mondtam az előbb. Hogy lehet több százszor ugyanazt a mosolygós harmincas férfit és ezt a közhelyzenét használni? Van olyan, hogy imázsfilm-raktár? Ha még nincs, azonnal kellene egyet csinálni, a magyar hirdetők többsége évente venne egyet, csak össze kellene beszélni a kutatókkal. Hogy lehet az, hogy egy ekkora bank képtelen márkaértéket kitalálni és azt következetesen végigvinni minden kommunikációban? Hogy került a film végére Tömör Professzor? Vajon mennyi időre írták alá a bankok azt az egyezményt?
Értékelés: 1
