A show most befejeződik

Őszintén hiszek abban az elméletben, amely szerint a magyar rendszerváltás egyik utolsó, ugyanakkor legfontosabb pillanata volt a kereskedelmi tévécsatornák 1997-es beindulása. A fogyasztói társadalom tagadásának utolsó bástyája lett akkor lerombolva: 1997 őszétől végre az volt a tévében Magyarországon, amire igazán volt kereslet. Viszont ahogy a kommunizmus utolsó éveiben egyéb iparágakban is, a televíziózásban is volt egy időszak, amit nevezzünk átmeneti, avagy a puhulás időszakának, amikor már ki lehetett játszani a régi rendszert, és össze lehetett kacsintani Marx háta mögött. Kétség sem fér hozzá, hogy ebben a kijátszásban és összekacsintásban a kilencvenes évek elején Friderikusz Sándor volt a legkitűnőbb szakember.

Ma, amikor szabadon lehet választani a Barátok közt és a Jóban Rosszban között, talán már nehéz felidézni, hogy mit is jelentett egy Friderikusz show mondjuk 1993-ban. Ez volt az az időszak, amikor a Magyar Narancsban valaki (talán Winkler Róbert?) leírta a fantasztikus, „kiüríti, mint kódolatlan HBO-hétvége a Pók utcai lakótelepet” hasonlatot, és egy Friderikusz shownak még ennél is nagyobb volt a vonzereje. Az első Big Brother döntője kombinálva a Megasztár első szériájának utolsó adásával, na, még az sincs sehol. És nem is a belmondós-delonos részhez képest sehol, hanem még a tökkel kamiont elhúzós epizódhoz mérve is sehol-sehol. A monopolhelyzetét még élvező MTV-nek köszönhetően Friderikusz (magyar mércével) grandiózus médiaeseményeket gyárthatott, amikről aztán hetekig beszélt mindenki még a Pók utcai lakótelepen kívül is. A kereskedelmi tévéket látszólag az isten is Friderikusznak teremtette.

Rövid cicázás után Friderikusz kérői közül az RTL-t választotta, majd minden bizonnyal ő is nagyon meglepődött, amikor megkezdődött négy éves, a Meglepő és mulatságostól az Osztálytalálkozón át a Fantasztikus Európáig tartó vesszőfutása. Az aktuális főnökeivel a nyilvánosság előtt lefolytatott veszekedések, és a nézettségi adatok még nyilvánosabb, pitiáner megvitatása között Friderikusz az ország első számú televíziós sztárjából szépen lassan visszacsúszott a bármikor lecserélhető arcok közé. Miután a két kereskedelmi csatornánál végérvényesen ellehetetlenült a helyzete, visszatért az MTV-hez, hogy showmanből végre az ország vezető politikai újságírója legyen, és megkezdhesse karrierjének azt a fejezetét, amelynek 2005 őszén lett vége.

A balhék a közszolgálatnál is hű társai maradtak Friderikusznak, az első adás után kiderült, hogy műsora formátumát egy az egyben Olaszországból importálta ellenszolgáltatás nélkül, a második után meg felmondott a komplett stábja. Ezután jött a Larry King-enteriőr és további pikáns közjátékok, például a Lendvai Ildikó által a rögzítőjén hagyott, majd rejtélyesen a közhöz eljutó, búgó hangú szerelmes üzenet. Különc médiamunkások máshol is vannak, maga Larry King például ma már a hetedik feleségét fogyasztja, Friderikusznak is bármit el lehetett volna nézni, ha rendre szállítja az iránymutató, kérlelhetetlen és hajszálpontos riportokat.

A magyar média valamennyi szereplője közül talán a legtágabb kapcsolati hálóval rendelkező Friderikusz azonban hároméves szereplése alatt nem sok emlékezetes alakítást nyújtott. Hiába ült le vele vasárnap esténként a teljes magyar politikai elit, interjúi mindkét oldal szereplőivel egyaránt negédesek és megértőek voltak, a szélesebb világ ügyeihez pedig gyakran nagyon ügyetlenül nyúlt, a legkínosabb talán az volt, amikor a műveltebb körökben inkább kétes hírű gyilkosként elkönyvelt Henry Kissingert rajongta körül.

A hibák ellenére Friderikusz a közszolgálati adó egyik legnézettebb műsorát tudta szállítani, ami egy hírműsortól mindenképpen figyelemre méltó, és ez a távozása utáni zuhanó adatokat nézve egyértelműen az ő személyes vonzerejének számlájára írható. Soha nem leplezett tévéelnöki ambíciói, és az MTV egyre több műsorának kóstolgatása azonban végül kiverte a biztosítékot az utóbbi hónapokban sajátos vezetési stílusával egy országot elszórakoztató Rudi Zoltánnál. A két, egyaránt Nyíregyházáról indult, egyaránt jogász végzettségű és feltehetően egymást évtizedek óta ismerő tévés vitájának a hátterében ki tudja milyen, réges-régről húzódó nézeteltérés lapul. Az ilyen homokozóba való veszekedések a közpénzek körül mindenesetre mindig nagyon lélekemelők tudnak lenni.

Friderikusz ezzel az epizóddal elért egy út végére, és hiába van ott ma is az ország legrentábilisabb televíziósai között, van min aggódnia. Ha most sem lesz hajlandó beadni a derekát, és elfogadni, hogy most nem ő lesz a főnök, és nem tud elszerződni a két nagy kereskedelmi csatorna valamelyikéhez, jó időre eltűnhet a képernyőről. Ami egyébként szintén nem lenne számára tragédia: olyan emberként élni, aki ugyan sokszor lőtt mellé, ám egy időben az ország egyik legfontosabb tényezője volt, nem is olyan rossz dolog.