A wiesbadeni DIMA – a játék motivál
A másik szembeötlő különbség a hazai és a nyugat-európai kiállítások között éppen az adatbázis-kereskedelem és megjelenési formái között volt tapasztalható. Míg nálunk a törvényi korlátok igen szűk keretek közé szorítják a címbrókerek működését, addig a DIMA-n lépten-nyomon egymással vetélkedő szolgáltatásokat kínáló adatbázis-kereskedőkkel találkozhattunk. A szolgáltatási köröket, a címforrásokat printkatalógus, CD-rom vagy internetcím formájában is a látogatók rendelkezésére bocsátó brókerek minden lehetséges célcsoportszegmenshez elérést garantálnak, egy-egy ország összes tartományában.
A klasszikus DM ágazatokat szemlélve, mind a direct mail, mind a telemarketing, mind a multimédiás megoldások képviselői elképesztően attraktív küllemben, high-tech berendezések, műszaki megoldások közepette állítottak ki. Szinte minden második standon újszerű nyomdai megoldásokat, olyan leválogató, borítékoló, perszonalizáló rendszereket kínáltak, ami a direkt marketing ügynökségek számára kisebb vagy akár nagy méretű mailingek lebonyolítását is lehetővé teszi alvállalkozó bevonása nélkül. Mindez persze természetes velejárója a fejlődésnek.
Végezetül engedjenek meg egy személyes élményt is. „Nagyüzemi” alkalmazásra valószínűleg nem való az a „szemkamera”, aminek a bemutatóján részt vehettünk, ám minden kreatív és direkt marketing szakembernek szívből ajánlom. Az olvasó ember szeme elé helyezett apró kamera segítségével ugyanis nyomon követhető minden szemmozgás, ami révén megállapítható, hogy optimálisan építették-e fel például a levelet. A szem mozgása egy külön kivetítőn is nyomon követhető, így azonnal tetten érhető, hogy a felbontás után mit néz meg elsőként a címzett, átugorja-e a levél tartalmát, vagy sorról sorra követi az üzenetet, visszatér-e valamelyik részhez, elidőz-e az egyes információk fölött stb. A még számos vizsgálatra lehetőséget adó eljárásnak, a „Mailing Test”-nek már ára is van. Így például egy több küldeményből álló levélreklám tesztelése 23 000, egy 20 oldalas katalógus vizsgálata 29 000 német márka körül mozog.