Agysebészet lett a reklámfilmezés
Pedig régen elég volt a fogorvos asszisztensének kutyáját és kisgyerekét kölcsönkérni. Herendi Gábor, Miki357 és Sós Bálint beszélgettek a Nagy Kreatív Nap reklámfilmes paneljében. Előkerültek sztorik az ügyeskedő ügyfelekről is.
A keddi Nagy Kreatív Nap egyik délelőtti kerekasztalán beszélgetett egymással három különböző reklámfilmes korszakban professzializálódott rendező: Herendi Gábor a rendszerváltás követő időszakban tanulta ki a szakmát még fogorvosként; Sós Bálint a kétezres években; Miki357 pedig videóklipes szemlélettel került bele a hirdetési videók világába az elmúlt két-három évben. Bicsérdi Ádám vezette a beszélgetést a Kreatív részéről.
Amiben már kezdetben konszenzus volt, főleg Herendi és Sós tapasztalatai alapján, hogy az elmúlt években leapadtak a reklámfilmekre költött büdzsék, miközben egyre kevesebb idő van egy-egy film megrendezésére. Herendi szerint ki vannak zsigerelve a produkciók és ez meglátszik a minőségen is. „Nem emlékszem, mikor voltam utoljára kétnapos forgatáson” – mondta, és hozzátette hogy épp három filmet kell majd csinálnia két nap alatt nyolc helyszínen.
Ráadásul, Sós szerint a szkriptekben egyre kevesebb az ötlet és többnyire úgy kezdődnek, hogy „sok embert kell mutatni”, azaz nem csak a kreativitás veszik el, hanem általában a rendelkezésre álló idővel és büdzsével fordítottan arányosan nő a produkciós igény is. Sósnak hiányoznak az olyan filmek, amiben „egy autóban ül és beszélget két ember”.
Miki357 ezzel szemben hozzá van szokva a nehéz körülményekhez, hisz videoklipes közegből jön. „Sok problémát kellett mindig áthidalni, rugalmas vagyok. El se tudom képzelni, hogy milyen probléma nélkül dolgozni” – mondta, illetve hozzátette, hogy a mai reklámfilmes rendezőnek eleve több platformban kell gondolkodnia.
Erre Herendi bedobott egy rendszerváltás utáni reklámfilmes anekdotát. Ő, mint viszonylag köztudott, fogorvos végzettségű. A reklámfilmezésbe, majd a filmezésbe pedig „belecsöppent”, azaz menet közben tanulta meg a szakmát. Az egyik első reklámfilmje az a légfrissítőreklám volt, amiben a kisbaba fingik egyet, mire a kutya kimegy a vécéről. A filmet viszonylag barkácskörülmények között rakták össze, a kutya és a gyerek például a fogorvosi asszisztensé volt. Ráadásul a megbízók eléggé kiakadtak a filmen, majdnem ki is rúgták Herendit. Viszont hatalmas siker lett, a kilencvenes évek egyik ikonikus reklámja.
Utóbbinak azért is van jelentősége, mert Herendi szerint ugyan a Postabankban például a kilencvenes években kutatták és figyelték a reklámfilmek hatását, de csupán azt, hogy mennyire tetszett a nézőknek. Nem pedig azt, hogy mennyire van hatással a fogyasztásra vagy mennyire ment át az üzenet.
Ezzel szemben, mondta Sós, az elmúlt időben túl sok kutatás, mérés, stratégia előzi meg a filmeket, amelyekből sokszor épp ezért hiányzik a jól körülhatárolható kreatív ötlet. „Sok jó ötlet elveszik a tengerben. 12 év alatt agysebészetté vált a reklámrendezés. A legrosszabb reklám az, amelyik elveszik a kutatásban” – mondta.
Mégha nem a „régen minden jobb volt” hangulat lengte is be a beszélgetést, hiszen eléggé gyakorlatias emberek ültek le egymással, azért az elhangzott, hogy „régen mindent lehetett”, azaz hogy a rendszerváltás utáni magyar reklámfilm kifejlődésének idején sokkal nagyobb kreativitást engedtek a reklámfilmes rendezőknek, emellé pedig nagyobb költségvetés és szabadabb mozgástér társult.
Előkerültek egyébként történetek a hazai ügyfelek, marketingvezetők ügyeskedéseiről is. Herendi mesélt egy forgatásról, amihez egy belvárosi lakást két napra vettek ki, de a stábnak szigorúan egy nap alatt kellett felvennie az anyagot, mert a második napon a márka marketingese arra használta, hogy fényképalbumba fotózzák be a családját. Sósnak is akadt hasonló sztorija: az ő egyik forgatásán a szintén nem megnevezett marketinges szokatlan alapossággal választotta ki a helyszín bútorait, a felvétel után pedig az egész, céges büdzséből vásárolt berendezést hazavitte a frissen felújított lakásába.
